+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

Jordánia körutazás - birodalmak határán

Jordánia, Körutazás Jordániában

Szállás típus: Hotel ****
Ellátás: leírás szerint
Utazás módja: Repülővel
Időtartam:
Típus: Körutazás, Körutazás+Nyaralás, Üdülés - nyaralás
Indulás:

Jordánia körutazásunkat azok számára terveztük meg, akik a történelmi látnivalók mellett szívesen ízlelik meg az utazás kalandosabb oldalát is. A világ egyik csodájának helyszínén, Petrában egész napot túrázunk, Wadi Rum rózsaszín dűnéi között nem csak végig hajtunk, hanem két éjszakát el is töltünk jó minőségű sátrakban, napközben felfedezve, este a sivatagi naplementében gyönyörködve, és a csillagos ég alatt vacsorázva. Az utazás végén egy különleges helyet, a Holt-tengerbe torkolló Mujib-folyó völgyét is felkeressük,  ahol gyönyörű sziklaképződmények között, a sekély folyóban gázolva tehetünk egy kirándulást. A program időt hagy másfél nap pihenésre a Vörös-tenger partján, ahol ki-ki kedve szerint akár a búvárkodást is kipróbálhatja. Kalandos utazásunk kísérője a világjáró Demeter István, Jordániát kívül-belül ismerő idegenvezetőnk lesz, aki a csoport jó hangulatáról is gondoskodik!
 
RÉSZLETES ÚTITERV
 
Máj. 13. Budapest – Amman - Jerash
Találkozás a repülőtéren a korai órákban, majd repülés Ammanba. Megérkezés reggel 9:45-kor, transzfer ammani szállásunkra. A nap folyamán utazás Jerashba, mely a Római Birodalom egyik legjobb állapotban megőrzött városa. Sétálhatunk a római korban kikövezett utakon, oszlopsorok árnyékában, megcsodálhatjuk a jerashi színházakat, templomokat, kutakat, egykori piacterek és városfalak maradványait. Visszautazás Ammanba, ahol vacsora és szállás.

Máj. 14. Amman - Holt-tenger - Kerak - Petra
Reggeli után utazás a Holt-tenger partjára, ahol megállunk egy kedvelt fürdőhelyen. Megmártózás a normál tengervíz sótartalmának tízszeresét tartalmazó vízben, s kipróbálhatjuk a megannyi jótékony hatást kifejtő iszappakolást is.  Ebéd a tengerparton. Továbbutazás Kerakba, ahol a keresztesek XII. században épült gigantikus erődjének megtekintése. Az erőd egy, eredetileg nabateus vár romjaira épült, s a Közel-Kelet keresztes lovagvárainak tipikus példája. Fontos stratégiai pontként szolgált, s veszély esetén menedéket jelentett Kerak városkájának lakói számára. Délután továbbutazás, vacsora és szállás Petrában.

Máj. 15. Petra - Wadi Rum
Reggeli után barangolás Petrában, melyet méltán sorolt be tagjai közé az Unesco Világörökség. Egyesek szerint nincs Petrához fogható attrakció a világon, de egy biztos, aki egyszer itt járt, annak kitörölhetetlen az emlékezetéből. A nabateusok 2000 évvel ezelőtt, halottaiknak szánt városukat gigantikus homokkő hegyekből vájták ki, sírkamráik bejáratait gyönyörű, hellenisztikus homlokzatok teszik még impozánsabbá. A nekropoliszt később a rómaiak, majd a bizánciak építették tovább, az egész napos barangolás során megcsodálhatjuk az általuk fennmaradt templomromokat, mozaikot, színházat, római utat is.  Délután továbbutazás Wadi Rum vörös homokú sivatagába, ahol egy különleges bedouin sátortábor vendégei lehetünk. Vacsora a csillagos ég alatt, szállás Wadi Rumban.

(2 éj Bedouin Life Camp: www.bedouinlifecamp.com)

Máj. 16. Wadi Rum
Reggeli a sátortáborban, majd a sivatagot jeep-ek segítségével fedezzük fel, s megcsodálhatjuk a gyönyörű sziklaképződményeket, sziklarajzokat, majd a naplementét is élvezhetjük a gyönyörű környezetben. Wadi Rum történelmi jelentőségű helyszín is, hiszen Arábiai Lawrence ezek között a sziklák között képezte ki seregét az 1917-18-as Nagy Arab Forradalom idején. 

Fakultatív programlehetőségek: 

tevegelés
„sandboard”
hajnali hőlégballonozás (reggel 6 órakor, időjárás függvénye)
Vacsora és szállás Wadi Rumban.

Máj. 17. Wadi Rum - Aqaba
Reggeli után búcsúzunk a sivatagtól és Aqabába utazunk tovább, a Vörös-tenger partján található kikötő-városkába. Délelőtti érkezés a szállodába, bejelentkezés után pihenés. Másfél nap pihenőidő alatt lehetőség van a városka piacán, tengerpartján sétálgatni, búvárkodni, hajókázni vagy csak pihenni egyet a medence partján. Vacsora és szállás Aqabában.

Máj. 18. Aqaba
Pihenés a tengerparton félpanziós ellátással. Szállás Aqabában.

Máj. 19. Aqaba - Nebo hegy - Madaba - Amman
Reggeli után utazás az északi területekre (kb. 4 órás buszút). Ellátogatunk a Nebo hegyre, mely mai napig fontos zarándokhely, hiszen itt halt meg Mózes és itt temették el. Ennek állított emléket a IV. században emelt templom, melyet ferences rendi szerzetesek bővítettek ki saját igényeiknek megfelelően. A hegyről tiszta időben jól látható a lábunk alatt elterülő Jordán folyó völgye a Holt-tengerrel, sőt, még távolabb Jeruzsálem háztetői is kivehetőek. Később továbbutazás Madabába, mely a bizánci korszakból megmaradt mozaikjairól és máig működő mozaik iskoláiról híres keresztény városka. Szinte bármely mai ház alatt ásatásokba kezdenénk, bizánci korból megmaradt műemlékekre bukkannánk. A görög ortodox Szent György templomba betérve megcsodálhatjuk a VI. században készített mozaiktérképet, mely a Szent Földet volt hivatott megjeleníteni korabeli szemlélet szerint. Búcsúvacsora egy helyi, autentikus étteremben tradicionális fogásokkal. Szállás Ammanban.

Máj. 20. Amman
Reggeli után búcsú Jordániától, transzfer a repülőtérre, 10:20-kor indulás Budapestre. Megérkezés Budapestre 13:10-kor.

Találatok - /

Indulás

Időtartam

Szobatípus

Ár

Adat / lap
/

RÉSZVÉTELI DÍJ
 
Részvételi díj (16 fő esetén):                             485.000 Ft/fő    
+ Repülőjegyek (illetékkel):                      105.000 Ft/fő – től*
* a repülőjegy ára 1 db kézipoggyász díját tartalmazza.
Magasabb csomagkategória díja:                     45.000 Ft/fő**
**ingyenes kézi-, és fedélzeti poggyász + 20 kg. feladott poggyász
Budapest–Amman–Budapest *A légitársaságok az árváltoztatás jogát a jegykiállításig fenntartják!

Mövenpick Resort & Spa Tala Bay 5* Aqaba 2 éjszaka felár félpanzióval: 79.000 Ft/fő kétágyas elhelyezésben

A részvételi díj tartalmazza:

7 éjszaka szállást (2 éjszaka Ammanban, 4*-os szállodában, 1 éj Petrában, 4*-os szállodában, 2 éj Wadi Rum sátortáborban, 2 éj Aqabában, 4*-os szállodában) transzfereket és programokat magyar nyelvű és helyi idegenvezetéssel jordániai vízumdíjat
 
A részvételi díj nem tartalmazza:

útlemondási-, és baleset-, betegség-, poggyászbiztosítást (Aegon, Compass Fix Extra: kb. 35.000 Ft/fő)
borravalókat és a helyszínen fizetendő költségeket (190 USD/fő)
félpanziót (6 db vacsora és egy ebéd): 71.000 Ft/fő
a fakultatív programok részvételi díjait:
Wadi Rum, tevegelés 10.500 Ft/fő
Wadi Rum, „sandboard” 3.500 Ft/fő
Wadi Rum, hőlégballonozás (reggel 6 órakor van rá lehetőség és időjárás függvénye): 76.000 Ft/fő

A szabad helyekről munkatársaink adnak tájékoztatást! Kérje ajánlatunkat!

Érintett desztinációk:

Jordánia

Látnivalók

Jordánia fővárosa Amman nem túl gazdag látnivalókban, ám 5000 éves történelmének köszönhetően azért van mit nézni. A legnevezetesebb műemlék a római kori színház, amelyet egy hegy oldalában építettek, és amely 6000 ember befogadására alkalmas. Az egykori színház ad otthont a Néprajzi Múzeumnak és a Hagyományos Ékszerek Múzeumának is. Az Odeont zenei előadásokra használták. Ettől nyugatra csodálhatjuk meg a nymphaeumot, a gyönyörű szökőkutat. A római fellegvárat ettől északra, egy hegy tetején építették, több építészeti kor jellegzetessége megfigyelhető rajta. Sajnos az épület nagy része nagyon romos, de azért így is csodálatos látnivalót kínál a vár, és a szintén itt található Nemzeti Régészeti Múzeum.

Jerash mellett található az ország legjobb állapotban fennmaradt római városa. A feltárások 80 évvel ezelőtt kezdődtek, és a becslések szerint a mai napig mindössze a város 10%-át tárták fel. Ez a 10 százalék azonban csodálatos. A rengeteg épület közül is kiemelkedik Zeusz temploma, a Forum épülete, az 5000 férőhelyes Déli Színház, Artemisz temploma és a 600 méter hosszú feltárt útszakasz.

Jordánia gyöngyszeme Petra városa. Sok jelzőt lehetne ráilleszteni, de egyik sem tudná hűen leírni ezt a hihetetlen várost. A Krisztus előtti harmadik évszázadban faragták ki a szó legszorosabb értelmében a várost egy szikla oldalában. A romok között a leghíresebb a Khazneh kincstár, melynek gyönyörű látványa fogad bennünket, ha belépünk a keskeny sziklahasadékon. Legalább ilyen impozáns látványt nyújt a palota, a 8000 férőhelyes amfiteátrum és a Szárnyas Oroszlán Templom.

Madaba a több mint 2 millió mozaikkockából kirakott, bizánci kori, 1500 éves Palesztina térképről híres. A mozaikot a görögkeleti Szent György templomban lehet megtekinteni. A város másik érdekessége a Régészeti Park, ahol gyönyörűen fennmaradt templomokat, épületeket láthatunk.Jordánia nem túlságosan drága ország, valamivel drágább, mint Egyiptom, de a nagyon olcsó szolgáltatások színvonala nem esik egybe az európai igényekkel. Napi 50 dollár körüli összegből azonban már kellemesen pihenhetünk. A pénzváltás sehol sem okoz gondot. A hitelkártyák közül az American Express kártyák a legelfogadottabbak. Borravalót csak a színvonalas éttermekben várnak el. Az alku az ajándékárusoknál kötelező, de inkább a színjáték a fontos, nem az engedmények.

Térség: Körutazás Jordániában

Város: Körutazás Jordániában

Térség: Jordánia

Város: Petra

Válogasson útjaink közt téma szerint!