Zempléntől a Nyírségig, irodalmi nagyjaink...

A program tervezett útvonala:
"Magyar vagyok. Legszebb ország hazám
Az öt világrész nagy területén.
Egy kis világ maga. Nincs annyi szám,
Ahány a szépség gazdag kebelén.”
Petőfi Sándor
1. nap: Szeged – Budapest – Boldogkőváralja – Vizsoly – Hollóháza – Sátoraljaújhely – Sárospatak – Tokaj
Kora reggel Szegedről indulva Budapesten át meg sem állunk a Zempléni-hegység nyugati lábáig, ahol elsőként Boldogkőváralján a boldogkői várral ismerkedünk, melyet a Tatárjárás után emeltek a vidék akkori urai, kb. 1255-ös években. A robosztus vár a dombtetőről néz le ránk, nem nehéz elhinnünk, hogy még a török elleni végvárharcok hosszú évtizedeit is átvészelte. A térség rengeteg történelmi emléket őriz, így nem tétlenkedünk, további állomásaink között szerepel Vizsoly, ahol az első magyar nyelvű bibliát tekintjük meg. A „Károli” biblia írásának befejezése 1590-re datálódik, melyet a 2000-es évek elején elloptak, de „szerencsére gyorsan megkerült”, így napjainkban már fokozott biztonsági előírások mellett látogatható, Árpád-kori templomában őrzik. Következő állomásunk Hollóháza, ahol a XVIII. sz. óta gyártott híres hollóházi porcelánnal ismerkedünk, így természetesen a porcelánmúzeum és a helység története lesz látogatásunk középpontjában. A díszes porcelánok és kiállítási tárgyak megcsodálása után Sátoraljaújhely felé vesszük az irányt, ahol Széphalmon, a Magyar Nyelv Múzeumát célozzuk meg: az ország egyetlen magyar nyelvvel foglalkozó múzeumának koncepciója a magyar nyelvi értékek és a magyar nyelv történetének közvetítése, megőrzése. A múzeumot követően útra kelünk és a sárospataki Rákóczi-vár lesz kirándulásunk következő programpontja. A látnivalókban és magyar emlékhelyekben gazdag nap végén Tokaj városába, szálláshelyünkre érkezünk. Elfoglaljuk a szállásunkat, majd vacsoraidő előtt hangulatos, fakultatív borkóstolót ajánlunk egy szálloda közeli borpincében, ahol több fajta helyi borral ismerkedünk. Ezt követően elfogyasztjuk vacsoránkat, majd visszatérünk szálláshelyünkre.
2. nap: Tokaj – Kállay-kúria – Máriapócs – Nyírbátor – Budapest – Szeged
Reggeli után útnak indulunk, és tokaji városnézésünk során sétálunk hangulatos főutcáján, és a város jellegzetes épületeivel ismerkedünk. A sétát követően fakultatív hajózást ajánlunk: hajóra szállunk és egy csodálatos hajókiránduláson veszünk részt a Bodrogon. A természeti által „megalkotott kiállításon”, szemet gyönyörködtető kanyarulatokban hajózunk, ringatózunk a békés-nyugodt természet lágy ölén. A „partraszállás” után a kállósemjéni Kállay-kúriát tekintjük meg. A barokk Kállay kúriát 1763 körül a nagykállói megyeháza olasz építésze Salvator Aprilis építette Kállay György megrendelésére. A kastély eredeti magva a középső hat helyiség az előcsarnokkal, a felújítása során a 20-as éveknek megfelelő állapot visszaállítása volt a cél. Az impozáns épület után a máriapócsi Szent Mihály-zarándoktemplom felé indulunk. A barokk stílusú nagytemplom az 1700-as évek közepe táján épült azután, hogy a XVII. sz. végén egy liturgia során a hívek arra lettek figyelmesek, hogy az akkori kis fatemplom Szűzanya-képe könnyezni kezd az istentisztelet alatt. Nem kellett sok idő, hogy a magyar zarándokok közkedvelt úticéljává váljon az apró település… A rengeteg történelmi emlékhely után még a majd’ 500 éves nyírbátori Báthori-kastélyt is meglátogatjuk, ahol a nemesi családdal és birtokainak történetével ismerkedünk. Programunkat a közelben emelkedő impozáns, magas, gótikus középkori eredetű nyírbátori református templommal zárjuk, melynek délkeleti oldalán zsindellyel fedett haranglábát csodáljuk. A tartalmas nap után autóbuszunkkal hazafelé indulunk, az esti órákban érkezünk Budapestre, majd Szegedre.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Árak és felárak (1 főre) 2023. V.13., VI.26., IX.23.
Részvételi díj: 56.500 Ft / 153 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 4.500 Ft/fő*)
1 ágyas felár: 16.000 Ft / 44 EUR
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 1 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 1x félpanzió
Fakultatív programok (25 főtől):
Tokaj borkóstoló: 4.900 Ft / 14 EUR
Hajózás a Bodrogon: 5.500 Ft / 15 EUR
Belépők és egyéb helyszínen fizetendő költségek: 14.000 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 1.500 Ft
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghírdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 4.500 Ft/fő / 13 EUR
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghírdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre az indulást megelőző 35. napon. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged-Kecskemét-Budapest-Miskolc útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában (helyi 4*), 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 1x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- belépési illetéket (Albániába történő belépéskor fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Érintett desztinációk:
Magyarország
Térség: Észak-Magyarország
Észak-Magyarország változatos természeti és táji értékei, nemzeti parkjai, termálvizei, kulturális és népművészeti hagyományai, híres borai, a magyar építészet jelentős értékei - köztük a Világörökség részévé nyilvánított Hollókő, a bolygónkon egyedülálló!
A 25 km hosszúságú Baradla-Domica barlangrendszer és Tokaj történelmi borvidék varázsolják vonzóbbá az itt tartózkodást.
Az aktív pihenésre vágyók a hegyekben túrázhatnak, lovagolhatnak, vadászhatnak, sípályákon síelhetnek, vagy éppen tavakban, folyókban kihasználhatják a vízi sport lehetőségeit.
A több száz éves fürdőkultúrával rendelkező régió több helyen is gyógyító és frissítő hatásokban gazdag gyógyfürdőiben várja az idelátogatókat.
Tájjellegű ételek megkóstolása mellett a borvidékekben különösen gazdag régió színes palettát kínál. Magyarország legismertebb kistájegysége Tokaj-Hegyalja szőlő- és borkultúrájáról vált világhírűvé. 2002 nyarán az Unesco Kultúrtáj kategóriában a Világörökség részévé nyilvánították. A magyarok Himnuszában (és már Anonymus által is) megénekelt tájon érlelődik "a királyok bora, a borok királya" (vinum regum, rex vinorum). Ne sajnálják az időt a pincék mélyén tölteni és a világ legkiválóbb borait kóstolgatni.
E vidék a bölcsője a magyar reformációnak, a protestáns iskolakultúrának, a magyar nyelvű irodalomnak. Hamisítatlan vidéki hangulat, tiszta folyók, nyíltszívű vendéglátó emberek! Higgyék el, ha elfogadják vendégcsalogatónkat, csodálatos élményben lehet részük, hiszen Észak-Magyarországon ...minden lépes új élmény!
Város: Tokaj

Város: Sárospatak
Magyarország
Térség: Kirándulások Belföldön
Város: Kirándulás Belföldön

Város: Sátoraljaújhely

Város: Boldogkőváralja

Város: Vizsoly

Város: Hollóháza
Magyarország
Térség: Észak-Alföld
Város: Tiszadob
Magyarország
Térség: Észak-Alföld
Város: Máriapócs
Magyarország
Térség: Észak-Alföld
Város: Nyírbátor
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness