Erdélyen át a Duna-deltába a Fekete-tengerig

Utazás: légkondicionált autóbusszal
Szállás: középkategóriájú szállodában és faluturizmusban
Ellátás: félpanzió
Székelyszentlélek: Tamási Áron szülőfalujával, Farkaslakával csaknem összenőtt település egy festői szépségű völgyben, a székelyföld szívében.
Tulcea: fontos kikötőváros a három részre szakadt Duna torkolatában, a Fekete-tengernél. Egész Európában páratlan természeti szépségekkel várja látogatóit a Duna-delta.
1.nap: Nagyvárad – Kolozsvár – Székelyszentlélek
Kora reggeli indulás Budapestről. Határátkelés Ártándnál. Pihenő Nagyváradon és Kolozsváron, amennyiben az időbeosztás lehetővé teszi városnézés. Átkelve Belső-Erdélyen elérjük a Székelyföldet. A Küküllő mentén, Székelyszentléleken vacsora és szállás.
2.nap: Csíksomlyó – Gyimesbükk – Galac – Tulcea
Reggeli után utazás a Hargitán át a Csíki-medencébe. Csíksomlyón felkeressük a Kegytemplomot, majd a Gyimesi-völgy felé vesszük utunkat. Következő állomásunk a Gyimesi-szorosban Gyimesbükk, a Rákóczi vár és az egykori határon álló vasúti őrházban berendezett kis múzeum. Moldvába érve a Tatros, majd a Szeret völgyében utazunk az Al-Duna híres központi kikötővárosába, Galacra. Komppal átkelünk a kilométer szélesen hömpölygő Dunán, majd a dobrudzsai oldalon utazunk tovább a delta fővárosába, Tulcea-ra. Vacsora és szállás. (3 éj)
3.nap: Hajókirándulás a Dunán
Délelőtt hajóra szállunk. 6 órás hajókirándulásunkon bebarangoljuk a delta felső vidékén a szulinai és a kiliai ágak közötti páratlan vízivilágot a 35-ös mérföld csatornáján, a Sontea csatornán át a Bolond-tóig. A kirándulás alatt a fedélzeten helyi halspecialitásokat kóstolhatunk. A Tulceába történő délutáni visszaérkezés után szabadprogram, majd vacsora.
4.nap: Szulina – Fekete-tenger
Reggel szárnyashajóra szállunk és másfél óra alatt végigszáguldunk a Duna szulinai ágán egészen a torkolatig, Szulináig. Napunkat itt töltjük a kis, csak vízen megközelíthető kikötővárosban. Megérkezés után vízi járműveinkkel izgalmas kirándulást teszünk a Duna hosszú útjának végső kilométerein egészen a Fekete-tengerig. Strandolási lehetőség a Duna torkolatánál a tengeri plázson. Késő délután szárnyashajónk visszavisz minket Tulceára. Itt ismét vacsora és szállás.
5.nap: Kézdivásárhely – Nyerges-tető – Székelyszentlélek
Búcsút intve a deltának, majd a galaci kompról Dobrudzsának ismét a Szeret völgyében utazunk. Ezúttal nem a Gyimesi-, hanem az Ojtozi-szoroson kelünk át a Kárpátokon. Rövid városnézés és pihenő Háromszék fővárosában, Kézdivásárhelyen, majd a Kászon vidékén elérjük a Nyerges-tetőt. Főhajtás nemzeti emlékhelyünkön. Leereszkedve a Csíki-medencébe, átkelve a Hargitán vacsora és szállás Székelyszentléleken.
6.nap: Marosvásárhely
Udvarhely vidékét elhagyva Marosvásárhelyre utazunk. Pihenő a város központjában, majd utazás tovább. Az ártándi határátkelést követően érkezés Budapestre az esti órákban.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, félpanzió, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza. Ezekre kb. 30 RON/fő szükséges.
Érintett desztinációk:
Románia
Bukarest, a főváros, a földrengés, a második világháború és Caucescu áldásos tevékenységének köszönhetően rengeteget vesztett korabeli szépségéből. A 12 emelet magas Népek Háza a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete. A George Enescu múzeum kottákat és zeneszerzők személyes tárgyait mutatja be.
Brassó középkori szász város, Románia leggyakrabban látogatott idegenforgalmi célpontja. Leghíresebb nevezetessége a Fekete Templom, amely sokak szerint a Bécs és Isztanbul közötti terület legnagyobb gótikus temploma. A várostól 30 kilométerre fekszik Drakula kastélya, amely a környék legnagyobb vonzerejét jelenti. A kastélyhoz vezető út során érdemes felkeresni a Rasnov kastélyt is.
Segesvár a magyarok történelmében nagy szerpet játszó középkori szász város, feltehetőleg itt halt meg Petőfi Sándor. Óratornyáról, Történeti Múzeumáról, dominikánus valamint gótikus templomáról híres. A várostól 40 kilométerre fekszik Albesti, itt található a Petőfi Múzeum.
Temesváron voltak a 89-es forradalom legvéresebb harcai, melynek áldozataira emléktáblákkal emlékeznek. A református templom volt a forradalom központja. A legszebb épületek a városban a római katolikus dóm és a szerb ortodox templom
A Fekete-tenger partvidékének legnagyobb kikötője, és városa Constanta. A futballrajongók Gheorge Hagi szülővárosaként ismerhetik. A strandok zsúfoltak és piszkosak, de a város maga szép. Mamaia a román „Palm Beach”, amely 61 szállodájával várja a turisták hadát. A partvidék egyéb üdülőhelyei: Eforie, Neptun-Olimp és Constinesti.
Romániában a legnagyobb kiadást a szállás jelenti, az étkezés, a múzeumlátogatás és a közlekedés nagyon olcsó. Az utazási csekkeket könnyen, sok helyen beválthatjuk. A bankkártyákat széles körben elfogadják. Borravalót nem kötelező adnunk, a piacokon érdemes alkudoznunk.
Térség: Körutazás Erdélyben
Város: Körutazás Erdélyben
Hajóutak
Térség: Folyami hajóutak
Város: Folyami hajóutak

Térség: Székelyföld
Székelyföld domborzatának nagy részét a Keleti-Kárpátok belső vonulatai és előhegységei alkotják. Nyugaton az Erdélyi-medence dombságai találhatók. Gasztronómia:Jellegzetes székelyföldi sütemény a kürtőskalács, amely Románia más részein és Magyarországon is elterjedt.
Város: Csíksomlyó
Románia
Bukarest, a főváros, a földrengés, a második világháború és Caucescu áldásos tevékenységének köszönhetően rengeteget vesztett korabeli szépségéből. A 12 emelet magas Népek Háza a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete. A George Enescu múzeum kottákat és zeneszerzők személyes tárgyait mutatja be.
Brassó középkori szász város, Románia leggyakrabban látogatott idegenforgalmi célpontja. Leghíresebb nevezetessége a Fekete Templom, amely sokak szerint a Bécs és Isztanbul közötti terület legnagyobb gótikus temploma. A várostól 30 kilométerre fekszik Drakula kastélya, amely a környék legnagyobb vonzerejét jelenti. A kastélyhoz vezető út során érdemes felkeresni a Rasnov kastélyt is.
Segesvár a magyarok történelmében nagy szerpet játszó középkori szász város, feltehetőleg itt halt meg Petőfi Sándor. Óratornyáról, Történeti Múzeumáról, dominikánus valamint gótikus templomáról híres. A várostól 40 kilométerre fekszik Albesti, itt található a Petőfi Múzeum.
Temesváron voltak a 89-es forradalom legvéresebb harcai, melynek áldozataira emléktáblákkal emlékeznek. A református templom volt a forradalom központja. A legszebb épületek a városban a római katolikus dóm és a szerb ortodox templom
A Fekete-tenger partvidékének legnagyobb kikötője, és városa Constanta. A futballrajongók Gheorge Hagi szülővárosaként ismerhetik. A strandok zsúfoltak és piszkosak, de a város maga szép. Mamaia a román „Palm Beach”, amely 61 szállodájával várja a turisták hadát. A partvidék egyéb üdülőhelyei: Eforie, Neptun-Olimp és Constinesti.
Romániában a legnagyobb kiadást a szállás jelenti, az étkezés, a múzeumlátogatás és a közlekedés nagyon olcsó. Az utazási csekkeket könnyen, sok helyen beválthatjuk. A bankkártyákat széles körben elfogadják. Borravalót nem kötelező adnunk, a piacokon érdemes alkudoznunk.
Térség: Erdély
Erdély Románia egyik turisták által leglátogatottabb régiója, köszönhetően a rengeteg középkori épületnek, templomnak, műemlékeknek és a természeti szépségeknek. A magyar állampolgárok évente több mint egymillió alkalommal keresik fel, viszont ennél jóval kisebb azoknak az aránya, akik turistaként jönnek a régióba. Számottevő még a nyugat-európai turisták száma is.
Város: Marosvásárhely
Románia
Bukarest, a főváros, a földrengés, a második világháború és Caucescu áldásos tevékenységének köszönhetően rengeteget vesztett korabeli szépségéből. A 12 emelet magas Népek Háza a Pentagon után a világ második legnagyobb épülete. A George Enescu múzeum kottákat és zeneszerzők személyes tárgyait mutatja be.
Brassó középkori szász város, Románia leggyakrabban látogatott idegenforgalmi célpontja. Leghíresebb nevezetessége a Fekete Templom, amely sokak szerint a Bécs és Isztanbul közötti terület legnagyobb gótikus temploma. A várostól 30 kilométerre fekszik Drakula kastélya, amely a környék legnagyobb vonzerejét jelenti. A kastélyhoz vezető út során érdemes felkeresni a Rasnov kastélyt is.
Segesvár a magyarok történelmében nagy szerpet játszó középkori szász város, feltehetőleg itt halt meg Petőfi Sándor. Óratornyáról, Történeti Múzeumáról, dominikánus valamint gótikus templomáról híres. A várostól 40 kilométerre fekszik Albesti, itt található a Petőfi Múzeum.
Temesváron voltak a 89-es forradalom legvéresebb harcai, melynek áldozataira emléktáblákkal emlékeznek. A református templom volt a forradalom központja. A legszebb épületek a városban a római katolikus dóm és a szerb ortodox templom
A Fekete-tenger partvidékének legnagyobb kikötője, és városa Constanta. A futballrajongók Gheorge Hagi szülővárosaként ismerhetik. A strandok zsúfoltak és piszkosak, de a város maga szép. Mamaia a román „Palm Beach”, amely 61 szállodájával várja a turisták hadát. A partvidék egyéb üdülőhelyei: Eforie, Neptun-Olimp és Constinesti.
Romániában a legnagyobb kiadást a szállás jelenti, az étkezés, a múzeumlátogatás és a közlekedés nagyon olcsó. Az utazási csekkeket könnyen, sok helyen beválthatjuk. A bankkártyákat széles körben elfogadják. Borravalót nem kötelező adnunk, a piacokon érdemes alkudoznunk.
Térség: Körutazás Romániában
Város: Körutazás Romániában
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness