+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

Hajóval Passauba

Hajóutak, Folyami hajóutak

Szállás típus: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: busz+hajó
Időtartam:
Típus: Hajóút, Körutazás, Városlátogatás
Indulás:

Időpont: 2019.június 13-17.
Elhelyezés: szállodában***, 2-3 ágyas fürdőszobás szobákban.
Ellátás: reggeli, vagy félpanzió
Utazás: hajóval és autóbusszal

Program


   1. nap. Budapest – Komárom – bősi vízlépcső – Pozsony

Indulás reggel autóbusszal Budapestről. Komáromban (1765 folyamkilométer) hajóra szállunk, majd kisvártatva elhaladunk a Monostori Erőd, majd Koppánymonostor mellett. Gönyüig még jellegzetesen Közép-dunai szakaszon haladunk, majd a Mosoni-Duna torkolatától kezd a folyam felsőszakasz jelleget ölteni. Megküzdve a Szigetközi-Duna erős folyásával eljutunk a Bősi vízlépcső alvíz csatornájáig, pár órára elhagyjuk a Duna medrét. Átzsilipelve a felvízen folytatjuk utunkat, a templomok tornyával egy magasságban hajózunk. Somorja térségében tóvá terebélyesedik a Duna, a jobb partot a folyót egyoldalúan elterelő „C variáns” gátja alkotja. Megismerjük a Bős-Nagymarosi Vízlépcsőrendszer történetét. A víztározó felett az ismét sebes Dunán érjük el Pozsonyt (1868 fkm) a bősi zsilipelés időtartamától függően késő délután. Városnéző sétával zárjuk a napot.

   2. nap. Pozsony – Dévény – Bécs – Tulln – Krems

Reggeli után autóbusszal Dévénybe (1880 fkm) utazunk, a vár tövében, a Porta Hungarica-nál hajóra szállunk, s elindulunk a sebes Dunán felfelé. A Morava folyó torkolatától már Ausztriában hajózunk. Rövidesen feltűnik a bájos Hainburg városa. Bécs közelében zsilipelünk Freudenaunál, majd áthajazunk az osztrák fővároson, megismerkedünk az osztrák főváros hídjaival és az ENSZ negyeddel. A Bécsi Erdő hegyeit kerülve elérjük a greifensteini zsilipet, majd kikötés Tullnban (1965 fkm). Megcsodáljuk a Niebelung legenda egy eseményét feldolgozó szoborcsoportot, mely Attila hun vezér lánykérését mutatja be. Tullnból autóbusszal szállásunkra utazunk.

  3.  nap. Krems – Wachau – Aggsbach – Melk – Wieselburg ( – Niebelungengau)

Reggeli után városnéző séta a Wachau fővárosában, Kremsben. Hajóra szállunk és nekivágunk a a Kulturális Világörökség részét képező Wachaunak.  Dürnsteinnél az apátságot és annak jellegzetes kék tornyát, fent a sziklaormon a várat csodáljuk meg. Továbbhajózva a bámulatos vidéken templomok és várak között elhaladunk Weißenkirchen, Spitz és a Vénuszáról ismert Willendorf mellett. Aggsbachnál kikötünk, autóbusszal felmegyünk az aggsteini várba, ahonnan lenyűgöző kilátás tárul elénk. Elhajózunk Schönbühel híres kastélya mellett, majd a melki apátság mellett kikötünk, autóbusszal szállásunkra megyünk.

A Niebelungengau nyári napforduló tűzijátékos ünnepségére jelentkezők este 8 óra körül autóbusszal Pöchlarnba utaznak, s ott hajóra szállnak. Hajózás lassú menetben Ybbs-ig. Mikor besötétedik, megkezdődik a tűzijáték, a partokon máglyák gyúlnak. Más hajókkal konvojban Pöchlarnig haladunk, miközben a településekről tűzijátékokat lőnek fel, Maria Taferl temploma fényárban úszik.. Útközben egy pohár italt, s kis falatkákat szolgálnak fel a hajón. A hangulatos ünneplés befejeztével Pöchlarnban kiszállunk, és a 15 km-re lévő szállásunkra utazunk autóbusszal. Érkezés éjfél körül.

  4.  nap. Ybbs – Strudengau – Grein – Linz

Későbbi reggeli után Ybbsben hajóra szállunk, majd áthaladunk a Habsburg vár és uradalom tövében épült Ybbs-persenbeugi vízlépcsőn, Ausztria legrégibb dunai műtárgyán. A duzzasztó szépséges felvízén haladva érjük el a Strudengau vidékét, melynek látványa összemérhető a Wachau tájaival. Werfenstein vára mellett elhaladva kikötünk Greinben. Séta a várhoz, látogatás a Szász-Coburg család kastélyának termeiben. Hajónkra visszaszállva lassan elhagyjuk a Strudengau-t, a Dunáról csodáljuk meg a ma is Habsburg uradalmat alkotó Wallsee-i várkastélyt, majd ismét zsilipelünk. Délután elérjük az Enns folyót és kikötünk Mauthausenben (2112 fkm). Innen Linzbe utazunk: rövid séta a főtéren és környékén, majd elfoglaljuk szállásunkat.

  5.  nap. Linz – Aschach – Engelhartszell – Passau – Budapest


Autóbusszal Aschachba utazunk, itt hajóra szállunk (2163 fkm). Indulás után röviddel zsilipelünk a legnagyobb szintkülönbségű osztrák duzzasztónál, majd a Duna tündérvilágába érünk. Hegyek között az összeszűkült folyón kanyarogva, sziklaszirteken ősi várak tornyait csodálva végighajózunk nagy folyamunk legfestőibb táján. A Duna-hurokban (Donauschlinge) kiszállási lehetőség azoknak, akik meg szeretnék tekinteni az engelszelli trappista templomot, ők autóbusszal előre mennek 14 km. Engelhartszellnél kikötés, visszaszállnak a templomot felkereső utasok, majd elérjük a jochensteini vízlépcsőt, ahol a bal part már Németország. A zsilip előtt elhajózunk Nepomuki Szent János zátonyra épült kápolnája és szobra mellett. Maradva a hegyek között délután elérjük a három folyó városát Passau-t (2225 fkm). Hajónkról kiszállva rövid városnéző séta, majd utazás rövid pihenőkkel Budapestre. Érkezés a késő esti órákban.
Találatok - /

Indulás

Időtartam

Szobatípus

Ár

 

 

Adat / lap
/

A részvételi díj tartalmazza az utazást autóbusszal és hajóval, a szállást reggelivel és az idegenvezetést.

A részvételi díj nem tartalmazza a kikötői illetéket, az útlemondási biztosítást, az utasbiztosítást, a belépőket és a felárakat.

Kikötői illeték:     14 800 Ft/fő
Útlemondási biztosítás:     1 880 Ft/fő
Utasbiztosítás:     2 825 Ft/fő

Választható szolgáltatások:
Egyágyas felár:     31 000 Ft
Félpanziós felár:     25 400 Ft
Rádióvevős fülhallgató:     2 280 Ft
Belépők:     kb. 35 EUR.

Érintett desztinációk:

Hajóutak


Térség: Folyami hajóutak


Város: Folyami hajóutak

Nílus vagy Amszterdamot körülvevő számtalan csatornák egyike, teljesen mindegy merre található, a lényeg, hogy hajózható folyó legyen. Egy kis dunai hajózás?...

Németország

Németország rendkívül gazdag történelmi emlékekben, üdülőhelyekben. Ezek sorában különösen olyan, Magyarországról is viszonylag könnyen elérhető hegyvidékek érdemelnek kiemelést, mint a bajor erdő, a Fekete-erdő, valamint a Rajna vidéke, a svájci határtól kiindulva Koblenzen, Bonnon, Kölnön és Düsseldorfon keresztül egészen az ún. Alsó-Rajna-vidékig. A keleti tartományok hegyvidékes tájai közül elsősorban a Szász-Svájc és Türingia kívánkozik kiemelésre.

Németországban számos speciális turisztikai útvonalat alakítottak ki. Ezek közül a leghíresebb a Bajorország és Baden-Württemberg határán húzódó romantikus útvonal, a német meseútvonal vagy a német borútvonal, mivel Németország egyik számottevő turisztikai vonzereje az ún. borturizmus. Több olyan vidéke van az országnak - Frankföld, Baden-Württemberg, Rajna-vidék - ahol rendkívül nagy hagyományai vannak a szőlő- és bortermelésnek.

Az ország tele van jeles történelmi hagyományokkal rendelkező, s a középkori városmagot ma is többé-kevésbé hűen őrző kisvárosokkal. Ezek közül a két talán legszebb a Würzburgtól 50 km-re, a romantikus útvonal mentén fekvő Rothenburg ob der Tauber, valamint a Hannover közelében lévő Celle. Brémában, de különösen Hamburgban a kikötő kínál emlékezetes turisztikai látványosságot. A természet a legháborítatlanabbul Mecklenburg Elő-Pomeránia területén maradt meg.

A népszokások/népi hagyományok közül a hamvazószerdát megelőző hétfőn, az ún. Rosenmontag napján Mainzban, Düsseldorfban, de elsősorban Kölnben megrendezésre kerülő karnevál, valamint a szeptember végén Münchenben megtartott népi felvonulás és sörfesztivál kívánkozik kiemelésre.

Németország be van rendezkedve az idegenforgalomra, legyen az akár üzleti (vásári), akár szabadidős turizmus. Fejlett az ún. falusi turizmus hálózata, ami a vékony pénztárcájú magyar turisták számára azért rendkívül vonzó, mert lényegesen alacsonyabb az árszínvonala, mint a nagyvárosi szálláshelyeké.

Látnivalók
Berlin

Mióta a XIII. században közrefogta a Spree folyót, startégiai fontossággal bír. Németország szíve. Csodás múzeumokkal, színházakkal, városi éttermeivel, éjszakai bárjaival sokféle szórakozási lehetőséget biztosít az ide látogtaókanak.

München

Sörözőkkel teli nagyváros. Fontos látnivaló a Német Nemzeti Múzeum, ahol a világ legnagyobb tudományos és technológiai kiállítását láthatjuk.
Az Angol Kert Európa egyik legnagyobb parkja.
Kiránduljunk a hegyekben, ahol festői falvakon sétálhatunk keresztül. A várostól északnyugatra találjuk a Dachau koncentrációs tábort.

Frankfurt am Main

A nyugati országrész pénzügyi és földrajzi központja. Látogassuk meg a Städel Múzeumot és a Modern Művészet Múzeumát is. Zenei eseményekben is bővelkedik a város.
Helyi specialitás az Ebbelwei, ami erős almabor.
Egy óráyira északra található Marburg, a bájos egyetemi város kávézóival és pub-jaival.

Heidelberg

Gótikus-reneszánsz vára csodálatos látványt nyújt. Olcsó szállást nehéz itt találni, és az étkezés is drága.

Lübeck

Németország legészakibb fekvésű városa. Mivel kissé távol fekszik, sokkal kevesebb a turista, mint délebbre. Óvárosa romantikus séták kitűnő helyszíne. Itt könnyen találunk olcsó szállást és van néhány kevésbé drága étterem is. Marionettszínházát kár lenne kihagyni. A Mária Templom harangaja a bombázások idején leesett, s a lakosok otthagyták darabjait a következő felirattal: " A háború és az erőszak ellen."

Térség: Bajorország

Németország déli részén helyezkedik el a festői szépségű tájakkal tarkított Bajor Szabadállam. A tartomány fővárosa München. Érintetlen természet, egészséges levegő, kulturális gazdagság és a közmondásosan kedélyes bajor viselkedés jellemzik a tartományt. Legyen szó népviseletes ünnepről vagy operajátékokról – a bajor metropoliszok mellett a középkori várak és városok, a pompás kastélyok és barokk templomok is tökéletes helyszínt biztosítanak ehhez. Tradíció és modernség harmonikus összhangban. A pihenésre vágyók és szabadidős sportolók számára igazi paradicsom a sok kristálytiszta folyó és tó, a nemzeti parkok, a számos természeti táj és természetvédelmi terület, a misztikus erdők és napos szőlőhelyek, a vadromantikus középhegységek és az Alpok fenséges csúcsa – egészen Németország legmagasabb csúcsáig, a Zugspitze-ig. Számos kedvelt turista útvonalon, mint például a Romantischen Strasse, a Burgenstrasse vagy a Deutsche Alpenstrasse nyílik alkalma az ide látogatónak felfedezni e sokoldalú tájat.

Város: Passau


Válogasson útjaink közt téma szerint!