+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

Szenegál-Gambia körutazás ***

743000.00 Ft/fő

Szenegál, Körutazás Szenegálban

Szállás típus: Hotel ***
Ellátás: leírás szerint
Utazás módja: Repülő
Időtartam: 10 éj
Típus: Körutazás
Indulás: 2022-02-23
Nyugat-Afrika csodavilága

Program leírás

Tervezett program:

1. nap: Budapest ...

Elrepülés Budapestről menetrend szerinti járattal, átszállással Dakarba, Szenegál fővárosába. Étkezések és éjszakázás a repülőgép fedélzetén.

 

2. nap: ... Dakar (Szenegál) - Gorée sziget

Reggel megérkezés Szenegálba. A nyugat-afrikai ország nevét legjelentősebb folyójáról, a Szenegálról kapta. Érkezést követően felfedezzük a régi és a modern, színes és pulzáló várost, mely a rabszolgakereskedők közkedvelt kikötőhelye volt. Itt ért véget a legendás Párizs - Dakar Rally. Városnézésünk során megnézzük az Újjászületési Emlékművet, az elnöki rezidenciát, a Függetlenség terét és a Milleniumot. A zeg-zugos piac, a katedrális és a mecset egymás mellett különös hangulatot adnak a városnak. Délután utazás Gorée szigetére. Utazás komppal az egykori rabszolgaszigetre. Az itt található múzeumban megismerhetjük miként kereskedtek 300 éven át a rabszolgákkal Nyugat-Afrikában. Megnézzük az erődöt, a Kormányzósági épületet, valamint a Gorée emlékkiállítást és a kis piacot, ahol afrikai maszkok, ékszerek, különféle textilek kaphatók. Napközben ebéd. Szállás Dakarban.

 

3. nap: Dakar - Bandia rezervátum - Saly

Reggeli, majd utazás dzsippekkel egy különleges ciano-baktériumot tartalmazó, rózsaszínű tóhoz, mely homokdűnék, vadregényes strandok mellett fekszik. A tó magas sótartalma miatt még ma is innen nyerik ki a sót és szállítják országszerte. Találkozunk az itt élő fulani emberekkel. Ezután az 1300 hektáros Bandia rezevátumban, Saly felé indulunk és a helyi vadállatok nyomait tanulmányozzuk (zsiráf, zebra, orrszarvú, különféle majmok, varacskos disznó, többféle antilop, strucc, stb.) és az öreg baobab fák történetei a mesék világába röpítenek bennünket. Napközben ebéd. Szállás Salyban.

 

4. nap: Saly -Joal - Fadiouth - Saly

Reggeli után a part mentén elérjük Joal városát, ahol Leopold Sédar Senghor, hajdani elnök és egyben költő lakott. Érkezést követően megnézzük a kagylóhéjjal díszített temetőt. Délután kis csónakkal átkelünk a lagúnán. Meglátogatjuk Fadiouth falucskát, ahol találkozhatunk a helyi lakosokkal.  Visszautazunk Saly üdülővárosba. Lesétálunk a kikötőhöz és megnézzünk, hogyan füstölik a halat a helyiek. A város Szenegál legnépszerűbb üdülővárosa. Napközben ebéd. Szállás Salyban.

 

5. nap: Saly - Kaolack - Banjul (Gambia)

Reggeli, majd utazás Gambia fővárosába, Banjulba. Kaolackon keresztül utazunk. Útközben látjuk a különböző etnikumú népcsoportok falvait.  Komppal kelünk át Barrából Banjulba, Afrika legkisebb fővárosába, mely a Gambia-folyó egyik szigetén fekszik. Színes, vibráló életével igazi afrikai hangulatot áraszt. Napközben ebéd. Szállás Banjulban.

 

6. nap: Banjul - Makasutu - Banjul

Reggelit követően utazás Makasutuba, amely a Gambia-folyó deltájában egy ún. ,,szent erdő". A mangrove erdők, szavannák és homokdűnék afrikai és európai madaraknak is, illetve sokfajta állatnak is szálláshelyet adnak. Tanulmányozhatjuk az őslakosok építészetét, szokásait, életmódját. Meglátogatjuk a krokodil tavat, majd az Albert piacot, illetve az anglikán egyház templomát. Napközben ebéd. Szállás Banjulban.

 

7. nap: Banjul - Juffureh - Toubacouta (Szenegál)

Reggeli után ellátogatunk a Történeti Múzeumba, majd rövid kompút után elérjük Juffureh falut, ahol Alex Haley szerző nagyapja, Kunta Kinteh élt. A Rabszolgák Múzeumának megtekintése. Folytatjuk utunkat Toubacouta felé, ahol megnézzük a Mandigo falvakat. Transzfer a szállodába. Rövid pihenés után a Saloum-folyónál csónakokba szállunk és megfigyeljük a helyi különleges madárfajokat. Napközben ebéd. Szállás Toubacoutában.

 

8. nap: Toubacouta - Saint Louis

Reggeli, majd utazás Saint Louisba. Az út Toubába vezet. Itt található a Mourid közösség központja. A szövetséget Cheik Amadou Bamba alapította, akinek síremlékét, a mecsetet határoló könyvtár belső udvarában találjuk. A mecset napjainkban az egyik legjelentősebb zarándokhely. Továbbutazás Saint Louis felé. Útközben falvakat látogatunk meg és a piacok kínálatával ismerkedünk. Érkezés Saint Louisba, amely a különleges hangulatot árasztó színes házaival, koloniális építészet hű emlékeivel ragadja meg a látogatót. Napközben ebéd. Szállás Saint Louisban.

 

9. nap: Saint Louise - Langue de Barbaries Park - Saint Louise

Reggeli után szabadprogram vagy fakultatív kirándulás: busszal és csónakokkal fedezzük fel a Langue da Barbaries Parkot. A híres madárrezervátumot, a ,,madarak szigete"-nek is nevezik. Több kilométer hosszú és csak néhány száz méter széles földnyelv, amelynek óceán felőli része még mindig érintetlen. Több száz féle madárfaj, pelikánok, kormorán, gémek és egyéb vizimadarak élőhelye. Délután visszautazás Saint Louisba, ahol lovaskocsira szálluk és megismerkedünk a gyarmatok történelmével. Felfedezzük a történelmi központ nevezetességeit: Kormányzósági Palota, halászok negyede, háborús emlékmű, katolikus templom. Szállás Saint Louisban. (A program ára: 19.500 Ft.)

 

10. nap: Saint Louis - Thies - Dakar ...

Reggeli, majd visszautazás Dakarba. Útközben megállunk Szenegál második legnagyobb városában, Thiesben, ahol megtekintük a kelmeszövőket, illetve vásárlási lehetőség a helyi piacon. Napközben ebéd. Transzfer a repülőtérre és elrepülés átszállással Budapestre. Étkezések és éjszakázás a repülőgép fedélzetén.

 

11. nap: ... Budapest

Érkezés Budapestre.

 

 

Az út során érintett UNESCO Világörökségek:

- Gorée szigete

- Saint Louis szigete

- Djoudj Nemzeti Madárrezervátum

- Saloum-delta

 

A változtatás jogát fenntartjuk!

Árak

Helyszínen fizetendő költségek:

Helyszíni belépők és a program szerinti étkezések: 225 EUR (a helyszínen fizetendő a kinti szolgáltatóknak)

A 225 EUR/fő a belépőket és a programban feltüntetett étkezéseket (vacsorák, néhány helyen ebédek), az ezekhez kapcsolódó szervezési, foglalási, és az esetenkénti transzfer költségeket tartalmazza. Ez a helyszíni szolgáltatóknak érkezéskor, egy összegben fizetendő

 

Gambiai vízum: kb. 90 EUR

Borravaló: ajánlott 4 EUR/nap/fő

Szolgáltatások

A bruttó alapár az alábbiakat tartalmazza:

-         repülőjegyek illetékkel

-         BBP biztosítás

-         közlekedés külön busszal, dzsipekkel, komppal, csónakkal

-         elhelyezés 3-4*-os, kétágyas fürdőszobás szobákban, reggelivel

-         magyar nyelvű csoportkísérő idegenvezető indulástól érkezésig

Találatok - /

Indulás

Időtartam

Szobatípus

Ár

 

 

2021-09-29 10 éj

743000.00 Ft/fő

Ajánlatkérés
2022-02-23 10 éj

743000.00 Ft/fő

Ajánlatkérés
Adat / lap
/

Érintett desztinációk:

Szenegál

Látnivalók: Dakar A városról az utazók vegyes képeket és benyomásokat adnak vissza. Hívei szerint modern, tágas város kellemes klímával és meglehetősen kicsi belvárossal, amit könnyű bejárni. Az ellenzők szerint a város drága, sok a strici, akik nem törődnek bele, ha elutasítjuk őket és erőszakoskodnak az utazókkal.

A város legfontosabb múzeuma az IFAN a de Soweto téren, ahol maszkok, szobrok, hangszerek, székek és földművelési eszközök széles gyűjteményét tekinthetjük meg Nyugat-Afrika minden országából. Ettől délre található az Elnöki Palota, melyet 1906-ban építettek és hatalmas, árnyas kertjében elbújhatunk a forró nap elől. Ha emléktárgyakat vagy mondjuk gyümölcsöt szeretnénk vásárolni, két nagy piac van a városban: a Kermel és a Sandaga piac. A belvároson kívül található a Nagy Mecset épülete amely 1964-ben épült. Minaretje, mint egy felhőkarcoló ágaskodik az ég felé. Ugyan a nem muzulmánok nem léphetnek be, de a körülötte fekvő medinát érdemes megtekinteni.

Ha kikapcsolódásra vágyunk, a Bel-Air strand a legmegfelelőbb. Lehetőleg a többi strandot kerüljük el, mert nagy a veszélye, hogy kirabolnak.

Thiés Habár a második legnagyobb város az országban, és csak 70 km-re fekszik Dakartól keletre, kicsinek és kényelmetlennek tűnik. Igazából a legjobb, amit tehetünk, az egész napos lófrálás, kávézás és nézelődés. Az egyetlen látványosság itt a világhírű gobelin gyár, melyet a munkások szövetkezetként üzemeltetnek. A szőnyegekre híres szenegáli festők művei kerülnek. Amennyiben meg szeretnénk tekinteni a gyárat néhány nappal előre jelentkezzünk be, különben csak a bemutató teremig juthatunk el.

St.-Louis Ha az ország múltjára vagyunk kíváncsiak a legegyszerűbb ezzel a várossal kezdeni, itt maradtak meg legnagyobb számban és épségben a gyarmatosítás emlékei. Ez volt az első francia település Afrikában, melyet 1659-ben hozták létre. A város az egyesült Szenegál és Mauritani fővárosa volt az 1958-as szakadásig. A város előtt található sziget volt a fehérek negyede, a félszigeten laktak a feketék, ma a halászok közössége él itt. A szigeten a posta épületének a tetejéről gyönyörű kilátás nyílik az egész városra. Közelben van a régi kormányzói palota és az 1828-ban épült katedrális. A fekete negyedben található muzulmán temetőben minden egyes sírra az eltemetett halász hálóját rakták dekorációképpen.

20 km-re délre található a Langue de Barbarie Nemzeti Park, ahol madarak kavalkádjában, főleg flamingókban gyönyörködhetünk.

Ziguinchor Ez Szenegál egyik legolcsóbb városa, amely piacairól híres. Ha helyi emlékekre, műtárgyakra vágyunk keressük fel vagy a St-Maur piacot vagy a Centre Artisanal-t. A környéken számos pirog túrához csatlakozhatunk apróbb falvak megtekintése céljából.

Cap Skiring A város tengerpartja az egyik legszebb Afrikában, itt található a legtöbb turistaszálló. Ha néhány napnyi napozásra, fürdőzésre vágyunk mindenképp itt tegyük meg. Ha nem szeretjük a tömeget, de a part szépségét sem akarjuk kihagyni 9 km-re északra található a Diembéring. Szintén a közelben fekszik a Basse Casamance Nemzeti Park, ahol különböző vegetációk és állatvilágának változatosságában gyönyörködhetünk.

Térség: Körutazás Szenegálban


Város: Körutazás Szenegálban


Gambia


Térség: Banjul

Város: Banjul


Válogasson útjaink közt téma szerint!