+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

2012. április 19.

Törökország

Törökország kultúrája az ország különleges, európai-ázsiai fekvésének és történelmének köszönhetően igen változatos, ötvözi a keleti és a nyugati tradíciókat. Földrajzi fekvésének köszönhetően az ország mind politikailag, mind gazdaságilag fontos stratégiai pontnak számít.

Törökország népszerű turistacélpont, 2007-ben közel 19 millió külföldi látogató érkezett az országba. Főként az úgynevezett „török riviéra”, azaz az Égei-tenger és a Földközi-tenger partján, 8000 kilométernyi homokos tengerparton fekvő üdülővárosok és falvak közkedveltek.

A nyári szezon itt már április végén elkezdődik és egyes helyeken egészen október végéig tart, a kedvező időjárási viszonyoknak köszönhetően. Az antalyaiak például úgy tartják, náluk húsz évente egyszer esik hó télen, akkor sem marad meg pár óránál tovább, a nyár folyamán pedig nagyon ritkán esik az eső. A leglátogatottabb üdülőváros Antalya, de kedvelt még Alanya, Kemer, Marmaris, a festői szépségű Fethiye, Bodrum és Çeşme is. A nyári időszakban a riviérán sok a főként német, kelet-európai, de leginkább orosz turista, de egyre több az arab látogató is. Antalya külön érdekessége, hogy a várost gyűrűként körülölelő Toros-hegységben télen síelni is lehet, utána pedig fürdeni a tengerben.


A riviéra városain kívül az egyik legnépszerűbb úti cél Isztambul, az ország kulturális fővárosa. Itt számos ókori, középkori és újkori látnivaló várja a turistákat. Gazdag a kultúrája és híres-hírhedt az éjszakai élete is, megannyi szórakozóhellyel, étteremmel és pubbal.

Kedvelt célpontok még az ókori görög maradványokat kínáló városok, mint például Trója, İzmir, Ephesos, illetve a világon egyedülálló méretű, hófehér mészkőmedencéiről és gyógyvízéről híres Pamukkale. Az ország belsejében húzódó, barlang- illetve föld alatti lakásrendszeréről híres Kappadókia is vonzza a látogatókat.

A magyarok számára külön érdekesség lehet II. Rákóczi Ferenc emlékháza Rodostóban.

Törökországban kilenc világörökségi helyszín található, ebből kettő kulturális/természeti (Pamukkale és Göreme Nemzeti Park/Kappadókia), hét pedig kulturális jellegű. Ez utóbbiak közé sorolják Isztambul történelmi negyedeit, a divriği Nagymecsetet és kórházat, Hattusát (a hettiták egykori fővárosát), a Nemrut-hegy szobrait, Xanthos és Letoon ókori városait, Safranbolu házait és Tróját. Törökország további 19 helyszínt szeretne a világörökség részévé nyilváníttatni.

Gasztronómia

A török konyhaművészet jól ismert Európában. A török konyhát jelentősen befolyásolta az Oszmán Birodalom sokszínűsége, multikulturális környezete. Az oszmán konyhaművészet egyesítette a birodalom területén élő népek ételeit és elkészítési módszereit. A legnagyobb befolyást a görög és közel-keleti konyha gyakorolta rá, de keveredtek benne az ősi, közép-ázsiai török hagyományok is.

legízletesebb fehér sajtok és joghurtok juhtejből készülnek. Népszerű köret a rizs (pilav) és a bulgur (összetört, főzött majd kiszárított búzakása). Az olívaolaj széleskörűen elterjedt, leginkább Törökország nyugati területein, ahol bőven találhatóak olajfaligetek. Az olívabogyó (zöld, fekete, rózsaszín) kedvelt előétel. A kenyér búzából, árpából és kukoricából készül. Jellegzetesen török kenyér a pide (pita) és a tandır ekmeği (tandır: szabadtéri, kerek tűzhely, melynek a belső oldalán sütik ki a kenyértésztát).

Sport

Törökország nemzeti sportja a yağlı güreş, azaz az olajbirkózás, melynek évszázadokra visszatekintő hagyományai vannak. Az 1300-as évek óta Edirnében tartják a Kırkpınar Güreşleri elnevezésű olajbirkózó versenyt.

Törökországban a legkedveltebb sportág a labdarúgás, minden városnak van saját labdarúgócsapata, akik a Török Labdarúgó-szövetség által szervezett Turkcell Süper Lig bajnokságban vesznek részt. Az ország legerősebb csapatai a külföldön is ismert és elismert Galatasaray S.K., a Fenerbahçe S.K. és a Beşiktaş J.K., és olyan labdarúgókat adtak a világnak, mint Hakan Şükür vagy Rüştü Reçber.

2005-ben Törökország helyet kapott a Formula–1 versenynaptárában, a török nagydíjat az Istanbul Park Circuit pályán tartják.

Nevezetességek

Isztambul számtalan nevezetessége

Anıtkabir, Atatürk nyughelye Ankarában

Trója romjai

Hacilar és Catal Hüyük, az ismert legrégibb emberi települések területe

İzmir városközpontja

Pergamon és Efeszosz romjai

Kocademre (Myra), Szent Miklós, azaz a „mikulás” szülőhelye

Manavgat-vízesés, Antalya

Fethiye kristálykék öblei

Göreme Nemzeti Park, Kappadókia

Hierapolis, Pamukkale és Denizli

Konya, a volt szeldzsuk főváros, számtalan szekzsuk-kori műemlékkel

Bogazköy-Hattusas-Yazilikaya, a hettiták fővárosának romjai

Rize és a Fekete-tenger partvonalán húzódó városok különleges kultúrájukkal és természeti szépségükkel Çanakkale és vidéke (Gelibolu), a török függetlenségi háború legfontosabb csatáinak egyik helyszíne

Az Ararát-hegy, ahol a Biblia szerint Noé bárkája megfeneklett

Tekintse meg törökországi utazásainkat és ha valamelyik megtetszett Önnek, vagy éppen nem találta meg amit keres, kérjen tőlünk ingyenesen és kötelezettségmentesen árajánlatot

(forrás: wikipedia.org)

Válogasson útjaink közt téma szerint!