![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
KULTURÁLIS KÖRUTAZÁSOK
2024. MÁRCIUS - DECEMBER
A Fehérvár Travel az előzetes feliratkozás intézményét megszüntette és helyette két újítást vezetett be:
1. A programok meghirdetését időben széthúzzák. Ez azt jelenti, hogy nem egyszerre jelenik majd meg az összes utazás (a honlapunkon és a katalógusban), hanem december első fele és február vége között folyamatosan hirdetik majd meg a programokat, és akkortól lehet is rájuk majd jelentkezni és befizetni.
Ennek pontos részleteiről a későbbiekben adunk tájékoztatást.
2. Az előzetes feliratkozást helyett Utazóink kérhetik, hogy e-mailben előzetes értesítést kapjanak az általuk favorizált program meghirdetésének pontos napjáról.
ELŐZETES ÉRTESÍTÉS KÉRÉSE
A PROGRAMOK MEGHIRDETÉSÉNEK IDŐPONTJÁRÓL
az ajanlat@travelplaza.hu e-mail címre küldött üzenettel lehetséges.
A kérésben kérjük a program nevét, dátumát és az érdeklődők számát megadni.
Minden érdeklődőnek, aki ilyen kérést küld be hozzánk, egy tájékoztató e-mailt fogunk küldeni az adott program meghirdetésének pontos napjáról (legkésőbb 1 nappal annak honlapunkon való megjelenése előtt).
A Fehérvár Travel 2024. március - december közötti utazásainak tervezett időpontjai ABC sorrendben.
(A csoportok számának, időpontjainak és programjainak tekintetében a változtatás jogát a Fehérvár Travel fenntartja.)
A Baszkföld és Navarra | 2024. jún. 13 – 20. |
A Baszkföld és Navarra | 2024. szept. 14 – 21. |
A Bécsi-erdőtől az Osztrák Dunakanyarig I. | 2024. ápr. 28 – máj. 01. |
A Bécsi-erdőtől az Osztrák Dunakanyarig I. | 2024. okt. 20 – 23. |
A Bécsi-erdőtől az Osztrák Dunakanyarig II. | 2024. júl. 30 – aug. 04. |
A Bellunói-Dolomitok és Velence I. | 2024. jún. 09 – 11. |
A Bellunói-Dolomitok és Velence I. | 2024. szept. 29 – okt. 01. |
A Bellunói-Dolomitok és Velence II. | 2024. jún. 20 – 23. |
A Bellunói-Dolomitok és Velence II. | 2024. szept. 14 – 17. |
A Garda-tó és Verona | 2024. márc. 29 – ápr. 01. |
A Garda-tó és Verona | 2024. máj. 02 – 05. |
A Garda-tó és Verona | 2024. máj. 18 – 21. |
A Garda-tó és Verona | 2024. jún. 06 – 09. |
A Garda-tó és Verona | 2024. júl. 11 – 14. |
A Garda-tó és Verona | 2024. aug. 17 – 20. |
A Garda-tó és Verona | 2024. okt. 20 – 23. |
A Garda-tó és Verona | 2024. okt. 31 – nov. 03. |
A Halong-öböltől Angkorig (Vietnám, Laosz, Kambodzsa) | 2024. november eleje |
A Halong-öböltől Angkorig (Vietnám, Laosz, Kambodzsa) | 2024. november közepe |
A Halong-öböltől Angkorig (Vietnám, Laosz, Kambodzsa) | 2024. december eleje |
A Harz-hegység bűbájos városai, valamint Berlin és Potsdam | 2024. jún. 11 – 17. |
A Pireneusoktól Gibraltárig | 2024. ápr. 14 – 27. |
A Pireneusoktól Gibraltárig | 2024. szept. 28 – okt. 11. |
A Pireneusoktól Gibraltárig | 2024. okt. 19 – nov. 01. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig I. | 2024. jún. 09 – 14. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig I. | 2024. júl. 21 – 26. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig I. | 2024. aug. 10 – 15. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig I. | 2024. szept. 22 – 27. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig II. | 2024. jún. 22 – 29. |
A Salzkammerguti tóvidéktől a Grossglocknerig II. | 2024. aug. 17 – 24. |
A Tisza-tótól Aggtelekig | 2024. ápr. 21 – 24. |
A Tisza-tótól Aggtelekig | 2024. jún. 16 – 19. |
A Tűzföld és Patagónia természeti csodái | 2024. december eleje |
A Zugspitzétől a Zillertali-Alpokig | 2024. jún. 23 – 28. |
A Zugspitzétől a Zillertali-Alpokig | 2024. aug. 25 – 30. |
Aosta, ahol a hegyek az égig érnek | 2024. jún. 15 – 21. |
Aosta, ahol a hegyek az égig érnek | 2024. aug. 24 – 30. |
Aosta, ahol a hegyek az égig érnek | 2024. szept. 21 – 27. |
Ausztrália és Új-Zéland I. | 2024. október vége |
Ausztrália és Új-Zéland II. | 2024. november közepe |
Ausztrália és Új-Zéland II. | 2024. november vége |
Barangolás a Rajna és a Mosel völgyében | 2024. jún. 15 – 22. |
Barangolás a Rajna és a Mosel völgyében | 2024. aug. 10 – 17. |
Barangolás a székely magyarok földjén | 2024. jún. 12 – 18. |
Barangolás a székely magyarok földjén | 2024. aug. 22 – 28. |
Benelux országok és a Rajna-vidék | 2024. máj. 06 – 13. |
Benelux országok és a Rajna-vidék | 2024. júl. 21 – 28. |
Buenos Airestől Rio de Janeiróig | 2024. november közepe |
Buenos Airestől Rio de Janeiróig | 2024. december eleje |
Chile, Argentína, Brazília | 2024. november közepe |
Ciprus, a szépség és a szerelem szigete | 2024. szeptember közepe |
Ciprus, a szépség és a szerelem szigete | 2024. október eleje |
Ciprus, a szépség és a szerelem szigete | 2024. október közepe |
Ciprus, a szépség és a szerelem szigete | 2024. november eleje |
Csehország felfedezése | 2024. máj. 09 – 16. |
Csehország felfedezése | 2024. szept. 05 – 12. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. márc. 28 – ápr. 01. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. máj. 09 – 13. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. jún. 09 – 13. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. szept. 08 – 12. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. szept. 22 – 26. |
Csillagtúra az Isztrián | 2024. okt. 23 – 27. |
Csillagtúra Dalmáciában | 2024. ápr. 09 – 14. |
Csillagtúra Dalmáciában | 2024. szept. 21 – 26. |
Csillagtúra Emilia-Romagnában | 2024. máj. 18 – 25. |
Csillagtúra Emilia-Romagnában | 2024. szept. 22 – 29. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. márc. 28 – ápr. 03. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. ápr. 05 – 11. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. ápr. 14 – 20. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. máj. 05 – 11. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. máj. 15 – 21. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. jún. 01 – 07. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. jún. 12 – 18. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. szept. 03 – 09. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. szept. 21 – 27. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. okt. 13 – 19. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. okt. 23 – 29. |
Csillagtúra Toszkánában | 2024. nov. 03 – 09. |
Dél-Afrika, a szivárványország | 2024. november vége |
Dél-dunántúli barangolás | 2024. ápr. 30 – máj. 03. |
Dél-Erdély híres városai és várkastélyai | 2024. máj. 17 – 21. |
Dél-Erdély híres városai és várkastélyai | 2024. aug. 07 – 11. |
Dél-Erdély híres városai és várkastélyai | 2024. okt. 11 – 15. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. márc. 27 – ápr. 03. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. ápr. 20 – 27. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. máj. 23 – 30. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. jún. 09 – 16. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. júl. 24 – 31. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. aug. 23 – 30. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. szept. 27 – okt. 04. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. okt. 20 – 27. |
Dél-Itália haladóknak I. | 2024. okt. 27 – nov. 03. |
Dél-Itália haladóknak II. | 2024. szept. 01 – 11. |
Délkelet-magyarországi mozaik | 2024. máj. 20 – 23. |
Délnyugat-Franciaország – a középkor szerelmeseinek I. | 2024. máj. 02 – 12. |
Délnyugat-Franciaország – a középkor szerelmeseinek I. | 2024. okt. 10 – 20. |
Délnyugat-Franciaország – a középkor szerelmeseinek II. | 2024. júl. 06 – 14. |
Dél-Tirol – az Alpok szerelmeseinek | 2024. május eleje |
Dél-Tirol – az Alpok szerelmeseinek | 2024. aug. 23 – 29. |
Drezda, Meissen, Szász-Svájc | 2024. ápr. 28 – máj. 01. |
Drezda, Meissen, Szász-Svájc | 2024. jún. 06 – 09. |
Drezda, Meissen, Szász-Svájc | 2024. júl. 25 – 28. |
Drezda, Meissen, Szász-Svájc | 2024. aug. 04 – 07. |
Drezda, Meissen, Szász-Svájc | 2024. aug. 04 – 07. |
Dubai, a modern csodák városa | 2024. november eleje |
Dubai, a modern csodák városa | 2024. december eleje |
Dubrovniktól az Isztriáig I. | 2024. szept. 29 – okt. 06. |
Dubrovniktól az Isztriáig II. | 2024. ápr. 17 – 27. |
Dubrovniktól az Isztriáig II. | 2024. okt. 10 – 20. |
Édes Erdély | 2024. máj. 04 – 12. |
Édes Erdély | 2024. júl. 10 – 18. |
Édes Erdély | 2024. júl. 10 – 18. |
Egyesült Arab Emírségek és Omán | 2024. november vége |
Egyiptom, a Nílus ajándéka I. | 2024. október eleje |
Egyiptom, a Nílus ajándéka I. | 2024. október vége |
Egyiptom, a Nílus ajándéka I. | 2024. december eleje |
Egyiptom, a Nílus ajándéka II. | 2024. november eleje |
Egyiptom, a Nílus ajándéka II. | 2024. november közepe |
Egyiptom, a Nílus ajándéka II. | 2024. november közepe |
Egyiptom, a Nílus ajándéka II. | 2024. december eleje |
Elbűvölő középkori városok Itália szívében | 2024. ápr. 07 – 14. |
Elbűvölő középkori városok Itália szívében | 2024. máj. 25 – jún. 01. |
Elbűvölő középkori városok Itália szívében | 2024. júl. 30 – aug. 06. |
Elbűvölő középkori városok Itália szívében | 2024. szept. 02 – 09. |
Elbűvölő középkori városok Itália szívében | 2024. okt. 13 – 20. |
Észak Párizsa, Koppenhága | 2024. júl. 31 – aug. 03. |
Észak Velencéje, Stockholm | 2024. júl. 11 – 14. |
Észak-Erdély, Máramaros, Bukovina, moldvai csángók | 2024. júl. 30 – aug. 04. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. ápr. 20 – 27. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. máj. 24 – 31. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. jún. 21 – 28. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. júl. 20 – 27. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. aug. 30 – szept. 06. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. szept. 12 – 19. |
Északolasz tavak és műemlékvárosok | 2024. okt. 04 – 11. |
Észak-Spanyolország és Portugália | 2024. máj. 04 – 19. |
Florida és Jamaica | 2024. november vége |
Francia körutazás | 2024. máj. 13 – 20. |
Francia körutazás | 2024. jún. 23 – 30. |
Francia körutazás | 2024. szept. 16 – 23. |
Frankföld elbűvölő városai és kastélyai | 2024. aug. 02 – 08. |
Gyöngyszemek az olasz csizma sarkában | 2024. máj. 11 – 18. |
Gyöngyszemek az olasz csizma sarkában | 2024. szept. 28 – okt. 05. |
Három éj Velencében | 2024. aug. 01 – 04. |
Hellász – az európai kultúra születése | 2024. máj. 14 – 21. |
Hellász – az európai kultúra születése | 2024. szept. 06 – 13. |
Hongkong, Makaó, Tajvan | 2024. november vége |
Hosszú hétvége a Vajdaságban | 2024. ápr. 26 – 28. |
Hosszú hétvége a Vajdaságban | 2024. okt. 23 – 25. |
Hosszú hétvége Türingiában | 2024. okt. 20 – 23. |
Írország, Európa zöld szigete | 2024. júl. 09 – 16. |
Írország, Európa zöld szigete | 2024. aug. 06 – 13. |
Izlandi mozaik – csillagtúra Rejkjavíkból | 2024. jún. 07 – 12. |
Izlandi mozaik – csillagtúra Rejkjavíkból | 2024. júl. 06 – 11. |
Izlandi mozaik – csillagtúra Rejkjavíkból | 2024. aug. 10 – 15. |
Japán, a felkelő nap országa | 2024. október közepe |
Japán, a felkelő nap országa | 2024. október vége |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig I. | 2024. máj. 15 – 20. |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig I. | 2024. jún. 25 – 30. |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig I. | 2024. júl. 27 – aug. 01. |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig I. | 2024. szept. 22 – 27. |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig II. | 2024. júl. 13 – 20. |
Karintia: az alpesi tavaktól a hegyóriásokig II. | 2024. aug. 10 – 17. |
Klasszikus görög körutazás | 2024. márc. 29 – ápr. 06. |
Klasszikus görög körutazás | 2024. máj. 25 – jún. 02. |
Klasszikus görög körutazás | 2024. okt. 06 – 14. |
Klasszikus görög körutazás | 2024. okt. 19 – 27. |
Klasszikus török körutazás | 2024. márc. 27 – ápr. 07. |
Klasszikus török körutazás | 2024. ápr. 17 – 28. |
Klasszikus török körutazás | 2024. máj. 09 – 20. |
Klasszikus török körutazás | 2024. jún. 24 – júl. 05. |
Klasszikus török körutazás | 2024. aug. 01 – 12. |
Klasszikus török körutazás | 2024. szept. 19 – 30. |
Klasszikus török körutazás | 2024. okt. 05 – 16. |
Klasszikus török körutazás | 2024. okt. 05 – 16. |
Körutazás a Baltikumban I. | 2024. aug. 03 – 12. |
Körutazás a Baltikumban II. | 2024. júl. 01 – 08. |
Körutazás a Baltikumban II. | 2024. aug. 18 – 25. |
Körutazás Angliában és Skóciában | 2024. máj. 11 – 21. |
Körutazás Angliában és Skóciában | 2024. jún. 22 – júl. 02. |
Körutazás Angliában és Skóciában | 2024. júl. 20 – 30. |
Körutazás Angliában és Skóciában | 2024. szept. 07 – 17. |
Körutazás Dél-Lengyelországban | 2024. júl. 23 – 30. |
Körutazás Jordániában | 2024. szeptember vége |
Körutazás Jordániában | 2024. október közepe |
Körutazás Jordániában | 2024. november eleje |
Közép-Itália kincsei I. | 2024. máj. 29 – jún. 03. |
Közép-Itália kincsei I. | 2024. szept. 13 – 18. |
Közép-Itália kincsei II. | 2024. ápr. 23 – máj. 01. |
Közép-Itália kincsei II. | 2024. okt. 01 – 09. |
Kulturális örökségek és természeti csodák a Bakonyban és környékén | 2024. máj. 05 – 09. |
London, Stonehenge, Oxford I. | 2024. ápr. 24 – 30. |
London, Stonehenge, Oxford I. | 2024. aug. 18 – 24. |
London, Stonehenge, Oxford II. | 2024. jún. 06 – 10. |
London, Stonehenge, Oxford II. | 2024. aug. 22 – 26. |
London, Stonehenge, Oxford II. | 2024. szept. 05 – 09. |
London, Stonehenge, Oxford II. | 2024. okt. 04 – 08. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. máj. 09 – 16. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. jún. 06 – 13. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. júl. 13 – 20. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. júl. 27 – aug. 03. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. aug. 17 – 24. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. nov. 09 – 16. |
Madeira, az örök tavasz szigete | 2024. nov. 23 – 30. |
Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés | 2024. jún. 02 – 07. |
Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés | 2024. júl. 07 – 12. |
Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés | 2024. aug. 27 – szept. 01. |
Magas-Tátra, Krakkó, Dunajec-áttörés | 2024. szept. 08 – 13. |
Málta, Szicília | 2024. ápr. 06 – 13. |
Málta, Szicília | 2024. ápr. 30 – máj. 07. |
Málta, Szicília | 2024. máj. 28 – jún. 04. |
Málta, Szicília | 2024. szept. 02 – 09. |
Málta, Szicília | 2024. okt. 19 – 26. |
Marokkó – a legnyugatibb Kelet I. | 2024. október vége |
Marokkó – a legnyugatibb Kelet II. | 2024. október eleje |
Marokkó – a legnyugatibb Kelet II. | 2024. november eleje |
Marokkó – a legnyugatibb Kelet II. | 2024. november közepe |
Mesebeli India I. | 2024. november eleje |
Mesebeli India I. | 2024. december eleje |
Mesebeli India II. | 2024. november vége |
Mesebeli India III. | 2024. november eleje |
Mesevilág az Északi-sarkkörön túl | 2024. jún. 02 – 09. |
Mesevilág az Északi-sarkkörön túl | 2024. júl. 21 – 28. |
Mexikó – eltűnt civilizációk nyomában | 2024. november eleje |
Mexikó – eltűnt civilizációk nyomában | 2024. november vége |
Mini körút Csehországban | 2024. márc. 29 – ápr. 01. |
Mini körút Csehországban | 2024. ápr. 18 – 21. |
Mini körút Csehországban | 2024. máj. 01 – 04. |
Mini körút Csehországban | 2024. máj. 23 – 26. |
Mini körút Csehországban | 2024. jún. 06 – 09. |
Mini körút Csehországban (prágai szállodában) | 2024. jún. 28 – júl. 01. |
Mini körút Csehországban | 2024. aug. 29 – szept. 01. |
Mini körút Csehországban | 2024. szept. 26 – 29. |
Mini körút Csehországban | 2024. okt. 10 – 13. |
Mini körút Csehországban | 2024. okt. 26 – 29. |
Montreal, Québec, Ottawa, Toronto | 2024. aug. 17 – 25. |
Nagy angliai körutazás | 2024. júl. 05 – 16. |
Nagy angliai körutazás | 2024. aug. 02 – 13. |
Nagy benelux körutazás | 2024. ápr. 11 – 19. |
Nagy benelux körutazás | 2024. ápr. 25 – máj. 03. |
Nagy benelux körutazás | 2024. júl. 07 – 15. |
Nagy benelux körutazás | 2024. aug. 04 – 12. |
Nagy benelux körutazás | 2024. aug. 18 – 26. |
Nagy írországi körutazás | 2024. jún. 22 – júl. 02. |
Nagy írországi körutazás | 2024. júl. 20 – 30. |
Nagy kanadai körutazás | 2024. júl. 22 – aug. 04. |
Nagy perui körutazás | 2024. november eleje |
Nagy portugál körutazás | 2024. ápr. 13 – 23. |
Nagy portugál körutazás | 2024. máj. 26 – jún. 05. |
Nagy portugál körutazás | 2024. júl. 07 – 17. |
Nagy portugál körutazás | 2024. szept. 08 – 18. |
Nagy portugál körutazás | 2024. okt. 06 – 16. |
Nagy skandináv körutazás | 2024. jún. 19 – 30. |
Nagy skandináv körutazás | 2024. júl. 03 – 14. |
Nagy skandináv körutazás | 2024. júl. 17 – 28. |
Nagy skandináv körutazás | 2024. júl. 31 – aug. 11. |
Nagy skandináv körutazás | 2024. aug. 14 – 25. |
Nagy svájci körutazás | 2024. máj. 12 – 19. |
Nagy svájci körutazás | 2024. máj. 22 – 29. |
Nagy svájci körutazás | 2024. máj. 30 – jún. 06. |
Nagy svájci körutazás | 2024. jún. 08 – 15. |
Nagy svájci körutazás | 2024. jún. 22 – 29. |
Nagy svájci körutazás | 2024. júl. 07 – 14. |
Nagy svájci körutazás | 2024. júl. 17 – 24. |
Nagy svájci körutazás | 2024. júl. 28 – aug. 04. |
Nagy svájci körutazás | 2024. aug. 07 – 14. |
Nagy svájci körutazás | 2024. aug. 17 – 24. |
Nagy svájci körutazás | 2024. aug. 26 – szept. 02. |
Nagy svájci körutazás | 2024. szept. 02 – 09. |
Nagy svájci körutazás | 2024. szept. 11 – 18. |
Nagy svájci körutazás | 2024. szept. 21 – 28. |
Nagy svájci körutazás | 2024. okt. 02 – 09. |
Nagy szicíliai körutazás I. | 2024. ápr. 26 – máj. 06. |
Nagy szicíliai körutazás II. | 2024. ápr. 09 – 16. |
Nagy szicíliai körutazás II. | 2024. máj. 11 – 18. |
Nagy szicíliai körutazás II. | 2024. jún. 04 – 11. |
Nagy szicíliai körutazás II. | 2024. szept. 14 – 21. |
Nagy szicíliai körutazás II. | 2024. okt. 08 – 15. |
Négy éj Velencében | 2024. júl. 17 – 21. |
Normandia, Bretagne | 2024. máj. 26 – jún. 04. |
Normandia, Bretagne | 2024. júl. 19 – 28. |
Normandia, Bretagne | 2024. aug. 16 – 25. |
Norvégia – a fjordok varázsa | 2024. jún. 12 – 19. |
Norvégia – a fjordok varázsa | 2024. júl. 02 – 09. |
Norvégia – a fjordok varázsa | 2024. aug. 06 – 13. |
Norvégia – a fjordok varázsa | 2024. aug. 15 – 22. |
Nyugat-magyarországi körutazás | 2024. ápr. 25 – 28. |
Nyugat-Svájc elbűvölő városai | 2024. ápr. 30 – máj. 05. |
Nyugat-Svájc elbűvölő városai | 2024. aug. 06 – 11. |
Nyugat-Svájc elbűvölő városai | 2024. szept. 10 – 15. |
Nyugat-Svájc és Elzász | 2024. máj. 23 – 30. |
Nyugat-Svájc és Elzász | 2024. jún. 27 – júl. 04. |
Nyugat-Svájc és Elzász | 2024. aug. 15 – 22. |
Párizs, Versailles, Disneyland | 2024. márc. 28 – ápr. 02. |
Párizs, Versailles, Disneyland | 2024. júl. 03 – 08. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye I. | 2024. ápr. 18 – 23. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye I. | 2024. máj. 30 – jún. 04. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye I. | 2024. jún. 20 – 25. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye I. | 2024. aug. 15 – 20. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye I. | 2024. okt. 10 – 15. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. ápr. 10 – 16. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. máj. 22 – 28. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. jún. 06 – 12. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. júl. 06 – 12. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. szept. 12 – 18. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye II. | 2024. okt. 26 – nov. 01. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye III. | 2024. máj. 02 – 06. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye III. | 2024. jún. 14 – 18. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye III. | 2024. szept. 25 – 29. |
Párizs, Versailles, Loire-völgye III. | 2024. okt. 03 – 07. |
Peru – az inkák öröksége | 2024. október közepe |
Peru – az inkák öröksége | 2024. november vége |
Piemont és Aosta | 2024. máj. 29 – jún. 07. |
Piemont és Aosta | 2024. júl. 10 – 19. |
Portugáliai mozaik | 2024. márc. 27 – ápr. 03. |
Portugáliai mozaik | 2024. ápr. 30 – máj. 07. |
Portugáliai mozaik | 2024. jún. 25 – júl. 02. |
Portugáliai mozaik | 2024. szept. 22 – 29. |
Portugáliai mozaik | 2024. okt. 25 – nov. 01. |
Prága, Bécs, Pozsony I. | 2024. máj. 18 – 20. |
Prága, Bécs, Pozsony I. | 2024. nov. 01 – 03. |
Prága, Bécs, Pozsony II. | 2024. ápr. 12 – 15. |
Prága, Bécs, Pozsony II. | 2024. júl. 18 – 21. |
Prága, Bécs, Pozsony II. | 2024. okt. 20 – 23. |
Provence-tól Savoyáig | 2024. ápr. 21 – 28. |
Provence-tól Savoyáig | 2024. jún. 02 – 09. |
Provence-tól Savoyáig | 2024. aug. 04 – 11. |
Provence-tól Savoyáig | 2024. szept. 29 – okt. 06. |
Róma, az örök város | 2024. ápr. 03 – 08. |
Róma, az örök város | 2024. ápr. 17 – 22. |
Róma, az örök város | 2024. máj. 01 – 06. |
Róma, az örök város | 2024. máj. 08 – 13. |
Róma, az örök város | 2024. jún. 05 – 10. |
Róma, az örök város | 2024. jún. 26 – júl. 01. |
Róma, az örök város | 2024. aug. 21 – 26. |
Róma, az örök város | 2024. szept. 04 – 09. |
Róma, az örök város (római szállodával) | 2024. szept. 25 – 30. |
Róma, az örök város | 2024. okt. 02 – 07. |
Róma, az örök város | 2024. okt. 23 – 28. |
Róma, az örök város | 2024. okt. 30 – nov. 04. |
Skandináv fővárosok, norvég fjordvidék | 2024. jún. 22 – 30. |
Skandináv fővárosok, norvég fjordvidék | 2024. júl. 20 – 28. |
Skandináv fővárosok, norvég fjordvidék | 2024. aug. 25 – szept. 02. |
Skóciai barangolások | 2024. máj. 30 – jún. 06. |
Skóciai barangolások | 2024. júl. 04 – 11. |
Skóciai barangolások | 2024. aug. 27 – szept. 03. |
Skóciai barangolások | 2024. szept. 12 – 19. |
Skóciai barangolások | 2024. szept. 19 – 26. |
Somogyországi kalandozások | 2024. ápr. 21 – 22. |
Spanyol körutazás I. | 2024. ápr. 03 – 10. |
Spanyol körutazás I. | 2024. máj. 04 – 11. |
