Gyönyörű fővárosunk, Budapest 2023 -...

A program tervezett útvonala:
„Ó, mint imádlak, mint szeretlek
csordult szívem bálványa, Pest;
ha rámfuvall százszínű lelked,
a vér eremben újra pezseg.”
Kosztolányi Dezső
Kora reggeli órákban indulunk Szegedről, majd Kecskeméten át Budapestre utazunk. Sétánkat a Hősök terén kezdjük, amely fővárosunk egyik szimbóluma. Láthatjuk a Szépművészeti Múzeumot és a Műcsarnokot is. A szoborcsoport mellett elsétálva a Vajdahunyad Várához érkezünk, ahol felkeressük Anonymus szobrát is a várudvarban. Sétánkat követően autóbuszunkkal a „budapesti Champs-Élysées-n”, az Andrássy úton keresztül indulunk a belvárosba. Egy könnyű reggeli közben elvegyülhetünk Európa egyik legnagyobb és legszebb, szinte mindig nyüzsgő Budapesti Vásárcsarnokában. A Vásárcsarnok tetőcserepei a híres Zsolnay porcelángyárban készültek. Gyalogosan, a Szabadság hídon át sétálunk át a Duna felett a budai oldalra és közben lepillantunk a monumentális Bálnára és a budai panorámára! Budai felfedező sétánkat a Gellért Fürdő gyönyörű szecessziós csarnokával kezdjük, majd a közeli gellérthegyi (Magyarok Nagyasszonya) Sziklatemplom elé sétálva ismerkedünk a dél-budai látnivalókkal. Városnézésünket a Várnegyedben folytatjuk, ahol olyan világhírű látványosságban lesz részünk, mint a Mátyás templom, Halászbástya, Budai Vár, Mátyás kút és a Szavoyai szobor. A Halászbástyáról letekintve páratlan látvány tárul elénk és megbizonyosodunk arról, hogy Budapest tényleg Európa legszebb fővárosa! Ízletes ebédünket elfogyasztva a budai hegyek természeti szépségeit keressük fel. Felfedezzük a látványos formakincsű és ásványkiválásokkal díszített Szemlőhegyi barlangot, majd libegővel (felvonójegy!) feljutunk a János-hegyi Erzsébet-kilátóba, ahonnan az egész várost láthatjuk. Autóbusszal visszatérünk a pesti oldalra, ahol megtekintjük az Országházat (kívülről), a „cipőket” a Duna-parton, a Holokauszt emlékművet, és sétálunk a Duna parti korzón. Megpihenünk egy kicsit, majd a késő délutáni órákban a Szent István bazilikához érkezünk, a Szent István-kultusz egyik fő helyszínére. A bazilikába betérve csodáljuk a tervezők: Hild József és Ybl Miklós által megálmodott hellenisztikus formavilágát, klasszicista stílusát, a kupola méreteit. Kellemesen elfáradva és szívmelengető emlékképekkel lelkünkben hazafelé indulunk.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 05.06., 09.02.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 21.000 Ft / 55 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 2.500 Ft / 6 EUR/fő*)
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: nincs
Ellátás: 1x ebéd
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 10.000 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 500 Ft
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 2.500 Ft / 6 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1x ebéd ellátás
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Érintett desztinációk:
Magyarország
Térség: Budapest és környéke
A főváros, Budapest vonzereje nemcsak a régióban, de az egész országban meghatározó. A város Duna-parti panorámája, illetve az Andrássy út és környéke az UNESCO a Világörökség része. Anno 1934-ben fürdővárossá nyilvánított Budapest a világ egyetlen helye, ahol a nyolcvan hőforrásból naponta feltörő hetvenmillió liter termálvíz húsz fürdőt, uszodát és strandot táplál, közöttük a népszerű Császár, Gellért és Széchenyi gyógyfürdő.
A főváros igen gazdag látnivalókban, a különféle korok és vallások épített emlékeiben. A Várnegyed területén található a Mátyás-templom és Halászbástya, vagy az izgalmas Budavári Labirintus. A vár falairól kitűnő rálátás nyílik a Parlamentre, a Bazilikára, valamint a város egyedülálló hídjaira. A pesti oldal belső kerületeiben gyalogosan érdemes elindulni az ódon falak között múzeumokat, templomokat, kávézókat találunk. A Csodák Palotája, az Állatkert, a Városligeti Műjégpálya, a Tropicárium-Óceanárium felkeresése a legjobb családi programok között ajánlhatók.
Szentendre, a művészetek városa. A várost hangulatos belvárosa mellett szerb ortodox templomai teszik egyedi arculatúvá, folyamatosan képzőművészeti kiállításokkal várják a vendégeket. Nem lehet kihagyni az egyre gyarapodó, magyar népi kultúrát, építészetet bemutató szabadtéri kiállítás, a Szentendrei Szabadtéri Múzeum megtekintését sem.
A Pilis hegység legmagasabb pontja a 700 méteres Dobogókő a magyarországi természetjárás egykori és mai központja, jelzett turistautak sokaságának kiinduló és végpontja.
A Duna mentén észak felé a magyar történelem egyik igen jelentős királyi székhelyére Visegrádra érkezünk. A Fellegvár és a Királyi Palota évszázadokon át volt a magyar királyok székhelye, napjainkban izgalmas várjátékokkal idézik fel a korabeli életformát.
A Duna partján maradva érhetünk el a magyar katolikus egyház székhelyére, Esztergomba. Az ország legnagyobb temploma, az Esztergomi Bazilika hétköznap állandóan látogatható, felbecsülhetetlen vallástörténeti ereklyék a Keresztény Múzeumban láthatók.
A Duna bal partjának egyik legpatinásabb üdülőhelye Göd, ahol tavasztól őszig minden igényt kielégítő golfpálya is várja a vendégeket. Szintén Duna-parti település Zebegény, a festői szépségű üdülőfalu. A fővárostól akár Hév-vel is elérhető Gödöllő és környéke, ahol a kastélyokat látogatókat, valamint a lovas programokat kedvelőket várják. A Gödöllői Királyi Kastély a barokk építészet egyik legszebbike, ahol Erzsébet Királyné szívesen töltötte pihenését.
Város: Budapest

Térség: Kirándulások Belföldön
Város: Kirándulás Belföldön
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness