Körutazás Japánban - EXPO látogatással
2140000.00 Ft/fő, 2F

Programleírás
1-2. nap: Budapest - Osaka
Elutazás menetrendszerinti járattal, átszállással Osakába. Másnap esti érkezés után transzfer a szállodába. Szállás Osakában (2 éj).
Tervezett szállás: The Royal Park Canvas Osaka Kitahama
3. nap: Osaka - EXPO
Reggeli után először felkeressük a város közepén álló, parkkal szegélyezett Osaka kastélyt. Ezután az EXPO 2025 kiállításra látogatunk, ahol a különleges magyar pavilont is megtekintjük. "A világkiállítás központi témái az emberi élet megóvása, kiteljesítése, valamint az emberi kapcsolatok erősítése. A természet- és emberközeli szemlélet nem csak a kiállítást, de a Magyar Pavilont is áthatja." A Világkiállítást 161 ország és 9 nemzetközi szervezet részvételével rendezik meg 2025. április 13. és október 13-a között. A vízpartra épült japán város ideális helyszíne a 6 hónapon át tartó világkiállításnak, mely kapcsolódik majd a tengerhez és egy tökéletes kör alakú szigetre emlékeztet. A Magyar Pavilon művészeti koncepciója a ,,Boldog Jövő" elérését a természeti és kulturális örökség megőrzésében és továbbvitelében jelöli meg. A japán és a magyar nemzet értékrendjében is jelentős szereppel bír az ember és természet szoros kapcsolata, így a Pavilon kiállítása erős természetközeli élményre épül. Középpontjába a magyar kultúra egy szeletének bemutatása kerül a népzenén keresztül, egy élő, népzenei produkció várja majd a pavilonba látogatókat. Bővebb információk a kiállításról: https://expo2025.hu/magyar-pavilon/
Ellátás: reggeli
4. nap: Osaka - Hiroshima
Reggeli után autóbusszal Kurashikibe utazunk. Séta a hangulatos, csatornákkal szabdalt óvárosban, szabadidő, majd továbbindulunk Hiroshimába. Szállás Hiroshimában (2 éj).
Tervezett szállás: Hiroshima Grand Intelligent Hotel
Ellátás: reggeli
5. nap: Hiroshima - Miyajima
Reggel ellátogatunk a Béke Emlékparkba, melyet az 1945-ös első atombomba támadás emlékére építettek, azóta a békére való törekvés jelképe. Korábban itt volt a város politikai és kereskedelmi központja, így nem véletlen, hogy ez lett a pilóta célpontja. A parkban található az Emlékmúzeum és az Atombomba-dóm is, a hajdani kiállító terem, mely ma világörökségi helyszín. Ezután komppal átkelünk a Miyajima szigetén álló Itsukusima sintó szentélyhez. Legismertebb része a dagálykor vízben álló, kámforfából készült díszkapu, a Torii, mely Japán egyik jelképévé vált. A szigetet tavasszal a rózsaszín virágoktól roskadozó cseresznyefák, ősszel pedig a bíborszínű juharfák díszítik. Programunk után transzfer a szállodába, vacsora egy Okonomiyaki (japán palacsinta) étteremben.
Ellátás: reggeli, vacsora
6. nap: Hiroshima - Kiotó
Reggeli után ellátogatunk a Himeji kastélyhoz (fotó stop), melyet hófehér falairól már messziről megismerhetünk - emiatt kapta a ,,Fehér kócsag" nevet is - az UNESCO Világörökség része, majd továbbutazunk Kiotóba, Japán kulturális központjába. A tradicionális művészet és a kultúra kiemelt szerepet kap a város életében, és rengeteg élményt nyújt látogatóinak. Több mint 1600 buddhista templomával és 270 sintó szentélyével egyike a világ legnagyobb kulturális kincseinek. Ezután a Fushimi Inari szentélybe látogatunk, ahova a körülbelül 10000 darab, cinóbervörösre festett szentélykapun (torii) keresztül két út is vezet, ez az egyik legnagyobb sintó szentély Japánban. Szállás Kiotóban (2 éj).
Tervezett szállás: Rihga Royal Hotel Kyoto
Ellátás: reggeli
7. nap: Kiotó
Reggeli után Kiotó városnézésre indulunk, először az aranylemezekkel bevont, csillogó Kinkakuji templomot nézzük meg. Ezután a világörökség részét képező Tenryuji zen buddhista templomba indulunk, melyet csobogókkal, kis tavakkal, kanyargós ösvényekkel tarkított 500 éves japánkert vesz körül, majd a Sagano bambuszerdőben óriásira nőtt bambuszok között sétálhatunk. Ezt követően a szintén a világörökség részévé nyilvánított, meredek szirtfalon épült Kiyomizudera (,,Tiszta víz") templomba megyünk, melynek teraszáról csodálatos kilátás nyílik a városra. Este fakultatív program: vacsora a gésa negyedben, egy tradicionális japán étteremben egy maiko előadásának kíséretében.
Ellátás: reggeli
8. nap: Kiotó - Tokió
Reggeli a szállodában, majd az egykori császárvárosban megcsodálhatjuk a világörökség részét képező Nijo kastélyt. Ezután a Shinkansen szuperexpresszel elutazunk Tokióba, Japán közigazgatási központjába, a kormány és a császár székhelyére. Szállás Tokióban (1 éj)
Tervezett szállás: Mitsui Garden Hotel Shiodome Italia-gai
Ellátás: reggeli
9. nap: Fuji - Hakone-Izu Nemzeti Park
Délelőtt autóbusszal az Asakurayama Sengen Parkba látogatunk, ahol megnézzük a szentélyt, a pagodából pedig, 398 lépcsőn felmászva festménybe illő kilátás nyílik a Fujira. Tavasszal és ősszel a legszínesebb a táj. A 3776 m magasságba törő Fuji-hegy az ország szimbóluma is. Sokszor ködbe vagy felhőkbe burkolózik, csak ritkán, igazán tiszta időben láthatjuk teljes szépségében. A vulkán utoljára 1707-ben tört ki és a keletkezett hamu 100 km körzetben ellepte Tokió utcáit. Következő állomásunk Oshino falu, ahol éttermek és ajándékboltok várják a látogatókat. A program végeztével idilli környezetben, hangulatos szálláshelyünkön pihenhetünk. Vacsora és szállás Hakonéban, egy tradicionális ryokanban (1 éj).
Tervezett szállás: Hakone Kowakien Ten-yu 5*
Ellátás: reggeli, vacsora
10. nap: Hakone - Tokió
Másnap Hakone felfedezésére indulunk, libegőre szállva a magasból gyönyörködhetünk a Nemzeti Park és a Fuji látványában. Ellátogatunk az Owakudani hőforrásokhoz is, ahol a vulkanikus területen folyamatosan fortyognak a gejzírek és az aktív vulkanikus tevékenység nyomai mindenhol láthatók. Itt készül a fiatalító ,,fekete tojás" is. (Földcsuszamlások előfordulhatnak, ha nem biztonságosak a körülmények, a területet lezárhatják.) A hegyi túra után visszatérünk Tokióba, hogy felfedezzük a nyüzsgő fővárost. Sétálhatunk az Asakusa és a Nakamise bevásárló utcákon, végül hajókázunk a Sumida folyón. Transzfer a szállodánkba, szállás Tokióban (2 éj).
Tervezett szállás: Mitsui Garden Hotel Shiodome Italia-gai
Ellátás: reggeli
11. nap: Tokió
Szabadidő Tokió egyéni felfedezésére vagy fakultatív városnézés szakértő idegenvezetőnkkel, akivel a város kevésbé ismert, rejtett látnivalóit is megismerhetik (Fizetés a helyszínen).
Ellátás: reggeli
12. nap: Tokió
Reggeli után kijelentkezés a szállodából. Elutazásig csomagszoba áll rendelkezésre. Délelőtt városnézés Tokióban és környékén. Megnézzük a Meiji szentélyt, melyet Meiji császár és felesége Shoken császárnő tiszteletére építettek. Rövid fotóstop a Császári Palota épület-együttesénél, majd a világ jelenleg második legmagasabb épületéből, a Tokyo Sky Tree torony 350 m magasan található kilátójából gyönyörködhetünk a városban. Tiszta időben a Fuji alakja is kirajzolódik a távolban. Délután egy tradicionális teaszertartás keretében a japán kultúrával ismerkedünk. Programunk után transzfer a repülőtérre. Este elutazás Japánból, átszállással. Éjszaka a repülőn.
Ellátás: reggeli
13. nap: Isztambul - Budapest
Érkezés Budapestre a reggeli órákban a menetrend szerint.
A programok és a szállodák változtatásának jogát irodánk fenntartja!
UNESCO Világörökségi helyszínek
- Hiroshima Atombomba-dóm
- Itsukushima szentély
- Himeji kastély
- Kiotó történelmi műemlékei
- Fuji hegy
Utazás/Elhelyezés/Ellátás, Miért éppen
E különös, távoli ország neve japánul Nippon, vagy Nihon, ami annyit tesz: ,,ahonnan a Nap ered". Valószínűleg ezt fordították úgy egykor, hogy ,,a felkelő Nap országa", innen terjedt el ez a megnevezés később az egész világon. Ám Japán nem csak a ,,felkelő nap országa", hanem az ellentéteké is. Egyik végletből a másikba, illetve ámulatba esünk az acélból és üvegből épült felhőkarcolók között megbújó ősi fatemplomok vagy a hipermodern műszaki berendezéseket használó szerzetesek láttán.
Körutazásunk az ország kihagyhatatlan látnivalóit érinti, változatos és gazdag programokkal. Míg egyik nap egy libegő fedélzetéről csendben gyönyörködünk a néma Fuji hegy látványában, másnap már Tokió színes fényekben villódzó, hangos forgatagában szédülünk el.
A program során lehetőség adódik lélekben elmélyülni valamely szentélyben, vagy akár beülni egy zajos pancsikó játékterembe, kipróbálni a szerencsénket.
2025-ben Oszakában kerül megrendezésre a WORLD EXPO világkiállítás április 13-október 13. között, ahol csoportjaink is látogatást tesznek - megcsodálhatják a különleges magyar pavilont is. Bővebb információ: https://www.expo2025.or.jp/en/
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
---|---|---|---|---|---|
2025-10-09 | 10 éj | 2140000.00 Ft/fő, 2F |
Ajánlatkérés | ![]() |
|

Az ár nem tartalmazza
- a borravalókat
kb. 80 USD/fő - az útlemondási biztosítást
(Covid fedezettel): 2,8%
EGYÉB KÖLTSÉGEK
- Egyágyas felár
725 000 Ft - Fakultatív programok
BBP utasbiztosítás
(EUB Biztosító)
- Air & Cruise Top:
1.140 Ft/fő/nap
- Air & Cruise Extra:
1.750 Ft/fő/nap
Az ár tartalmazza
- a nemzetközi repülőjegyet illetékkel (melynek értéke:
kb. 550 000 Ft) - 10 éjszaka szállást
helyi 3-4*-os szállodákban,
1 éjszaka Hakonéban helyi 5*-os ryokanban,
kétágyas szobákban - a reggelit, 2 alkalommal vacsorát (italok nélkül)
- a helyszíni transzfereket
és Shinkansen vonatjegyet - a megadott programokat
- a szükséges belépőket
- EXPO belépőt
- a magyar nyelvű idegenvezetést
Fakultatív programok
Tradicionális japán vacsora maiko előadással (Kiotó): 75.000 Ft
A fakultatív programok minimum 6 főtől indulnak, 10 fő felett a magyar idegenvezető is elkíséri a csoportot.
Érintett desztinációk:
Japán
Látnivalók
Tokió
A japán főváros - lakótelepek és irodaházak, felettük forgalmas autópályák - ez a japán sikertörténet. Nem jellemzők viszont a szupermarket-kultúra: az utcákat inkább kisebb, szakosodott üzletek és éttermek szegélyezik, amelyek többnyire késő estig nyitva tartanak. Ehhez a városképhez közel azonban ugyanúgy megtalálhatók a öreg faházak, kimonóüzlet, japán fogadó és a kimonót viselő asszony, amint a háza előtt söpri a járdát. Tokió élettel teli város, ahol sosem fogyhatunk ki a felfedezésre váró helyekből.
A II. világháborús amerikai bombázások után Tokió szó szerint a hamvaiból nőtt ki. A várost durván a nyugati kereskedelmi- és üzleti negyedre, és a keleti felén lévő, földhözragadtabb, lakott városrészekre osztható. Ginza a híres bevásárlónegyed, de ha már túl vagyunk a pénzköltésen, még mindig végigjárhatjuk a számos kis magángalériát. A legjobb múzeumok és képtárak az Ueno-koen parkban vannak, a városközponttól északra. A tokiói Nemzeti Múzeum ad otthont a világ legnagyobb japán művészeti gyűjteményének; a Nemzeti Tudományos Múzeum; és a Shitamachi Történelmi Múzeum is itt találhatók. A régi belváros az Asakusa, itt van Senso-ji templom, amely Japán legéletteltelibb buddhista kegyhelye. A város szórakozónegyede a Shinjuku, a városközponttól nyugatra.
Fuji-hegy
Japán legmagasabb hegye, tökéletesen szimmetrikus alakú vulkántölcsér, utoljára 17O7-ben tört ki, amikor Tokió utcáit 1OO km-es körzetben ellepte a vulkáni hamu. Júliusban és augusztusban van a hegymászószezon; a hegytetőre érni pedig legjobb hajnalban: ilyenkor nincs sok felhő és a napfelkeltét is látni.
Kyoto
Ez volt az eredeti főváros, és még ma is a fő japán kulturális központ. A legfontosabb látnivalók: a Császári palota, a Sanjusangen-do templom, a Kinkaku-ji templom és a Himeji-jo kastély. Többszáz ünnepet, fesztivált tartanak itt az év során.
Daisesuzan Nemzeti Park
Hokkaido középső részén található ez az 23O9 km2 területű park, számos hegy, vulkán, tó és erdő otthona. Sounkyo a fő turistalátványosság, melegvízű forrás és egy hasadék található itt. A parkon belüli Furano Japán fő síelőhelye.
Nagasaki
Forgalmas, tarka város, amely a leginkább az őt ért atombomba-támadásról ismert. Ukrami, az atomrobbanás epicentruma ad otthont az Atombomba Múzeumnak és a Fukusai-ji Zen templomnak, ahol 11.O2-kor, a robbanás időpontjában harangoznak naponta.
Pénz és költségek:
Pénznem: yen.
Az étkezés ára 5 - 7O $, a szállásé pedig 18 - 2OO $ között mozog. Japán valószínűleg a legdrágább úticél, bár szerényebb feltételek között a napi kiadások leszoríthatók kb. 5O $-ra, ehhez hozzáadódik kb. 1O $ a belépőkkel, szórakozással és némi inni- és harapnivalóval. Nagyon könnyű azonban napi 1OO $-t is elkölteni. Ha rövid idő alatt nagy távolságokra szeretnénk eljutni, érdemes vasúti bérletet váltani. Még mindig a készpénz az uralkodó Japánban, bár a hitelkártyákat is elfogadják szinte mindenhol. Mivel nagyon alacsony a bűnözési ráta, a japánok sok készpénzt hordanak maguknál a számukra szent készpénzes fizetés érdekében. USA dollárt érdemes magunkkal vinni. A borravaló és az alkudozás nem szokványos Japánban. Hála kifejezésére borravaló helyett illik inkább ajándékot adni. Az alku a kedvezményes elektronikus árukat árusító üzletekre korlátozódik, az udvarias kérés kb. 1O %-kal leviheti a vételárat. A márciustól májusig tartó tavasz a legjobb időpont a Japánba látogatásra, de a japánok is ekkor mennek nyaralni, így a népszerű nyaralóhelyeket ilyenkor általában elárasztják a hazai turisták. A szeptembertől novemberig tartó ősz is remek idő az utazásra: kellemes a hőmérséklet és fantasztikusak az őszi színek a vidéki tájakon. Decembertől februárig a tél hideg, júniustól augusztusig pedig a nyári hónapok túl forróak a kirándulásokhoz. Gondoljunk rá előre, hogy újévkor, a késő áprilisi-kora májusi Aranyhét alatt és a nyári O Bon ünnepek alatt nagyon nehéz szállást találni az egész országban.
A Japán szigetvilág vonzó célpont a növény- és állatvilág iránt érdeklődők számára. A hosszú szigetláncolat Ázsia keleti partjai mentén húzódik, Dél-Koreától északi irányban Oroszország felé. A kiterjedt földrajzi szélesség miatt országszerte rendkívül különböző éghajlati és természeti zónák találhatók, a déli szubtrópusi erdőktől kezdve Hokkaidó északi csúcsának télies vidékéig, hózáporokkal és zajló jégtáblákkal. Japán felszínét főként hegyek alkotják, közülük legmagasabb a Fuji-san (3776 m). A hegyek lejtőit erdők borítják, s bár jelenlétük természetesnek tűnik, az emberi kéz munkáját is jelzik, hiszen többségüket kiirtották, majd újratelepítették. Az emberi közbeavatkozás sehol sem annyira nyilvánvaló, mint az alföldi síkságokon: virágzik a mezőgazdaság, a tájat pedáns farmergazdaságok és rizsföldek sora jellemzi. Mindez éles ellentétben áll a Tokióhoz hasonló nagyvárosok nyüzsgő forgatagával. A japán tájban ez az ellentét újra meg újra felbukkan, érzékelhető a természet és környezet iránti emberi viszonyban. A művészet és irodalom bővelkedik az állatok és növények tiszteletteli ábrázolásában, ami láthatólag nem zárja ki a természeti környezet mielőbb kiaknázandó nyersanyagforrásként való pragmatikus, szinte rideg felfogását. Ez nem csupán a művészetet inspiráló japán táj és környezet nagyarányú pusztításához vezetett, de a természeti világnak az ország határain túli kifosztásához is. Japán például a délkelet-ázsiai esőerdők trópusi keményfájának egyik legnagyobb felhasználója. A kereskedelmi célú bálnavadászatot is csupán azért halogatják, hogy a bálnanépesség kissé magához térjen az elmúlt öt évtized mészárlásai után. Mindezen ellentmondások miatt a Japánba látogató, a környezetvédelem fontosságát már belátó turisták többségében igen vegyes érzelmek ébrednek a japán életmód, a gazdasági sikerek és ezek környezeti haszna iránt.
KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS ÉS ÉJSZAKAI ÉLET
Japán kulturális élete gazdag és változatos, a klasszikus előadó-művészeti formák, mint a no és a kabuki, valamint az előkelő szórakozási módok, így a teaszertartás, továbbra is élnek és virulnak. A nó stilizált táncdráma, melyet zene- és énekkísérettel adnak elő. A színpad kopár, a színészek maszkot és pazarul díszített kosztümöt viselnek. Mozgásuk lassú, a történetet sajátos szimbolika közvetíti, amit némi háttérismeret nélkül nehéz követni. A külföldi a látottakat nehezen tudja értékelni, mégis érdemes megtekinteni látványosságáért.
Bunraku
A bunraku (bábszínház) Japán harmadik klasszikus előadóművészeti formája. A főszereplő bábokat összesen három bábművész mozgatja, megjelenésük élethű. A darabok témája a kabuki történetekhez hasonlít. Szövegük hagyományos, a nézőközönség általában jól ismeri. Oszakát tekintik a bunraku szülőhelyének és fővárosának, bár Tokióban és Kjótóban is kiváló előadásokat láthatunk.
A japánok a nap túlnyomó részét otthonuktól távol töltik, így még egy kisvárosban is
bőséggel megtalálhatók a legkülönfélébb találkahelyek és szórakozóhelyek, mint a kávézók, teaházak, éttermek, italbárok és büfék. Mozik, diszkotékák és intim klubok sorakoznak a belvárosi szappannegyedekben, ahol sztriptízbárok és masszázsszalonok váltakoznak gyorséttermi büfékkel és hamburgeres pavilonokkal. Az éttermek és bárok árai széles skálán mozognak, különösen magasak az árakat nem közlő létesítményekben. Bármely bárban az ital drágább, mint otthon, ahol pedig hölgyek töltik újra a poharakat és cseverésznek gondtalanul, az árak igen magasra szökhetnek. A japánok nem szórakoznak otthon, s ha meghívnak valahova, elvárják, hogy álljuk a számlát, éppúgy, mintha házigazdák lennénk. A japán kávézók kitűnő kávéval és első osztályú zenével büszkélkedhetnek.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK
A mondás szerint a kínai étel a hasnak gyönyöre, a francia az illatával bűvöl el, míg a japán étel szépséges látvány a szemnek. Utóbbi csak részben igaz, hiszen ha valóban élvezni akarjuk a japán ételeket, akkor nyelvünkkel, szívünkkel és szemünkkel egyaránt meg kell ízlelnünk. A hagyományos ünnepi ételek elkészítése és tálalása a japán szakács szándéka szerint a vendég érzékeire és szellemére egyaránt hat. Az étrend összeállításánál tekintetbe kell vennie az évszakot, a helyet, vallási és/vagy kulturális tényezőket. A felszolgálandó étel és tálalásának módja szabja meg a kínáló meghajlások jellegét, a tányérok kiválasztását. Minden fogáshoz külön kerámia, fa vagy lakkozott A japánok kedvence a főtt tészta étkészletet használnak attól függően, hogy esztétikailag melyik illik legjobban az étel színéhez, állagához vagy elrendezéséhez. Az ételt a kiválasztott tányér vagy mélyebb tálka közepén halmokban rendezik el, tálalás előtt ízlésesen feldíszítik. A fogások filozófiai, valamint szakácsművészeti nézeteket tükröznek.
Térség: Körutazás Japánban
Város: Körutazás Japánban

Térség: Oszaka
Város: Oszaka

Térség: Japán
Város: Hirosima

Térség: Kiotó
Város: Kiotó

Térség: Tokió
Város: Tokió
A II. világháborús amerikai bombázások után Tokió szó szerint a hamvaiból nőtt ki. A várost durván a nyugati kereskedelmi- és üzleti negyedre, és a keleti felén lévő, földhözragadtabb, lakott városrészekre osztható.
Ginza a híres bevásárlónegyed, de ha már túl vagyunk a pénzköltésen, még mindig végigjárhatjuk a számos kis magángalériát. A legjobb múzeumok és képtárak az Ueno-koen parkban vannak, a városközponttól északra. A tokiói Nemzeti Múzeum ad otthont a világ legnagyobb japán művészeti gyűjteményének; a Nemzeti Tudományos Múzeum; és a Shitamachi Történelmi Múzeum is itt találhatók.
A régi belváros az Asakusa, itt van Senso-ji templom, amely Japán legéletteltelibb buddhista kegyhelye. A város szórakozónegyede a Shinjuku, a városközponttól nyugatra.
Programtípus
- 1 napos utak
- Belépőjegy
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tematikus út
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Élményprogram
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Film / sorozat tematika
- Foci tematika
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kastély és múzeumlátogatás
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
Útjellemző
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness
- Zene tematika