Spanyol körutazás I. | 2024. máj. 15 – 22. |
Spanyol körutazás I. | 2024. jún. 29 – júl. 06. |
Spanyol körutazás I. | 2024. aug. 20 – 27. |
Spanyol körutazás I. | 2024. szept. 25 – okt. 02. |
Spanyol körutazás I. | 2024. okt. 20 – 27. |
Spanyol körutazás II. | 2024. ápr. 17 – 27. |
Spanyol körutazás II. | 2024. máj. 28 – jún. 07. |
Spanyol körutazás II. | 2024. szept. 01 – 11. |
Spanyol körutazás II. | 2024. okt. 06 – 16. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. máj. 09 – 15. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. jún. 06 – 12. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. júl. 01 – 07. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. aug. 09 – 15. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. szept. 15 – 21. |
Svájc és az Északolasz tóvidék | 2024. szept. 28 – okt. 04. |
Svájc haladóknak | 2024. jún. 16 – 21. |
Svájc haladóknak | 2024. jún. 19 – 24. |
Svájc haladóknak | 2024. jún. 26 – júl. 01. |
Svájc haladóknak | 2024. júl. 04 – 09. |
Svájc haladóknak | 2024. júl. 11 – 16. |
Svájc haladóknak | 2024. júl. 20 – 25. |
Svájc haladóknak | 2024. júl. 25 – 30. |
Svájc haladóknak | 2024. aug. 01 – 06. |
Svájc haladóknak | 2024. aug. 04 – 09. |
Svájc haladóknak | 2024. aug. 14 – 19. |
Svájc haladóknak | 2024. aug. 20 – 25. |
Svájc haladóknak | 2024. szept. 05 – 10. |
Svájc haladóknak | 2024. szept. 18 – 23. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. ápr. 29 – máj. 04. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. máj. 27 – jún. 01. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. jún. 11 – 16. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. júl. 14 – 19. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. aug. 30 – szept. 04. |
Svájc, az Alpok országa | 2024. okt. 05 – 10. |
Szerbiai körutazás | 2024. szept. 13 – 19. |
Szicília, Capri, Pompeji | 2024. ápr. 11 – 21. |
Szicília, Capri, Pompeji | 2024. jún. 14 – 24. |
Szicília, Capri, Pompeji | 2024. szept. 15 – 25. |
Szicília, Capri, Pompeji | 2024. okt. 09 – 19. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. ápr. 19 – 24. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. máj. 05 – 10. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. máj. 17 – 22. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. máj. 25 – 30. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. jún. 02 – 07. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. jún. 12 – 17. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. jún. 21 – 26. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. júl. 09 – 14. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. júl. 27 – aug. 01. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. aug. 11 – 16. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. aug. 27 – szept. 01. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. szept. 03 – 08. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. szept. 10 – 15. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. szept. 15 – 20. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. szept. 25 – 30. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala I. | 2024. okt. 08 – 13. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala II. | 2024. júl. 02 – 09. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala II. | 2024. júl. 14 – 21. |
Szlovénia – az Alpok napos oldala II. | 2024. aug. 16 – 23. |
Tajvan – a „szép sziget" | 2024. november eleje |
Thaiföld – a Távol-Kelet varázsa I. | 2024. november közepe |
Thaiföld – a Távol-Kelet varázsa I. | 2024. december eleje |
Thaiföld – a Távol-Kelet varázsa II. | 2024. november közepe |
Thaiföld – a Távol-Kelet varázsa III. | 2024. november eleje |
Thaiföld – a Távol-Kelet varázsa III. | 2024. november vége |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. máj. 12 – 17. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. máj. 25 – 30. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. jún. 02 – 07. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. jún. 30 – júl. 05. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. szept. 22 – 27. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok I. | 2024. okt. 01 – 06. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok II. | 2024. jún. 16 – 23. |
Tirol, bajor kastélyok, Dolomitok II. | 2024. júl. 20 – 27. |
Törökország csodái I. | 2024. ápr. 13 – 23. |
Törökország csodái I. | 2024. okt. 07 – 17. |
Törökország csodái I. | 2024. okt. 23 – nov. 02. |
Törökország csodái II. | 2024. szept. 02 – 13. |
Trópusi meseországok: Malajzia és Szingapúr I. | 2024. december eleje |
Trópusi meseországok: Malajzia és Szingapúr II. | 2024. november eleje |
Trópusi meseországok: Malajzia és Szingapúr II. | 2024. november közepe |
Türingia és Szászország | 2024. szept. 15 – 22. |
USA – Keleti-Part I. | 2024. aug. 18 – 26. |
USA – Keleti-Part II. | 2024. máj. 21 – jún. 01. |
USA – Keleti-Part II. | 2024. jún. 07 – 18. |
USA – Keleti-Part II. | 2024. júl. 19 – 30. |
USA – Keleti-Part II. | 2024. szept. 25 – okt. 06. |
USA – Nyugati-Part I. | 2024. október közepe |
USA – Nyugati-Part II. | 2024. október vége |
USA – Nyugati-Part II. | 2024. november eleje |
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán | 2024. jún. 04 – 13. |
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán | 2024. júl. 02 – 11. |
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán | 2024. júl. 24 – aug. 02. |
Üdülés és kultúra a Francia Riviérán | 2024. aug. 28 – szept. 06. |
Üdülés és kultúra a görög tengerparton | 2024. jún. 23 – júl. 02. |
Üdülés és kultúra a görög tengerparton | 2024. aug. 23 – szept. 01. |
Üdülés és kultúra a görög tengerparton | 2024. szept. 22 – okt. 01. |
Üdülés és kultúra az Olasz Riviérán | 2024. júl. 17 – 25. |
Üdülés és kultúra az Olasz Riviérán | 2024. szept. 04 – 12. |
Üdülés és kultúra Dalmáciában | 2024. júl. 06 – 13. |
Üdülés és kultúra Dalmáciában | 2024. aug. 24 – 31. |
Varázslatos Mexikó | 2024. november közepe |
Varázslatos Mexikó | 2024. december eleje |
Velence, a tengerek királynője I. | 2024. ápr. 19 – 21. |
Velence, a tengerek királynője I. | 2024. máj. 18 – 20. |
Velence, a tengerek királynője I. | 2024. aug. 30 – szept. 01. |
Velence, a tengerek királynője I. | 2024. nov. 01 – 03. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. márc. 29 – ápr. 01. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. ápr. 28 – máj. 01. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. jún. 22 – 25. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. szept. 21 – 24. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. okt. 17 – 20. |
Velence, a tengerek királynője II. | 2024. okt. 20 – 23. |
Volt egyszer egy Vadnyugat | 2024. szept. 04 – 16. |
Wellness és kultúra az Északi-középhegységben | 2024. máj. 05 – 09. |
Zempléni várak, történelmi emlékek, borvidékek | 2024. ápr. 14 – 18. |
Zempléni várak, történelmi emlékek, borvidékek | 2024. máj. 26 – 30. |
Zempléni várak, történelmi emlékek, borvidékek | 2024. jún. 30 – júl. 04. |
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Karácsonyi út
- Klímás
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
Útjellemző
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness