+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

2013. október 24.

Több légitársaság is sűríti budapesti járatait

Több légitársaság is sűríti Budapestről induló járatait, a Norwegian és a WizzAir mellett már az easyJet is több járatot közlekedtet a magyar fővárosból - tudatta a Budapest Airport (BA) Zrt. kedden az MTI-vel.
 Hardy Mihály közölte: alig néhány nappal a Norwegian tavaszi Budapest-London Gatwick járat elindításának bejelentése után más légitársaságok is járatsűrítést jelentettek be.

    A tájékoztatás szerint a Wizz Air Moszkva-Vnukovóra közlekedő járata elindulása után 2014. március 31-től heti öt helyett naponta közlekedik a magyar és az orosz főváros között. A hatalmas piaci kereslet miatt további járatbővítéseket is bejelentett a diszkont légitársaság, így jövő június 14. és szeptember 14. között naponta kétszer teszik majd meg gépei a Budapest-Moszkva útvonalat, az idén karácsonykor és jövő húsvétkor pedig kiegészítő járatokat indítanak. Kiemelte, hogy a társaság a hét végén indítja első, igazán hosszú távú járatát Dubajba, amely először vasárnap délután három órakor landol Ferihegyen.

    Ismertetése szerint az easyJet a téli utazási szezonban indít újabb járatot a svájci Bázel és Budapest között. Az eddigi hétfő-szerda-péntek-vasárnapi járatok mellé 2014. január 31-től még egy csütörtöki gépet is indít a társaság. Ezzel immár két svájci városba kínál járatokat, hiszen Genfbe naponta, Bázelbe pedig ezentúl heti öt alkalommal közlekednek - tette hozzá.

    Az új járatok elindítását hosszú előkészítő munka előzte meg, a végső döntést a légitársaságok és a Budapest Airport képviselői az idén októberben tartott járatfejlesztési konferenciájukon hozták meg. Az új járatok elindulásával párhuzamosan október-novemberben újabb, őszi utazási kampányt indít a Budapest Airport a légitársaságokkal közösen.

  • Norwegian
  • easyJet
  • WizzAir
Válogasson útjaink közt téma szerint!