Mátra alján, falu szélén... Barangolások...

A program tervezett útvonala:
„Nyarakra gondolunk, s hogy erdeink
majd lombosodnak s bennük járni jó
és kertjeinknek sűrü illatában
fáján akad a hullni kész dió!”
Radnóti Miklós
Kora reggeli órákban indulunk Szegedről, majd Budapesten át a Mátra felé utazunk. Gyöngyös történelmi értékeinek megismerésével kezdődik programunk: sétálunk a belvárosban, útba ejtjük a Szent Bertalan templomot, melynek kincstára 2014 júliusában nyílt meg ismét a látogatók előtt! A nemrég gyönyörűen felújított Orczy kastélyba látogatunk. Az eredetileg barokk stílusban épült kastélyt később klasszicista stílusban építették újjá Orczy Lőrinc gyöngyösi birtokos elgondolása alapján. A kastély udvarában a gyönyörű oroszlános szoborcsoporttól indulunk a kastély felfedezésére. Érdekesség, hogy 1849-ben e kastélyból indult tavaszi hadjáratra Görgey Artúr. A kastélyban jelenleg Múzeum működik, mely 2009-ben elnyerte Az Év Múzeuma címet. Gyöngyöst elhagyva a Mátra meghódítására készülünk. Magyarország legmagasabb pontja felé haladva a Márta völgyein, Mátrafüreden és Mátraházán keresztül utazunk a Kékestető alatt. Parádon meglátogatjuk a tájházat és Palócházat helyi vezetéssel. Jókedvűen érkezünk Egerbe, ahol egy kellemes ebéddel folytatódik programunk. A délutánt Eger és várának bebarangolására szánjuk, lerójuk tiszteletünket Gárdonyi Géza sírjánál is, ahol „csak a teste” található, valamint megtekintjük házát is (kívülről). Látogatást teszünk a világhírű Kopcsik Lajos Oscar-díjas, olimpiai- és világbajnok, Guinness rekorder mestercukrász alkotásai között Eger történelmi belvárosában a Harangöntő házban, a Kopcsik Marcipániában. A 120 tárgy mindegyike cukormasszából és marcipánból készült, mint a közel két méteres borospalack, vagy a Minaret kicsinyített mása. Sétánkat a híres Dobó téren, „Csernus doki” kávézójában a Depresszóban fejezzük be, ahol kedvünkre fogyasztunk egy csésze feketét. Szépasszonyvölgyben egy helyi borászatot látogatunk meg. Borkóstolónk során ízelítőt kapunk az egri borok eleganciájából, zamatából! Kellemesen elfáradtunk, ezért a borkóstolót követően buszra szállunk, és hazafelé indulunk.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 06.24., 09.02., 10.07.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj: 21.500 Ft / 56 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 3.000 Ft / 8 EUR/fő*)
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: nincs
Ellátás: 1x ebéd
Fakultatív programok (20 főtől):
Szépasszonyvölgye borkóstoló: 2.200 Ft / 6 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 11.500 Ft
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 500 Ft
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 3.000 Ft / 8 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 1x ebéd ellátással
- alap program szerinti programokat és városnézéseket a program szerint
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztatás jogát fenntartjuk!
Érintett desztinációk:
Magyarország
Térség: Észak-Magyarország
Észak-Magyarország változatos természeti és táji értékei, nemzeti parkjai, termálvizei, kulturális és népművészeti hagyományai, híres borai, a magyar építészet jelentős értékei - köztük a Világörökség részévé nyilvánított Hollókő, a bolygónkon egyedülálló!
A 25 km hosszúságú Baradla-Domica barlangrendszer és Tokaj történelmi borvidék varázsolják vonzóbbá az itt tartózkodást.
Az aktív pihenésre vágyók a hegyekben túrázhatnak, lovagolhatnak, vadászhatnak, sípályákon síelhetnek, vagy éppen tavakban, folyókban kihasználhatják a vízi sport lehetőségeit.
A több száz éves fürdőkultúrával rendelkező régió több helyen is gyógyító és frissítő hatásokban gazdag gyógyfürdőiben várja az idelátogatókat.
Tájjellegű ételek megkóstolása mellett a borvidékekben különösen gazdag régió színes palettát kínál. Magyarország legismertebb kistájegysége Tokaj-Hegyalja szőlő- és borkultúrájáról vált világhírűvé. 2002 nyarán az Unesco Kultúrtáj kategóriában a Világörökség részévé nyilvánították. A magyarok Himnuszában (és már Anonymus által is) megénekelt tájon érlelődik "a királyok bora, a borok királya" (vinum regum, rex vinorum). Ne sajnálják az időt a pincék mélyén tölteni és a világ legkiválóbb borait kóstolgatni.
E vidék a bölcsője a magyar reformációnak, a protestáns iskolakultúrának, a magyar nyelvű irodalomnak. Hamisítatlan vidéki hangulat, tiszta folyók, nyíltszívű vendéglátó emberek! Higgyék el, ha elfogadják vendégcsalogatónkat, csodálatos élményben lehet részük, hiszen Észak-Magyarországon ...minden lépes új élmény!
Város: Mátrafüred
Magyarország
Térség: Kirándulások Belföldön
Város: Kirándulás Belföldön

Város: Eger

Város: Gyöngyös

Város: Parádfürdő
Parádfürdő A Mátra erdő borította völgyében, a Fehér-kő déli lejtőjén, a Parádi-Tarna patak partján helyezkedik el. A községet átszelő Tarna gyűjti össze e völgy patakjainak vizét. Az Ilona völgyben van a Mátra legnagyobb 8 méteres vízesése. A település területén különböző gyógyforrások, timsós-vasas, kénes savanyúvíz és vasas savanyúvíz források fakadnak. A parádi völgynek az északi szelektől védett, sajátos völgyklímája van. A község határát nagy kitejedésű erdő, főleg cseres tölgyek borítják. A település vonzó szépsége, nyugalma, jó levegője - a látnivalókkal együtt - kellemes kikapcsolódást, pihenést nyújt az idelátogatók számára. A Kékes közelsége révén a téli sportok kedvelői számára is kiváló lehetőséget biztosít.
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness