Szlovéniai magyar múlt
99990.00 Ft/fő, ...
Szlovéniai magyar múlt
Magyar várak és magyar nemesi családok az Alpok és az Adria között
Ha a magyar múltat akarjuk egykori országunkban, a történelmi Magyarországon, vagy a Magyar Királyságban megtekinteni - nevezzük ősi földünket bárhogyan - főleg a Felvidékre, esetleg nyugatabbra, a Várvidékre/Burgenlandra, esetleg Erdélyre gondolunk.
Holott kihagytunk egy tőlünk dél-nyugatra fekvő csodaszép kis országot, amelynek egy része váraival, kastélyaival szintén Magyarországhoz tartozott. Ez az ország Szlovénia az Alpok és az Adria között. Induljunk hát és nézzük meg várait együtt!
Szlovéniai magyar múlt programja
1. nap: Lendván. A belváros fölött magasodik az alsólendvai vár épülete. A főutcán áll az 1751-ben felszentelt barokk stílusú Szent Katalin-templom, mellette Szent István királyunk egész alakos bronzszobra és Makovetz Imre által épített kultúrpalota. A Lendvai Galéria és Múzeum híres szülöttének Zala György szobrászművésznek emlékszobája van a várban. Az ő alkotása a Millenniumi emlékmű a budapesti Hősök terén, de modellt ült neki Ferenc József és Erzsébet királyné is.
Csáktornya. Az itt álló vár a magyar történelem egyik kiemelkedő nevezetessége. A vár 1547-ben Zrínyi Miklós tulajdonába került. A költő, hadvezér Zrínyi Miklós itt írta meg Szigeti veszedelem című művét, és itt is hunyt el vadászat közben. Jelenleg a palotaépületben a Muraközi Múzeum szervezésében állandó kiállítások tekinthetők meg.
Bár nem köthető magyar tulajdonosokhoz, de 1848-49-es forradalmunk és szabadságharcunk emlékei miatt érdemes felkeresni a ljubljanai várat. Kivégzése előtt itt tartották fogva szabadságharcunk hős miniszterelnökét Gróf Batthyány Lajost a császáriak. Helyezzünk el egy-egy szál virágot emléktáblájánál. Ezt követően a szlovén főváros, különösen belvárosa megérdemel egy sétát. Szállás, vacsora a városban.
2. nap: A Celjei vár. A városközponttól dél-keletre, egy magas szikla tetejére építették, tulajdonosa először a Vovbre család volt, majd a Cillei grófok tulajdona lett.
A Bledi vár. Az egyik leglátogatottabb és leglátványosabb várkastélya ez az országnak. Mint a mesékben, úgy magasodik a vidék fölé egy 130 m-es sziklán ülve. Ezt tartják Szlovénia legrégebbi várának, melyről tudjuk, hogy 1011-ben már biztosan állt. Az alatti kékellő Bledi tavat pedig épeszű látogató egy sétára nem hagyja ki. Szállás, vacsora Ljubljanában.
A Predjama kastély. A mellette levő település, Postojna elsősorban a barlangjáról híres, de a várostól csupán 10 km-re található a csodaszép kastély. A Predjama várkastély egy 123 m magas mészkősziklába épült egy barlang bejáratához.
3. nap: Hazafelé vár bennünket a Maribori kastély. Itt működik a Maribori Regionális Múzeum, mely a környéken feltárt leletek szép gyűjteményét tárja a látogatók elé. Építészeti szempontból a város egyik legértékesebb épülete ez, melynek legszemrevalóbb része a fényűző berendezéssel rendelkező Fesztivál terem. 1874-ben Liszt Ferenc koncertezett a falai között.
Határátlépés előtt még átléphetünk egy másik, tényleges hármashatárt, a Magyar-Szlovén-Osztrákot. Majd átmegyünk a szlovén-magyar határon - ahol úgyszintén nincs ellenőrzés és indulunk haza.
Utazás: légkondicionált autóbusszal
Találkozó: az indulás napján reggel 06.30 órakor Budapesten, a Déli pályaudvar Príma élelmiszeráruház felöli oldalán (Ibis hotel mögött).
További felszállási lehetőségek: Székesfehérvár: M7, 59 km-nél Shell kút, Siófok: M7, 94 km-nél MOL--kút, Nagykanizsa - TESCO parkoló, illetve az útvonal figyelembevételével előre egyeztetett helyen.
Szállás: középkategóriájú szállodában, kétágyas szobákban.
Ellátás: reggeli büféjelleggel, igény esetén vacsora menüválasztékkal.
Figyelem: A körutazáson magyar állampolgárok érvényes útlevéllel, vagy új típusú (kártya formátumú) személyi igazolvánnyal vehetnek részt.
Az ár tartalmazza: utazás, szállás, reggeli, idegenvezetés. Az ár a belépőket nem tartalmazza, ezekre kb. 80 EUR szükséges.
Képek forrása: trekhunt, világutazó, vjm, kirándulástippek
Indulás: 2026.05.29. Érkezés: 2026.05.31.
3 nap / 2 éjszaka
Érintett desztinációk:
Szlovénia
Látnivalók:
Bled: giccsfestménybe illő vidék, a hó is biztos, de meglehetősen drága. Ráadásul a sípályákhoz buszozni kell, nap mint nap. Ha valakinek azonban sikerül télen eljutnia ide, a Bledi-tó közepén álló kastélyhoz, muszáj elkorcsolyáznia, felejthetetlen élmény. Az elit vendégkör igényeinek megfelelően éjszaka kivilágítják a sípályákat. Nem árt figyelni lesiklás közben, ugyanis politikusok és világhírű művészek is megfordulnak errefelé.
Bovec: az ország észak-nyugati csücskében, az olasz határ mellett bújik meg, valódi magashegyi üdülőhely, garantáltan hóbiztos terep, néha még május végén is. A legmagasabb sípályák 2300 méterről indulnak. Meg lehet nézni, hol harcolt a dédapa az első világháború idején, ugyanis itt vágtat medrében a szomorú hírű Isonzo (szlovénül Soca) folyó. Kobaridban a világháborús múzeum tényleg fantasztikus.
Bohinj: a Bohinji-tó egy gleccservölgyben alakult ki, innen ered a Száva folyó is. Itt két síközpont található: Kobla és a Vogel. Kobla ezer méter körüli magasságban, míg a Vogel 1800 méteren. Acélos idegzetűek jéggé fagyott vízesésen mászhatnak szöges cipővel és hegymászó felszerelésben, vagy akár az ejtőernyős síugrást is gyakorolhatják.
Maribor-Pohorje: előnye, hogy közel van Magyarországhoz (420 km Budapesttől), de mivel nincs nagyon magasan, nem túl hóbiztos. Viszont nagy a síelhető terület, és mindig jól karbantartják a pályákat. Gyerekkel utazóknak ideális: amíg a kölök próbálkozik, apuka kedvére kocsmázhat a szomszédban.
Kranjska Gora: a legnagyobb szlovén sícentrum, 30 kilométer hosszú sípályák, sífutóterep, csak kicsit messze van tőlünk, már egészen az olasz határnál. Megközelíteni egyértelműen Ausztrián keresztül érdemes. Szállás is akad bőven (4000 vendégágy), talán még nekünk is megfizethető. A közeli Planicán a síugrást is gyakorolni lehet (az első komolyabb kulcscsonttörésig), a legelszántabbak pedig sítalpon (mivel máshogy lehetetlen) felkereshetik a magasztos Vrsic-hágó tetején található Orosz-kápolnát.
Krvavec: legnagyobb előnye, hogy csak 10 kilométerre fekszik Ljubljanától, így akár minden nap ki lehet járni a fővárosból. Kultúrpatkányok könnyen rákattanhatnak a messze földön híres ljubljanai underground feelingre, és akkor esetleg ki se mozdulnak a fővárosból. Aki viszont egy hegyi fogadóban töltené el inkább a napjait, itt kedvére társaloghat esténként a medvékkel. A pályák eléggé magasan, 1500 és 2000 méter között találhatók.
Rogla
1500 méteres magasságban terül el ez a menő sport- és üdülőcentrum, ahol mindenki találhat a pénztárcájának megfelelő szállást, és az éjszakai hancúrozás után nappal is lefáraszthatja magát a terepeken. Rogla viszonylag könnyen elérhető itthonról is, Mariborból a Celje felé tartó autópályáról Zrecénél kell letérni, onnan már csak 16 km. 12 sífelvonó, két darab kétüléses ülőfelvonó, tanulópályák a gyerekeknek és 30 km hosszú terepsí-útvonal hálózat. Síelés után squash-olni, teniszezni, lovagolni érdemes, de a szomszédban érdemes felkeresni a híres Zrece termálfürdőjét is. Itt az éjszaka a kéj szaka.
Határátkelők: Rédics, Bajánsenye, Felsőszölnök
Megközelítés: a legegyszerűbb a 7-es főúton Letenyéig, utána Horvátország érintésével, esetleg Rédicsnél közvetlenül Lendvára, vagy a 8-ason, Ausztrián keresztül. Mint mindig, természetesen ebben az esetben is a legrövidebb út a leglassabb. Szlovéniában be kell tartani a sokszor teljesen érthetetlennek tűnő sebességkorlátozásokat, mert durván büntetnek érte.
Minden jó, ha hó a vége!
Gasztronómia:
A szlovén konyhát a szomszédos országok ízei erősen befolyásolják. Ezt igazolja 3 nagyon jellegzetes ételük, a klobasa (kolbász), a zavitek (rétes) és a dunajski zrezek (bécsi szelet). Az olasz ízvilágot tükrözi a njoki (krumpligombóc), rizota (rizottó) és a zlikrofi (ravioli). Magyarországról származik a golaz (gulyás) és a paprikas (csirke paprikás). A hagyományos ételeket a gostilnákban (kisvendéglőkben) készítik a legízletesebben. A helyi vörös és fehérborok finomak, de kedvelt még a zganje (brandy) és sör is.
Látnivalók
Ljubljana a főváros Szlovénia legnagyobb és legnépesebb városa. A történelemben mindig fontos szerepet töltött be. A Városi Múzeum római kori emlékeket és a római város, Emona, mérethű makettjét mutatja be. A Nemzeti Múzeumot és a Modern Művészetek Múzeumát se hagyjuk ki városnéző körutunk során. A Tivoli Park a város divatos rekreációs központja, ahol bowling és teniszpályák, úszómedencék és korcsolyapálya várja a kikapcsolódni vágyókat.
A szlovén Alpokban található a Triglav csúcs, az ország legmagasabb pontja. Kiváló kirándulóhely. A Bled kastély dél-tiroli érsekség volt 800 évvel ezelőtt, később a jugoszláv királyi család rezidenciájaként szolgált. A Bled-tó felett magasodó szikláról meseszép kilátás nyílik a kastélyra, és a tó szigetén magasodó harangtoronyra, a kívánságok tornyára.
A Postojna-barlang a világ egyik leghíresebb cseppkőbarlangja, melybe romantikus kisvasút vezet.
Az Adria partvidékének legismertebb üdülőhelye Koper, melynek gyönyörű középkori városképét a kikötő és az ott megtelepedett ipar sajnos lerontja. Piran gótikus épületeiről és középkori városfaláról nevezetes. A Tengerészeti Múzeum a hajózás és a kikötő történetét, valamint a sólepárlás műveletét mutatja be. A partvidék legszebb része Fiesa, tiszta, homokos partjával és sötétkék vizével csábítja a fürdőzni vágyókat.
Az árak sokkal kedvezőbbek, mint a szomszédos Ausztriában és Olaszországban, de a magyarországinál azért magasabbak. A pénzváltás és az utazási csekkek beváltása bankokban, postahivatalokban, utazási irodákban és az úgynevezett menjalnicákban lehetséges. A hitelkártyákat széles körben elfogadják, de nem árt, ha mindig tartunk magunknál némi készpénzt is. A borravalót általában beleszámolják a számlába.
Térség: Szlovénia
Az Alpok lábánál található ország nagy része hegyvidéki és rendkívül magas az erdős területek aránya is. Nem csoda, hát, hogy az amúgy sem nagy ország lakossága mindössze 2 millió fő. Ljubljanától északnyugatra Szlovénia alpesi területét találhatjuk, magas hegycsúcsokkal és tengerszemekkel. Ezen a Száva-menti úton, az úttól pár km-re romantikus, zöldellő völgy nyílik, középpontját a tó foglalja el, kegytemplomos, hívogató kis szigettel. Ennek a csodálatos hegyvidéki fürdőhelynek a neve: Bled. Kiváló hely kirándulásokra, fürdőzésre, csónakázásra, téli idényben sielésre, korcsolyázásra. Bled idegenforgalmi vonzerejét fokozza a környéken fakadó gyógyforrás is. Bled egész évben élményekben gazdag, kulturált üdülést biztosít az oda látogatóknak. A szigeten lévő kegytemplom jóval korábbi múltra tekint vissza, mint maga a fürdőhely, századok folyamán zarándokok tízezrei keltek át a tavon, hogy a 99 gránitlépcsőn felkapaszkodva a csodatévő Mária segítségéért esedezzenek. Érdemes felsétálni mintegy fél órás gyaloglással a bledi várba, ahová gépkocsival is fel lehet jutni. Hosszabb kirándulásként felkereshető a Sum-vízesés és a Vintgar-szurdok. Elmaradhatatlan kirándulás Bledből Bohinj, a Bohinji-tó (kb. 29 km) és a Savica-vízesés.
Város: Szlovénia
Programtípus
- 1 napos utak
- Belépőjegy
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tematikus út
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Csoportos út
- Élményprogram
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Film / sorozat tematika
- Foci tematika
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Intenzív program
- Karácsonyi út
- Kastély és múzeumlátogatás
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Könnyű program
- Luxus/Deluxe
Útjellemző
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mérsékelt nehézségű program
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Repülj és vezess
- Rövid kirándulás (2-3 napos utak)
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- UNESCO Világörökség
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness
- Zene tematika

Csoportos hajóutak
Kedvencek



