A Plitvicei Nemzeti Park varázsa 2024

A program tervezett útvonala:
1. nap: Szeged – Kecskemét – Budapest - Zágráb - Varasd (480 km)
Elutazás a kora reggeli órákban Szegedről. Utazás a Budapest–Nagykanizsa–Letenye útvonalon. A Dinári-hegység lábánál elterülő Karlovac (Károlyváros) mellett elhaladva mai napunk első állomása Zágráb történelmi városrészei: Felsőváros, Alsóváros és a Káptalandomb – mely a zágrábi érsekség központja – legfőbb látnivalója a Zágrábi Katedrális. Alapítását I. László magyar királynak köszönheti. Itt található a Habsburg-ellenes összeesküvés miatt 1671-ben lefejezett Zrínyi Péter és Frangepán Ferenc, valamint az 1848-as időkből ismert Jellasics bán síremléke is. Zágrábban felkeressük a horvát bánok egykori palotáját és Petőfi Sándor emlékhelyét is. A zágrábi Medvevárban élt rövid ideig a mandulafák virágzását megéneklő püspök-költő Janus Pannonius. Városnézésünket követően a Dráva parti Varasd szépen gondozott, barokk óvárosába utazunk. Az Óváros körül ma is láthatók az egykori városfalak maradványai. Tornyaiból mára kettő maradt meg. Sétálunk hangulatos utcáin, megtekintjük főterén a barokk városházát, székesegyházát, Nemzeti Színházát. Késő délután érkezünk szálláshelyünkre.
2. nap: A Plitvicei Nemzeti Park
Reggelinket elfogyasztva Európa egyik legszebb természeti látványosságát fedezzük fel egy egész napon át (8-10 km könnyed gyaloglás várható), mely völgyben terül el, erdős hegyek veszik körül. Területén több védett állatfaj él. A tórendszert két folyó táplálja: a Bijela Rijeka és a Crna Rijeka, ezek vize itt-ott tóvá duzzad. A víz színe a türkiztől a smaragdzöldig terjed – a tavak közötti számottevő szintkülönbség folytán a természet csodálatos vízeséseket hozott létre a tóvidéken, ami – túlzás nélkül mondhatjuk - valósággal ámulatba ejti a szemlélőt... A közös programot követően szabadidejében egyénileg fedezheti fel a nemzeti park rejtett szépségeit, a még nem látott rejtelmeit. Estére szálláshelyünkre térünk vissza.
3. nap: Trakostyán vára és Slunj – Budapest – Kecskemét - Szeged (480 km)
Reggelit követően hazafelé indulunk. A határátlépés előtt a történelmi Muraköz tájain haladunk tovább, majd megállunk a vadregényes Trakostyán várkastélyánál. A XIII. században épült várban lakott Hunyadi Mátyás királyunk is, majd a Draskovich család birtokolta egészen 1944-ig. Ők a romantika jegyében átalakították a várat és díszes gondozott parkot emeltek köréje, mely lenyűgözi a látogatót. A Délvidéken ez a kastély őrizte meg a legjobban a főnemesi birtok szellemét. Ezt követően Slunjba utazunk. A négy folyó találkozásánál fekvő vízesések városába. Gyönyörű fekvésénél fogva több mint népszerű kirándulóhely – Slunj ugyanis a Sluncica folyócska és a helyenként szinte vadregényes Korana folyó torkolatánál épült. A városka gazdag történelmi emléktárral büszkélkedhet, melynek fontos része a helység XIV. századi várroma. A legfontosabb látnivalót mégis a számos kis vízesésre épült réges-régi vízimalmok kínálják, melyek korhűen helyreállított, mesekönyvek oldalaira emlékeztető együttesét a Rastoke városrészben csodálhatjuk meg. A faépítmények némelyike 300 évesnél is régebbi, körülöttük pedig gondosan ápolt kertek és vízimalmok húzódnak. Az egyik malom még ma is működik, meg lehet nézni, hogyan őrli a lisztet. Ha kedvünk támad, vehetünk is belőle.Letenye határátkelőn keresztül Budapestre az esti órákban érkezünk, majd utunkat folytatjuk Szegedre.
A Plitvicei Nemzeti Park turisztikai látványosság látogatottsága évről-évre növekszik és elérte kapacitásának felső határát. A nagyszámú látogatóközönség miatt a környékbeli szálláshelyek telítettsége és kapacitásuk korlátai miatt egyes csoportjainknál (májustól szeptemberig) a minőségi szálláshely biztosítása érdekében távolabbi elhelyezést biztosítunk utasaink számára.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2024. 03.30., 04.26.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj (03.30): 82.500 Ft / 218 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 6.500 Ft / 17 EUR/fő*)
Részvételi díj (04.26): 87.000 Ft / 229 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 6.500 Ft / 18 EUR/fő*)
1 ágyas felár (03.30.): 25.000 Ft / 66 EUR
1 ágyas felár (04.26.): 28.000 Ft / 74 EUR
2x vacsora felár: 22.500 Ft / 60 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 2.100 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 2.730 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 3.450 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Útlemondási biztosítás: az alapár 3%-a. Részletek itt.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási biztosítás kötése nem kötelező, de javasolt!
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 2 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 2x reggeli
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 55 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 10 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak! Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 6.500 Ft / 17 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Székesfehérvár-Nagykanizsa útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején és honlapunkon. A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 2 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában, 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 2x reggeli
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
A részvételi díj nem tartalmazza:
- 2x vacsorát nem tartalmazza
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
- útlemondás biztosítást
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Érintett desztinációk:
Horvátország
Látnivalók:
Zágráb sokat szenvedett a háború alatt Szerencsére a rakétatámadások nyomai szép lassan eltűnnek az épületek, műemlékek falairól, és a látnivalók újra régi pompájukban tündökölnek. Érdemes először a Szent-István székesegyházat felkeresni, értékét a gyönyörű, neogótikus külsőn kívül a freskók, márvány oltárak, szószékek jelentik. A templom melletti Lotrscak toronyból elképzelhetetlenül szép körpanoráma nyílik a fővárosra. A városközpont hemzseg a múzeumoktól, ki-ki érdeklődése szerint megtekintheti a Történelmi Múzeumot, a Városi Múzeumot vagy a Természettudományi Múzeumot. A múzeumimádóknak érdemes felkeresni a város távolabbi pontjain található gyűjteményeket is, a Strossmayer Galéria ókori rajzai, a Régészeti Múzeum egyiptomi múmiái nagy élményt jelentenek.
A dalmáciai Dubrovnik a világ egyik legszebb üdülőhelye, óvárosa a világörökség része. Csodálatos márvány borítású terei, macskaköves utcái, templomi, palotái, szökőkútjai, azt az érzés keltik az emberben, mintha mesevilágba csöppent volna. A Placa sétányon végigsétálva megcsodálhatjuk a Szent Blaise templomot, a Rektor Palotát valamint a nyüzsgő piacteret. A városfal a világ építészetének remeke, a kilátás a tengerre és a városra elmesélhetetlen. A város közelében fekvő Lokrum sziget elsőrangú fürdőhely.
Split a horvát tengerpart legnagyobb városa, melyet sajnos az iparfejlesztés, a gyárak, a kikötők és az újonnan felépített házak meglehetősen elcsúfítottak. Szerencsére az óváros képes volt megőrizni ódon hangulatát. Az óvárost a Diokletiánusz palota monumentális épületegyüttese uralja. A palota a világ egyik legszebb, legnagyobb fennmaradt római kori épülete. Ha nincs időnk a teljes bebarangoláshoz, egy rövidebb túra keretében nézzük meg a volt előcsarnokot, a Jupiter templomot, a mauzóleumot.
Rovinj az Isztria-félsziget déli csücskén fekszik, festőien szép, középkori hangulatot árasztó városka. Gyönyörű hegyek ölelésében, a tenger felől apró szigetek védelmében fekszik. Remek horgászhely, valamint jachtkikötő. A város látnivalói közül kiemelkedik a Szent Eufénia székesegyház, valamint a kicsiknek és nagyoknak egyaránt óriási élményt nyújtó több, mint 100 éve működő akvárium. A Punta Correnta park gyönyörű fürdőhely.
Térség: Plitvicei-tavak
Város: Plitvice

Térség: Körutazás Horvátországban
Város: Zágráb

Város: Slunj

Térség: Horvát hegyvidék
Város: Trakostyán

Város: Körutazás Horvátországban
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness