PEKING ÉS SANGHAJ ****
799000.00 Ft/fő, ...
Leírás:
Peking - kínai nagy fal - Peking Sanghaj - Qibao
1. nap o Budapest - PekingElutazás repülőgéppel délután Budapestről Pekingbe átszállással.
2. nap o PekingMegérkezés délután Pekingbe. Transzfer a szállodába, majd ismerkedés Kína második legnagyobb városával, melynek neve azt jelenti: ,,északi főváros". Séta a híres Wangfujing bevásárló utcán, majd egy zamatos pekingi kacsavacsorára kerül sor. Szállás Pekingben.
3. nap o PekingLátogatás a világ legnagyobb terén, a Tian'anmen térnél. Itt található a Mao Mauzóleum, az Országos Népi Gyűlés csarnoka, valamint a Palotamúzeum bejárata. Az 1406-1420 között épült Tiltott Város megtekintése, mely a Ming- és a Csing-dinasztia uralkodóinak lakóhelye volt és 24 császár uralkodott itt csaknem 500 éven keresztül. A császári udvarnak és előkelőségeknek fenntartott palotaegyüttest hatalmas belső udvarok, paloták, pavilonok, csarnokok, kertek tagolják, és magas fal veszi körül, melynek minden sarkán emeletes tetőszerkezetű nyíltorony áll. Később Peking legszentebb császári templomának, az Ég templomának felkeresése. A taoista templomegyüttes egy kiterjedt park közepén terül el és a császárok 600 éven át járultak ide minden évben rituális szertartásaikkal őseik tiszteletére, valamint a jó termésért imádkozni. Szállás Pekingben.
4. nap o Peking - kínai nagy falReggeli, majd a Nyári Palota felfedezése, mely az uralkodók menedékeként szolgált a nyári hőségek idején. Később utazás a kínai nagy falhoz, mely több ezer kilométer hosszan kígyózik hegyeken, síkságokon, sivatagokon át. A világ legnagyobb ember által alkotott létesítménye közel kétezer évig épült Kína északi határán, célja az északi nomád törzsek távoltartása volt. Útközben a 2008-as pekingi olimpiai falu, a Madárfészek Stadion és a Pekingi Nemzeti Vízi Központ - más néven a Vizeskocka látható. Délután vásárlási lehetőség. Szállás Pekingben.
5. nap o Peking - SanghajReggeli, majd riksákkal látogatás a Tiltott Város környékén található szűk, kanyargós utcákból és régi udvarházakból álló hutongokban, ahol ismerkedés a helyiek mindennapjaival. Később transzfer a vonatállomásra és elutazás szuperexpressz vonattal Sanghajba (menetidő kb. 4,5 óra). Érkezést követően séta a Bundon - Sanghaj gyarmati korszakából származó utcáján, és a Nanjing úton, Kína egyik legismertebb bevásárló utcáján. Fakultatív programlehetőség: hajókirándulás a Huang Pu folyón. Szállás Sanghajban.
6. nap o SanghajReggeli, majd a csillogó sáfrány falairól felismerhető Jade Buddha templom meglátogatása, amelynek belsejében egy két méter magas, ékszerekkel feldíszített fehér jade Buddha szobor ül. A városnézés folytatása az óvárosban, a Yu Yuan (Örömök) kertjében, amely a város legnagyobb kertje, majd a Jing'an - a nyugalom templomában, a francia koncessziós negyedben és a hagyományokat tükröző, de újonnan épített, elegáns Xintiandi bevásárlónegyedben. Fakultatív programlehetőség a helyszínen történő jelentkezéssel: akrobata show. Szállás Sanghajban.
7. nap o Sanghaj - QibaoReggeli, majd látogatás a mára Sanghajhoz tartozó Qibao ősi városában, ahol a régi Kína mutatja meg arcát. Felújított épületei múzeumoknak, üzleteknek, éttermeknek, kerteknek és teaházaknak adnak otthont. Ezt követően irány a futurisztikus Pudong negyed, ahol a felhőkarcolók között megtalálható a Kelet Gyöngye tv-torony, a Jinmao-torony, a csavart formájú Shanghai Tower és a sörnyitóra emlékeztető Shanghai World Financial Center. Látogatás a nyitvatartástól függően az egyik torony kilátójában. Este transzfer, majd repülőgéppel hazautazás Budapestre átszállással.
8. nap o Sanghaj - BudapestMegérkezés Budapestre a délutáni órákban.
Szállás:
Minimum létszám: 15 fő
Fontos információ az út nehézségi szintjével és egészségügyi kockázataival kapcsolatban:
A kínai utakra jellemző, hogy nagyon sok a gyaloglás és lépcsőzés. A lépésszámláló kb. 8000 - 16 000 lépés / nap értéket érhet el függően az adott napi programtól. Az autóbuszok parkolását is korlátozzák nagyobb városokban, mely miatt előfordulhat, hogy 10-15 perc sétányira tudnak csak megállni.
Az aktuális beutazási tanácsokról, valamint naprakész információkról a Konzuli Szolgálat oldala nyújt tájékoztatást.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
||
|---|---|---|---|---|---|
| 2026-03-18 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-05-24 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-05-24 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-08-14 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-08-14 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-10-22 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
|
| 2026-10-22 | 7 éj | 799000.00 Ft/fő,... |
Ajánlatkérés | ![]() |
Az ár tartalmazza:
- utazás repülőgéppel átszállással Budapest - Peking és Sanghaj - Budapest útvonalon, turista osztályon, 1 db feladott poggyásszal, Peking - Sanghaj között szuperexpressz vonattal, másodosztályon, valamint a körutazás alatt légkondicionált autóbusszal
- 5 éjszakai szállás helyi négycsillagos szállodák kétágyas szobáiban, félpanzióval
- a leírás szerinti programok belépőkkel
- magyar idegenvezető
Az ár nem tartalmazza:
- borravalók (javasolt mértéke 8-10 USD/fő/nap)
- baleset-, betegség- és poggyászbiztosítás
- útlemondási biztosítás
- fakultatív program (minimum létszám 10 fő)
? Sanghaj - hajókirándulás a Huang Pu folyón
Érintett desztinációk:
Kína
Látnivalók
Peking az ország fővárosa. Az egész országot innen irányítják, és itt döntenek a több ezer kilométerre élők sorsáról is. Az időzónákkal mit sem törődve a pekingi időt kell az egész országban használni, a pekingi dialektust kell beszélni, és az ügyes-bajos dolgokkal is ide kell fordulni. A leghíresebb látnivalók a Tienamnen tér, a Tiltott Város és a Nyári Palota.
Sanghai 15 órás vonatútra van Pekingtől, és az ország legnyugatiasodottabb városa. A város látnivalóinak nagy része a Puxi városrészben van. A leghíresebb a Qiuxia Pu és a Guyi park a Ming dinasztiából. Érdemes még megtekinteni a Tang és Long dinasztiák pagodáit is.
Hong Kong 1997-ben került vissza Kína uralma alá. A világ legforgalmasabb kikötője, és egyik legnagyobb pénzügyi központja. A brit fennhatóság ideje alatt sem veszítette el kultúráját, szokásait. Nagyon híres az itt rendezett Sárkány Hajó Fesztivál. A Disneyland és az Óceán Park a Föld legprofibb tematikus parkjai.
Xian valamikor a világ kultúrájának központja volt, az ókorban fejlettebb volt, mint a Római Birodalom. A város legnagyobb nevezetessége a 10000 agyagkatona szobor, melyek katonás sorban, fegyverekkel, remekül kimunkált arckifejezésekkel védik a rájuk bízott dolgokat. Érdemes felkeresni a régi városfalat, a muzulmán negyedet és Banpo kőkori falvát is.
Macao tavaly került vissza Kína fennhatósága alá. A város a portugálok ideérkezése óta kultúrák találkozóhelye. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a Szent Pál székesegyház, melyet olaszok terveztek, japánok építettek, portugálok használtak és melyet egy kínai tájfun döntött romba. A legszebb kilátás a városra az Erőd hegyről, vagy a Guia erődből nyílik A látnivalókat a fenséges helyi konyha remekművei egészítik ki. A játékos kedvűek szintén előszeretettel keresik fel Ázsia Las Vegasát. Az ország nyugati felében az árak lényegesen drágábbak, de itt a szolgáltatások színvonala is magasabb. Az éttermek egész Kínában olcsóak, de a szálláshelyek árai meglehetősen borsosak. Külföldi valutát és utazási csekket a Kínai Nemzeti Bank fiókjaiban, a hotelekben és néhány bevásárló központban tudunk jüanra váltani. Az átváltásról szóló bizonylatot őrizzük meg, mivel csak ennek birtokában tudjuk hazautazáskor a megmaradt jüant visszaváltani. A bankkártyákat a színvonalasabb éttermekben, szállodákban és áruházakban elfogadják. Borravalót nem szokás adni. A tavasz és az ősz a legalkalmasabb időpont az utazásra. Ilyenkor a legkellemesebb az idő, és ilyenkor nem olyan nagy a zsúfoltság sem. A nagy ünnepek alatt nagyon nehéz szálláshelyet találni.
Térség: Peking
Város: Peking
Programtípus
- 1 napos utak
- Belépőjegy
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tematikus út
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Csoportos út
- Élményprogram
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Film / sorozat tematika
- Foci tematika
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Intenzív program
- Karácsonyi út
- Kastély és múzeumlátogatás
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Könnyű program
- Luxus/Deluxe
Útjellemző
- Magyar asszisztenciával
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mérsékelt nehézségű program
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Repülj és vezess
- Rövid kirándulás (2-3 napos utak)
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- UNESCO Világörökség
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness
- Zene tematika

Csoportos hajóutak
Kedvencek


