JAPÁN TITKAI - Körutazás Honshu szigetén
.jpg)
Japán körutunkon a felkelő nap országának hagyományos kulturális értékeit, különleges természeti szépségeit látogatjuk meg, miközben megízleljük a szédületes ütemben fejlődő modern városok hangulatát is. A Fudzsi-hegy legszebb látványa az Asi-tó felől tárul szemünk elé. Hakonében lehetőségünk nyílik a hagyományos japán életmód kipróbálására, hiszen szállásunk berendezése a régi japán fogadókat idézi meg, kirándulásunk után pedig termálvizes forrás által táplált fürdőt is vehetünk. A 17 világörökségi helyszínéről híres régi főváros, Kiotó 1600 buddhista és 400 sintó szentélye, parkjai, palotái, ódon városrészei közül a legérdekesebbeket keressük fel. Aszakuszában bambuszerdő mélyén sétálunk, Udzsiban teaszertartáson veszünk részt, Kiotóban gésákkal is találkozhatunk. Icukusima szentélyénél a tengerből kiemelkedő hatalmas vörös kapu Japán egyik szimbóluma, lenyűgöző látványával búcsúzunk a mesés szigetországtól.
Japán utunkat Száva Borbála japanológus, Délkelet-Ázsia kutató történész kíséri.
Szeptember 21. Budapest - Dubai - Tokyo Repülés Budapestről Tokió felé, Helsinki átszállással. (16:00 - 23:20) Éjszaka a repülőgépen (02:40-17:35).
Szeptember 22. Tokyo Érkezés Tokióba, Japán fővárosába (17:35). Transzfer a szállodába. Szállás: Tokió, Shinjuku New City Hotel 3*
Szeptember 23. Tokyo Reggel Japán legmagasabb és egyben a világ második legmagasabb épülete, a Skytree torony kilátóteraszáról tekintünk le a hipermodern fővárosra. Később a nyüzsgő főváros felhőkarcolói között megbújó, valaha virágzó szórakozónegyedben, Aszakuszában sétálva töltjük. Az óriási lampion alatt besétálunk a főváros legősibb buddhista szentélyébe, a Szenszodzsi falai közé. Ezután a művészeti alkotásokban sokszor megidézett, ám ma már Japán modern városrészeivel övezett Szumida-folyón hajózunk, hogy egyszerre lássuk a város hagyományos és modern arcait. Este a csillogó Ginzában, Japán leghíresebb vásárló negyedében töltjük. Szállás: Tokió
Szeptember 24. Tokyo – Kamakura – Hakone Korai ébredésünk jutalma, hogy a világ legnagyobb halpiacán, a Cukidzsin csodálhatjuk meg a tengerből kifogott élőlények sokaságát. Ezt követően busszal utazunk Kamakurába (kb. 1 óra), ahol a 13 méter magas bronz Óriás Buddha-szobor mellett olyan csodákat is megtekintünk, mint Japán legnagyobb fából faragott Kannon istennő szobrát a Haszederában, a legősibb zen tanítókolostort, a Kencsodzsit vagy a bambuszligetéről híres Hokokudzsit, nem beszélve a Kamakurai-öböl panorámájáról. Kamakura 360 fokban. utunkat tovább folytatjuk Hakonéba, ahol éjszakánkat egy ryokanban, vagyis hagyományosan berendezett vendégfogadóban töltjük. Este jellegzetes japán vacsora fogásaiból válogathatunk és a híres japán termálfürdő, az onszen kipróbálására is lehetőség nyílik. Szállás: Hakone Yumoto Hotel 3*
Szeptember 25. Hakone-Kyoto A Fudzsi hegy legromantikusabb, művészek által évszázadok óta újra és újra megörökített látványa az Ashi-tó felől tárul elénk. A tó partjának kis gyöngyszemét, a Motohakone szentélyt meglátogatjuk, majd hajózunk az Asi-tavon. Ezután felvonóval kirándulunk az időnként "gőzölgő" Komagatake-hegyre , ahonnan szintén a tűzhányó látványa tárul elénk. Délután a gyorsvasúttal Japán történelmi fővárosába, Kiotóba utazunk. Szállás: Kiotó, New Miyako Hotel 4*
Szeptember 26. Kyoto A 17 világörökségi helyszínnel büszkélkedő Kiotóban reggeli után meglátogatjuk a 12. században emelt Szandzsúszangendo szentélycsarnokát, Japán leghosszabb faépületét, ahol Kannon istennő szobrából pontosan 1001 sorakozik egymás mellett. Következő célpontunk a Kijomizudera, az egyik legöregebb japán buddhista templom, amely nem csupán értékes építészeti emlékei, hanem a teraszáról elénk táruló panoráma – Kiotó látványa miatt is egyedülálló látványosság. Kiyomizudera panoráma 360 fokban. Délután a hajdani mulatónegyedbe, a Gionba látogatunk, ahol az utcákon, reményeink szerint, maikókkal, vagyis gésa-tanulókkal is találkozunk. Fakultatív programként az egyik teaházban gésa bemutatón is részt vehetünk. Szállás: Kiotó
Szeptember 27. Kyoto Reggel a Ginkakudzsit, a 15. században épült zen Ezüst pagodát és különleges, a japán parképítészet egyik remekének tartott kertjét látogatjuk meg. Később Higasijama szűk utcácskái, hagyományos kereskedőházai között az ódon Kiotó hangulatába csöppenünk vissza. A Nisiki piacon a szemünk előtt készülnek a japán konyha különleges fogásai, amelyeket akár ott helyben meg is kóstolhatunk. Délután a Tokugava sógunok rezidenciájában, a Nidzsó kastélyban barangolunk, ahol a legendás fülemüle padló titkára is fény derül. Szállás: Kiotó
Szeptember 28. Kyoto Korai látogatás a Rjoandzsi-szentélyben, hogy a világhírű zen sziklakert nyugalmát viszonylag zavartalanul élvezzük. A gondosan elgereblyézett, fehér homokú kertben álló 15 szikla szemlélése meditálásra készteti a látogatót, a park elrendezése pedig mindenki számára eltérő jelentéssel bír. Később Kiotó egyik leghíresebb látnivalóját, a Tükör-tó partján álló Kinkakudzsit, vagyis Arany pagodát keressük fel. Az arany épület és tükörképének együttes látványa felejthetetlen élményt nyújt. Délutánunkat Kiotó Arasijama kerületében, annak mesés bambuszerdejében és a környező kis utcák forgatagában fejezzük be. Arashiyama látványa 360 fokban. Szállás: Kiotó
Szeptember 29. Kyoto – Uji – Nara – Hiroshima A reggelt a a rizsszellem tiszteletére emelt Fusimi Inari szentély vörös kapuinak végtelen sora között sétálva töltjük. Tovább utazunk Udzsiba, ahol a 11. századi formájában megtartott Bjódoin szentély Főnix csarnokában és az azt övező tó megkapó látványában gyönyörködünk, majd szertartásosan teát ízlelünk az Uji-folyó partján álló Taiho-An teaházban. Japán 8. századi fővárosában, Narában a Tódaidzsi-szentélyben a világ leghatalmasabb bronz Buddha-szobrát, a Daibucudent csodáljuk meg, majd a Nara-park szabadon sétáló szarvasai között időzünk. Késő délután utazás a gyorsvonattal Hirosimába (2 óra). Szállás: Hiroshima, Hiroshima Grand Intelligent Hotel 3*
Szeptember 30. Hiroshima – Miyajima – Osaka Hirosimából néhány perces hajózással érhető el Mijadzsima szigete, ahol a singon iskola legfontosabb temploma áll csodálatos természeti környezetben. 500 rakan, vagyis buddhista hallhatatlan szobra között kapaszkodunk fel, majd imamalom sort is megpörgetünk, így szerezve érdemeket a buddhista hagyománynak megfelelően. A Hirosimai-öböl gyöngyszeménél, a vízből kimagasló hatalmas vörös kapunál, Icukusima szentélyénél fogadjuk be a látványt, majd visszavonatozunk (90 perc) Oszakába ahol késő este repülőre szállunk. Repülés Ószakából Dubai átszállással (23:45-04:50)
Október 1. Osaka - Dubai - Budapest Dubai átszállás, majd repülés Budapestre (8:50-12:45)
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Utazás: Budapest – Dubai – Tokió, Oszaka – Dubai – Budapest útvonalon, átszállással. A légitársaságok a jegyváltoztatás jogát a jegykiállításig fenntartják!
A részvételi díj tartalmazza: Repülőjegyet (illetékkel), programokat, belépőket, angol és magyar idegenvezetést, szállást a fenti szállásokon, kétágyas elhelyezéssel, reggelis ellátást, japán vacsorát Hakonéban, transzfereket, vasúti jegyeket.
A részvételi díj nem tartalmazza: borravalókat, fakultatív utazásképtelenségi és BBP kombinált biztosítást ( 34.750 Ft/fő), és a fakultatív gésa bemutatót (9000Ft/fő)
Egyágyas felár: 111.000 Ft/fő
15-17 fős felár: 68. 000Ft/fő
10-14 fős felár: 260.000Ft/fő
Érintett desztinációk:
Japán
Látnivalók
Tokió
A japán főváros - lakótelepek és irodaházak, felettük forgalmas autópályák - ez a japán sikertörténet. Nem jellemzők viszont a szupermarket-kultúra: az utcákat inkább kisebb, szakosodott üzletek és éttermek szegélyezik, amelyek többnyire késő estig nyitva tartanak. Ehhez a városképhez közel azonban ugyanúgy megtalálhatók a öreg faházak, kimonóüzlet, japán fogadó és a kimonót viselő asszony, amint a háza előtt söpri a járdát. Tokió élettel teli város, ahol sosem fogyhatunk ki a felfedezésre váró helyekből.
A II. világháborús amerikai bombázások után Tokió szó szerint a hamvaiból nőtt ki. A várost durván a nyugati kereskedelmi- és üzleti negyedre, és a keleti felén lévő, földhözragadtabb, lakott városrészekre osztható. Ginza a híres bevásárlónegyed, de ha már túl vagyunk a pénzköltésen, még mindig végigjárhatjuk a számos kis magángalériát. A legjobb múzeumok és képtárak az Ueno-koen parkban vannak, a városközponttól északra. A tokiói Nemzeti Múzeum ad otthont a világ legnagyobb japán művészeti gyűjteményének; a Nemzeti Tudományos Múzeum; és a Shitamachi Történelmi Múzeum is itt találhatók. A régi belváros az Asakusa, itt van Senso-ji templom, amely Japán legéletteltelibb buddhista kegyhelye. A város szórakozónegyede a Shinjuku, a városközponttól nyugatra.
Fuji-hegy
Japán legmagasabb hegye, tökéletesen szimmetrikus alakú vulkántölcsér, utoljára 17O7-ben tört ki, amikor Tokió utcáit 1OO km-es körzetben ellepte a vulkáni hamu. Júliusban és augusztusban van a hegymászószezon; a hegytetőre érni pedig legjobb hajnalban: ilyenkor nincs sok felhő és a napfelkeltét is látni.
Kyoto
Ez volt az eredeti főváros, és még ma is a fő japán kulturális központ. A legfontosabb látnivalók: a Császári palota, a Sanjusangen-do templom, a Kinkaku-ji templom és a Himeji-jo kastély. Többszáz ünnepet, fesztivált tartanak itt az év során.
Daisesuzan Nemzeti Park
Hokkaido középső részén található ez az 23O9 km2 területű park, számos hegy, vulkán, tó és erdő otthona. Sounkyo a fő turistalátványosság, melegvízű forrás és egy hasadék található itt. A parkon belüli Furano Japán fő síelőhelye.
Nagasaki
Forgalmas, tarka város, amely a leginkább az őt ért atombomba-támadásról ismert. Ukrami, az atomrobbanás epicentruma ad otthont az Atombomba Múzeumnak és a Fukusai-ji Zen templomnak, ahol 11.O2-kor, a robbanás időpontjában harangoznak naponta.
Pénz és költségek:
Pénznem: yen.
Az étkezés ára 5 - 7O $, a szállásé pedig 18 - 2OO $ között mozog. Japán valószínűleg a legdrágább úticél, bár szerényebb feltételek között a napi kiadások leszoríthatók kb. 5O $-ra, ehhez hozzáadódik kb. 1O $ a belépőkkel, szórakozással és némi inni- és harapnivalóval. Nagyon könnyű azonban napi 1OO $-t is elkölteni. Ha rövid idő alatt nagy távolságokra szeretnénk eljutni, érdemes vasúti bérletet váltani. Még mindig a készpénz az uralkodó Japánban, bár a hitelkártyákat is elfogadják szinte mindenhol. Mivel nagyon alacsony a bűnözési ráta, a japánok sok készpénzt hordanak maguknál a számukra szent készpénzes fizetés érdekében. USA dollárt érdemes magunkkal vinni. A borravaló és az alkudozás nem szokványos Japánban. Hála kifejezésére borravaló helyett illik inkább ajándékot adni. Az alku a kedvezményes elektronikus árukat árusító üzletekre korlátozódik, az udvarias kérés kb. 1O %-kal leviheti a vételárat. A márciustól májusig tartó tavasz a legjobb időpont a Japánba látogatásra, de a japánok is ekkor mennek nyaralni, így a népszerű nyaralóhelyeket ilyenkor általában elárasztják a hazai turisták. A szeptembertől novemberig tartó ősz is remek idő az utazásra: kellemes a hőmérséklet és fantasztikusak az őszi színek a vidéki tájakon. Decembertől februárig a tél hideg, júniustól augusztusig pedig a nyári hónapok túl forróak a kirándulásokhoz. Gondoljunk rá előre, hogy újévkor, a késő áprilisi-kora májusi Aranyhét alatt és a nyári O Bon ünnepek alatt nagyon nehéz szállást találni az egész országban.
A Japán szigetvilág vonzó célpont a növény- és állatvilág iránt érdeklődők számára. A hosszú szigetláncolat Ázsia keleti partjai mentén húzódik, Dél-Koreától északi irányban Oroszország felé. A kiterjedt földrajzi szélesség miatt országszerte rendkívül különböző éghajlati és természeti zónák találhatók, a déli szubtrópusi erdőktől kezdve Hokkaidó északi csúcsának télies vidékéig, hózáporokkal és zajló jégtáblákkal. Japán felszínét főként hegyek alkotják, közülük legmagasabb a Fuji-san (3776 m). A hegyek lejtőit erdők borítják, s bár jelenlétük természetesnek tűnik, az emberi kéz munkáját is jelzik, hiszen többségüket kiirtották, majd újratelepítették. Az emberi közbeavatkozás sehol sem annyira nyilvánvaló, mint az alföldi síkságokon: virágzik a mezőgazdaság, a tájat pedáns farmergazdaságok és rizsföldek sora jellemzi. Mindez éles ellentétben áll a Tokióhoz hasonló nagyvárosok nyüzsgő forgatagával. A japán tájban ez az ellentét újra meg újra felbukkan, érzékelhető a természet és környezet iránti emberi viszonyban. A művészet és irodalom bővelkedik az állatok és növények tiszteletteli ábrázolásában, ami láthatólag nem zárja ki a természeti környezet mielőbb kiaknázandó nyersanyagforrásként való pragmatikus, szinte rideg felfogását. Ez nem csupán a művészetet inspiráló japán táj és környezet nagyarányú pusztításához vezetett, de a természeti világnak az ország határain túli kifosztásához is. Japán például a délkelet-ázsiai esőerdők trópusi keményfájának egyik legnagyobb felhasználója. A kereskedelmi célú bálnavadászatot is csupán azért halogatják, hogy a bálnanépesség kissé magához térjen az elmúlt öt évtized mészárlásai után. Mindezen ellentmondások miatt a Japánba látogató, a környezetvédelem fontosságát már belátó turisták többségében igen vegyes érzelmek ébrednek a japán életmód, a gazdasági sikerek és ezek környezeti haszna iránt.
KULTÚRA, SZÓRAKOZÁS ÉS ÉJSZAKAI ÉLET
Japán kulturális élete gazdag és változatos, a klasszikus előadó-művészeti formák, mint a no és a kabuki, valamint az előkelő szórakozási módok, így a teaszertartás, továbbra is élnek és virulnak. A nó stilizált táncdráma, melyet zene- és énekkísérettel adnak elő. A színpad kopár, a színészek maszkot és pazarul díszített kosztümöt viselnek. Mozgásuk lassú, a történetet sajátos szimbolika közvetíti, amit némi háttérismeret nélkül nehéz követni. A külföldi a látottakat nehezen tudja értékelni, mégis érdemes megtekinteni látványosságáért.
Bunraku
A bunraku (bábszínház) Japán harmadik klasszikus előadóművészeti formája. A főszereplő bábokat összesen három bábművész mozgatja, megjelenésük élethű. A darabok témája a kabuki történetekhez hasonlít. Szövegük hagyományos, a nézőközönség általában jól ismeri. Oszakát tekintik a bunraku szülőhelyének és fővárosának, bár Tokióban és Kjótóban is kiváló előadásokat láthatunk.
A japánok a nap túlnyomó részét otthonuktól távol töltik, így még egy kisvárosban is
bőséggel megtalálhatók a legkülönfélébb találkahelyek és szórakozóhelyek, mint a kávézók, teaházak, éttermek, italbárok és büfék. Mozik, diszkotékák és intim klubok sorakoznak a belvárosi szappannegyedekben, ahol sztriptízbárok és masszázsszalonok váltakoznak gyorséttermi büfékkel és hamburgeres pavilonokkal. Az éttermek és bárok árai széles skálán mozognak, különösen magasak az árakat nem közlő létesítményekben. Bármely bárban az ital drágább, mint otthon, ahol pedig hölgyek töltik újra a poharakat és cseverésznek gondtalanul, az árak igen magasra szökhetnek. A japánok nem szórakoznak otthon, s ha meghívnak valahova, elvárják, hogy álljuk a számlát, éppúgy, mintha házigazdák lennénk. A japán kávézók kitűnő kávéval és első osztályú zenével büszkélkedhetnek.
ÉTKEZÉSI SZOKÁSOK ÉS LEHETŐSÉGEK
A mondás szerint a kínai étel a hasnak gyönyöre, a francia az illatával bűvöl el, míg a japán étel szépséges látvány a szemnek. Utóbbi csak részben igaz, hiszen ha valóban élvezni akarjuk a japán ételeket, akkor nyelvünkkel, szívünkkel és szemünkkel egyaránt meg kell ízlelnünk. A hagyományos ünnepi ételek elkészítése és tálalása a japán szakács szándéka szerint a vendég érzékeire és szellemére egyaránt hat. Az étrend összeállításánál tekintetbe kell vennie az évszakot, a helyet, vallási és/vagy kulturális tényezőket. A felszolgálandó étel és tálalásának módja szabja meg a kínáló meghajlások jellegét, a tányérok kiválasztását. Minden fogáshoz külön kerámia, fa vagy lakkozott A japánok kedvence a főtt tészta étkészletet használnak attól függően, hogy esztétikailag melyik illik legjobban az étel színéhez, állagához vagy elrendezéséhez. Az ételt a kiválasztott tányér vagy mélyebb tálka közepén halmokban rendezik el, tálalás előtt ízlésesen feldíszítik. A fogások filozófiai, valamint szakácsművészeti nézeteket tükröznek.
Térség: Körutazás Japánban
Város: Körutazás Japánban
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness