Albánia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina 2023

A program tervezett útvonala:
1. nap: Budapest – Szeged – Belgrád – Cacak (520 km)
Elutazás a reggeli órákban Budapestről. Utazás Szegeden keresztül Belgrádba, Szerbia fővárosába. Rövid séta keretében ismerkedünk a várossal: Koronázó-templom a fejedelmek és az utolsó Nemanja király síremlékeivel, a várnegyed, a nándorfehérvári csata színtere. Tovább utazva Cacak környéki szálláshelyünkre érkezünk, ahol vacsorával várnak bennünket.
2. nap: Uzice – Moraca-kanyon – Podgorica – Shkodrai-tó és Shkodra (390 km)
Reggeli után Montenegró felé indulunk. Áthaladunk Uzicen a háború utáni Jugoszlávia megalakulásának színhelyén. Montenegróba a csodálatos Moraca kanyonon keresztül érkezünk, ahol útközben a buszból láthatjuk Európa egyik legszebb folyóvölgyét és megtekintjük az egyik legrégibb görögkeleti Moraca kolostort. Podgoricán, Montenegró legnagyobb városán keresztül utazunk tovább a Shkodrai-tó mellett. Határátlépéstől függően az esti órákban érkezünk Shkodrába ahol a szállásunk lesz, vacsorával. Vacsorát követően egyénileg nyílik lehetőség sétálni óvárosában.
3. nap: Tirana és Elbasan (270 km)
Megreggelizünk, majd útnak indulva Skodra városa, később a Rozafa vár mellett haladunk el. Útközben fotószünetet tartunk a legnagyobb nemzeti hős, Szkander bég mauzóleumánál. Utunkat folytatva Tiranába, Albánia fővárosába érkezünk. Autóbuszos és gyalogos városnézés: Szkander bég tér, Kultúrpalota, Enver Hodzsa volt mauzóleuma és villája, az albán „Hundertvasser ház”. Láthatjuk a XVIII. sz-i Ethem bej mecsetet, az iszlám díszítőművészetben egyedülálló ábrázolásokkal, valamint a teljes Korán mikroszkopikus betűkkel 1 lapra megírt páratlan példányát. Tiranából Elbasanba, a törökök legjelentősebb erődvárosába utazunk. A városban szembeötlő az új és a régi épületek kontrasztja. A városnak a XVI.sz-ban 46 mecsete volt, melyek közül belülről is láthatjuk a XV.sz-i faoszlopos Király mecsetet, melyet nemrég újonnan restauráltak, valamint látogatást teszünk a Szűz Mária ortodox templomában. Szállásunk és vacsoránk 2 éjszakán át Albánia egyik legszebb nyaralóhelyén, a Durres közeli tengerparton lesz! (augusztusi csoportunknál a főszezon miatt a tengerpart közeli szálloda nem garantált)
4. nap: Durres és Berat (180 km)
Délelőtt a római birodalom egyik jelentős városával. Durressel ismerkedünk, mely ma Albánia legnagyobb kikötője és legkedveltebb fürdőhelye. Belülről is meglátogatjuk a térség legnagyobb amfiteátrumát és a ritka mozaikokkal díszített keresztény kápolnáját. Megtekintjük a partizánemlékművét és az egykori hatalmas városfal maradványait. Visszatérünk szálláshelyünkre, ahol kedvére pihenhet az albániai tengerparton, vagy jöjjön velünk! Fakultatív ajánlatunk: Jöjjön velünk Albánia legszebb múzeum városába, Beratba. Lebilincselő látvány az „1000 ablakos város”, a meredek hegyoldalban egymás fölé épült házak panorámája. Városnézésünk során sétálunk a fellegvárban, (egykor 14 keresztény templom), láthatjuk a Mária elszenderülése templomot (a bizánci művészet egyik legszebb ikonosztázával és a legjelentősebb albán művész, a XVI.sz-i Onufri műveit is tartalmazó felbecsülhetetlen értékű ikongyűjteményével). Alsó város, muzulmán negyed, a vallási iskolával egybeépült királyi mecset, a misztikus Khalwati dervisrend imaháza és zarándokszállás (kívülről). Estére szálláshelyünkön elfogyasztjuk vacsoránkat.
5. nap: Kruja, Stari Bar, Sveti Stefan és Budva óvárosa (240 km)
Kruja a XV. sz-i hős, Szkander bég (Kasztrióta György) szülőhelye és hadiszállása, mely hosszú időn át ellenállt az oszmán hódításnak. Meglátogatjuk a nemzeti hős, Szkander bég életének szentelt múzeumot (a citadella felújítását Enver hodzsa leánya tervezte), a XV. századi sikátoros bazárt. Határátlépés és menetidő függvényében látogatást teszünk Stari Barban is, mely a történészek szerint már a VI. században római település volt. Utunkat folytatva megpihenünk Sveti Stefan, a „földnyelven csöngő” ékszerdoboz felett. A szigetre nem lehet bemenni, ezért felülről szemléljük az ikonikus apró szigetre épült halászfalut. Rövid fotószünet után folytatjuk utunkat. Budvába érkezve sétálunk Montenegró leghangulatosabb, kicsiny félszigeten fekvő óvárosának keskeny utcácskáiban és üdülőközpontjában. A Kotori-öböl felé utazunk tovább, ahol szállásunk lesz vacsorával.
6. nap: Tivat és a Kotori öböl, Mostar (320 km)
Szabadidejében ismerkedhet a Kotori-öböl egyik legrégebbi településével, Tivattal. A Lovcen hegység tövében fekvő mediterrán településen a kotori hercegek előszeretettel építették fel nyaralóikat. Fakultatív ajánlatunk: Jöjjön velünk egy hangulatos hajókirándulásra! Tivatból hajóval indulunk Perastba. A valaha önálló köztársaság virágkora mára a múlté. Sétálunk a Szirti madonna szigetén (egy régi csodatévő ikon köré épített mesterséges szigetecske), látogassa meg a templomot is. Láthatjuk a reneszánsz palotákat, a volt raguzai köztársaság védőbástyáját. Továbbhajózva Kotor városát látogatjuk meg (világörökség). A város a monarchia egykori hadikikötője volt, a hírhedt matrózlázadás színhelye. Ismerkedés a várossal: tökéletesen megőrzött középkori városrész, Szent Trifun katedrális. A hajókirándulásról visszaérkezve továbbutazunk a Neretva mellett. Pociteljen át (a sziklán magasodó várat Mátyás királyunk építtette) Mostarba érkezünk (világörökség). Láthatjuk az ország szimbólumát, az Öreg hidat, vízimalmokból átalakított kávézóit. Az Öreg híd háború utáni helyreállításában magyar műszakiak is részt vettek. Szállásunk és vacsoránk Szarajevóban vagy környékén lesz.
7. nap: Szarajevó – Budapest – Szeged (560 km)
Reggelit követően továbbutazunk a Neretva völgyén, rövid városnézés Szarajevóban (a modern történelem leghosszabb ostromát elszenvedő városa). Meglátogatjuk a pezsgő életű Bascsarsija bazárt, a Gazi Huszrev Bég dzsámit (a Balkán legnagyobb és legimpozánsabb muzulmán vallási létesítményét), a Ferenc Ferdinánd elleni merénylet helyszínét. Szarajevót elhagyva a Boszna folyó völgyében utazunk tovább, majd Udvaron át érkezünk Magyarországra, majd továbbutazunk Budapestre és Szegedre.
ŐSZI CSOPORTJAINK ESETÉBEN KORAI SÖTÉTEDÉSRE KELL SZÁMÍTANI.
Indulás |
Időtartam |
Szobatípus |
Ár |
---|
Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 05.29., 07.31., 08.28., 10.02.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!
Részvételi díj (05.29., 08.28., 10.02.): 208.000 Ft / 540 EUR
Részvételi díj (07.31.): 215.000 Ft / 558 EUR
(Kis csoportos létszám felár: 16.500 Ft / 43 EUR/fő*)
1 ágyas felár (05.29., 08.28., 10.02.): 47.000 Ft / 122 EUR
1 ágyas felár (07.31.): 55.000 Ft / 143 EUR
Utasbiztosítás (Classic): 4.900 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 6.370 Ft
Utasbiztosítás (Privileg): 8.050 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.
Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 6 éjszaka szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobában
Ellátás: 6x félpanzió
Fakultatív programok (15 főtől):
Kirándulás Berat-ba: 8.500 Ft / 22 EUR
Hajókirándulás a Kotori-öbölben: 15.000 Ft / 39 EUR
Belépők és jegyek tájékoztató árai: 80 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 27 EUR
A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)
Minimális létszám: 35 fő
Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:
*25-34 fő esetén: 16.500 Ft / 43 EUR/fő
Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett miimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, meg tudjanak valósulni a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!
Csatlakozási lehetőség: Budapest-Kecskemét-Szeged útvonalon. Transzfercsatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!
A részvételi díj tartalmazza:
- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal
- 6 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 3* kategóriában , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában
- 6x félpanziós ellátást (reggeli és vacsora)
- alapprogram szerinti programokat és városnézéseket
- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon
- útlemondás biztosítást
A részvételi díj nem tartalmazza:
- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)
- fakultatív programon való részvételt
- az alapprogramon felül teljesítésre kerülő programok költségeit
- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)
- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)
- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit
- szervizdíjat / borravalót (igény esetén a helyszínen fizetendő)
- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást
- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat
- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)
A programváltoztazás jogát fenntartjuk!
Érintett desztinációk:
Albánia
|
|
|
Az Adriai-tenger partvidékén fekvő Albánia Kelet-Európa leghosszabb diktatúrájával "büszkélkedhet", mely sajátos módon visszafogta a fejlődésben. Talán ennek is köszönheti érintetlen természeti kincseit, vadregényes tájait. Albániának 6 nemzeti parkja, 24 természetvédelmi területe és 2000 egyéb védett természeti értéke van, melyek önmagában elegendőek ahhoz, hogy ellátogassunk az országba. Az albán fővárost sajátosan sokszínű balkán pezsgése teszi igazán vonzóvá. Tirana építészetében egyszerre van jelen a római, a török és a szovjet hatás. Ha Albániában járunk, mindenképpen érdemes felkeresni az ország két múzeumvárosát, az "ezerablakú" Berat-ot, és Gjirokastra-t, melynek sajátos hangulatot kölcsönöznek szürke kőcserepei. Beutazási feltételek: https://konzinfo.mfa.gov.hu/kulkepviseletek/osszes#magyarorszag-kulkepviseletei-kulfoldon |
Térség: Tirana
Tirana látnivalói és hasznos információk az albán utazáshoz:
Tirana (albánul Tiranë / Tirana, görögül Τίρανα, törökül Tiran) Albánia fővárosa, egyben az azonos nevű Tirana kerület székhelye. Az ország legnépesebb városa, lakossága mintegy 380 400 fő (2006, becslés), amely az agglomerációban élőkkel együtt akár a 800 000 főt is elérheti. Az ország gazdasági, kulturális és politikai központja, egyetemi város.
Albániát érintetlen természeti kincsei, az albán fővárost sajátosan sokszínű balkán pezsgése teszik igazán vonzóvá a turisták számára. Tirana építészetében egyszerre van jelen a római, a török és a szovjet hatás. Látnivalói a főutcára összpontosulnak.
A város főterén, a Skander bég téren áll az 1830-ban épült óratorony. Mellette látható az Ethem Bey mecset, amely kupolájával és minaretével a város legjellegzetesebb épülete. A téren áll a névadó, Gjergj Kastrioti, Skander bég szobra is. Innen továbbindulva jutunk el a Lana folyóig, melynek túloldalán találjuk a Piramist, Enver Hodzsa egykori múzeumát, a Kongresszusi Palotát, az Archeológiai Múzeumot, az egyetemi könyvtárat, és az út végén az egyetem épületét. A közeli parkból régi, zárt utca nyílik, amelyen egykori pártfunkcionáriusok villái sorakoznak. Nem messze innen áll a Parlament épülete. Albániában járva érdemes kirándulást tenni az ország két múzeumvárosába, az „ezerablakú” Beratba és Gjirokastba, amelynek sajátos hangulatát szürke kőcserepei adják meg. Albánia egyébként 6 nemzeti parkkal, 24 természetvédelmi területtel és 2000 egyéb védett természeti értékkel bír, a tájak érintetlenek és vadregényesek.
Város: Tirana
Tirana (albánul Tiranë / Tirana, görögül Τίρανα, törökül Tiran) Albánia fővárosa, egyben az azonos nevű Tirana kerület székhelye. Az ország legnépesebb városa, lakossága mintegy 380 400 fő (2006, becslés), amely az agglomerációban élőkkel együtt akár a 800 000 főt is elérheti. Az ország gazdasági, kulturális és politikai központja, egyetemi város. Katolikus és ortodox érseki székhely, muzulmán kulturális központ medreszével. A bektási szekta székhelye.
![]() |

Város: Durres

Albánia legnagyobb kikötője, legrégibb városa és legnagyobb üdülőhelye, a Dajti hegy lábánál. A magyar határtól kb. 950 km található. Fő látnivalója az ókori amfiteátrum. Homokos tengerpartján új hotelek sorakoznak kilométereken keresztül. Dures város tengerpartja a legfelkapottabb és legjobb az infrastruktúrája, de a legzsúfoltabb is legfőképp a nyári hónapokban, leginkább Albán vendégekkel, mivel a külföldi turisták még alig fedezték fel, kivéve talán az olaszokat.

Montenegro
Ez a kicsi, érdekes, turisztikai szempontból szinte érintetlen ország az Adriai tengerpart bejáratánál található. Az ország belseje számtalan kincset rejt: a Durmitor hegy a Tara folyó kanyonjával, a Skadarsko tó, a Lovcen és a Biogradska Gora Nemzeti parkok. A tengerparton számos, gyönyörű város és strand mellett a világ örökség részeként ismert Kotor óvárosa, a nagy Kotori öbölben, csalogat egy kellemes sétára. A tengerpart ezen a tájon sok kis homokos és kavicsos vadregényes öblöt rejt, ahol a napfény és a tengeri fürdőzés szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.
Térség: Kotori-öböl
Város: Tivat
Tivat, a róla elnevezett félsziget névadója közel négyezer lakosú település, mely a kotori öböl környéki települések között is a legrégibbnek számít. Nevét az oklevelek már a XIV. században említették Crni Plat néven. 1373-ban épült fel a település Szent Antal temploma is, melynek felirata az építési időn kívül az építés idejében a Kotori-öböl fölött hatalmat gyakorló I. Tvrtko bosnyák király nevét is feltüntette. Kotor fejlődésének megalapozója volt, hogy a XIX. század második felében, mikor a Kotori-öböl a Habsburg birodalomhoz került, Tivat lett a Monarchia legfontosabb hadi kikötője, és nagy hajójavító műhely is épült itt. Ma enyhe éghajlatának és buja mediterrán növényzetének köszönhetően kedvelt tengerparti üdülőhely. forrás wikipedia
Bosznia- Hercegovina
Időeltolódás: CET 0 óra (GMT +1 óra)
Éghajlat:
Mivel mind a nyár, mind pedig a tél szélsőséges időjárású, érdemes tavasszal és ősszel felkeresni a területet.
Étkezés:
Alapkategóriában 3-6 $
Középkategóriában 6-15$
Luxuskategóriában 15$ felett.
Szállás:
Olcsóbb szálláshelyeken 25-40$
Középkategóriájú szálláshelyeken 40-70$
Luxusszállodákban 70$ felett.
Az országban a német márka az egyetlen mindenütt elfogadott hivatalos fizetési eszköz. Horvát kunával fizethetünk a horvát országrészben, szerb dinárral pedig a szerb területeken. Amerikai dollárral csakúgy, mint hitelkártyával sehol sem tudunk vásárolni. A borravalót a pincérek és a taxisok elvárják.
Ünnepek:
A Függetlenség Napját március 1-én, a Munka Ünnepét május 1-én ünneplik. Híres az évente megrendezésre kerülő szarajevói Filmfesztivál, és a februárban és márciusban zajló Téli Színházi Fesztivál.
Térség: Sarajevo
Város: Sarajevo

Térség: Berat és környéke
Város: Berat

Térség: Budva
Város: Budva

Város: Sveti Stefan

Térség: Skadarsko-tó környéke
Város: Shkoder

Térség: Albán tengerpart
Albán Riviéra: Albánia délnyugati részén található, Vlorétól Sarandáig terjedő partszakasz, amely számos gyönyörű strandot kínál:
Durres
Durres Albánia egyik legfontosabb kikötővárosa, amely számos látnivalót kínál a turistáknak: Durresi amfiteátrum, Durresi várfal, Durresi tengerpart, Durresi római fürdők..
Golem
Golem egy tengerparti falu és közigazgatási egység Albániában, Tirana megyében.
Orikum
Orikum Albánia egyik tengerparti települése, amely számos látnivalót és kikapcsolódási lehetőséget kínál:
- Orikum Beach és környező strandok
- Llogara Nemzeti Park: Az Orikum Beach közelében található nemzeti park, amely fantasztikus kilátást nyújt az Adriai-tengerre.
Sarande
Sarande Albánia egyik legszebb tengerparti városa, és számos látnivalóval és tevékenységgel várja a turistákat. Néhány népszerű látnivaló Sarandéban:
- Butrinti régészeti park: Ez a régészeti park a dél-albániai partvidéken található, és az UNESCO Világörökségi helyszínek közé tartozik.
- Lëkurësi vár: Ez a vár Sarande városának fölé magasodik, és fantasztikus kilátást nyújt a környékre.
- Ksamil: Ez egy kis falu a déli Albániában, amely egy gyönyörű strandot és tiszta vizet kínál a fürdőzéshez, napozáshoz és pihenéshez.
- Blue Eye forrás
Város: Elbasan

Város: Kruja

Térség: Körutazás Albániában
Város: Körutazás Albániában
Montenegro
Ez a kicsi, érdekes, turisztikai szempontból szinte érintetlen ország az Adriai tengerpart bejáratánál található. Az ország belseje számtalan kincset rejt: a Durmitor hegy a Tara folyó kanyonjával, a Skadarsko tó, a Lovcen és a Biogradska Gora Nemzeti parkok. A tengerparton számos, gyönyörű város és strand mellett a világ örökség részeként ismert Kotor óvárosa, a nagy Kotori öbölben, csalogat egy kellemes sétára. A tengerpart ezen a tájon sok kis homokos és kavicsos vadregényes öblöt rejt, ahol a napfény és a tengeri fürdőzés szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.
Térség: Körutazás Montenegróban
Város: Körutazás Montenegróban
Bosznia- Hercegovina
Időeltolódás: CET 0 óra (GMT +1 óra)
Éghajlat:
Mivel mind a nyár, mind pedig a tél szélsőséges időjárású, érdemes tavasszal és ősszel felkeresni a területet.
Étkezés:
Alapkategóriában 3-6 $
Középkategóriában 6-15$
Luxuskategóriában 15$ felett.
Szállás:
Olcsóbb szálláshelyeken 25-40$
Középkategóriájú szálláshelyeken 40-70$
Luxusszállodákban 70$ felett.
Az országban a német márka az egyetlen mindenütt elfogadott hivatalos fizetési eszköz. Horvát kunával fizethetünk a horvát országrészben, szerb dinárral pedig a szerb területeken. Amerikai dollárral csakúgy, mint hitelkártyával sehol sem tudunk vásárolni. A borravalót a pincérek és a taxisok elvárják.
Ünnepek:
A Függetlenség Napját március 1-én, a Munka Ünnepét május 1-én ünneplik. Híres az évente megrendezésre kerülő szarajevói Filmfesztivál, és a februárban és márciusban zajló Téli Színházi Fesztivál.
Térség: Körutazás Bosznia-Hercegovinában
Város: Körutazás Bosznia-Hercegovinában
Montenegro
Ez a kicsi, érdekes, turisztikai szempontból szinte érintetlen ország az Adriai tengerpart bejáratánál található. Az ország belseje számtalan kincset rejt: a Durmitor hegy a Tara folyó kanyonjával, a Skadarsko tó, a Lovcen és a Biogradska Gora Nemzeti parkok. A tengerparton számos, gyönyörű város és strand mellett a világ örökség részeként ismert Kotor óvárosa, a nagy Kotori öbölben, csalogat egy kellemes sétára. A tengerpart ezen a tájon sok kis homokos és kavicsos vadregényes öblöt rejt, ahol a napfény és a tengeri fürdőzés szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek.
Térség: Montenegro
Város: Stari Bar
Bosznia- Hercegovina
Időeltolódás: CET 0 óra (GMT +1 óra)
Éghajlat:
Mivel mind a nyár, mind pedig a tél szélsőséges időjárású, érdemes tavasszal és ősszel felkeresni a területet.
Étkezés:
Alapkategóriában 3-6 $
Középkategóriában 6-15$
Luxuskategóriában 15$ felett.
Szállás:
Olcsóbb szálláshelyeken 25-40$
Középkategóriájú szálláshelyeken 40-70$
Luxusszállodákban 70$ felett.
Az országban a német márka az egyetlen mindenütt elfogadott hivatalos fizetési eszköz. Horvát kunával fizethetünk a horvát országrészben, szerb dinárral pedig a szerb területeken. Amerikai dollárral csakúgy, mint hitelkártyával sehol sem tudunk vásárolni. A borravalót a pincérek és a taxisok elvárják.
Ünnepek:
A Függetlenség Napját március 1-én, a Munka Ünnepét május 1-én ünneplik. Híres az évente megrendezésre kerülő szarajevói Filmfesztivál, és a februárban és márciusban zajló Téli Színházi Fesztivál.
Térség: Mostar
Programtípus
- 1 napos utak
- Egyéni út
- Egzotikus út
- Fesztiválok
- Golfút
- Gyalogtúra
- Hajóút
- Ifjúsági program / Osztálykirándulás
- Kombinált nyaralás
- Koncertek / Musical
- Kultúra és történelem
- Körutazás
- Körutazás+Nyaralás
- Nyaralóprogram
- Síút
- Sport mérkőzések
- Sportos kirándulások
- Tengerparti esküvő
- Természeti csodák
- Városlátogatás
- Városnéző programok
- Üdülés - nyaralás
Útjellemző
- Adventi út
- Aktív pihenés
- Augusztus 20
- Belépőjegy
- Bor - Gasztronómia
- Búvárkodás
- Családbarát
- Csillagtúra
- Fakultatív program lehetőség
- Felnőtt barát hotel
- Golf
- Gyerekbarát
- Gyógyfürdő - Élményfürdő - Aquapark
- Hajós kirándulás
- Háziállat barát
- Hegyvidék
- Homokos strand
- Hosszú Hétvégék
- Húsvéti út
- idegennyelvű program
- Ingyenes Wi-Fi
- Karácsonyi út
- Kék zászlós strand
- Kiváló megközelíthetőség
- Klímás
- Kultúra és történelem
- Luxus/Deluxe
- Magyar asszisztenciával
Útjellemző
- Magyar idegenvezetővel
- Május 1
- Március 15
- Medencés szállás
- Mikulás programok
- Nászutasoknak
- November 1
- Nyelvtanfolyamok
- Október 23
- Pályaszállás
- Pünkösdi út
- Síbérlettel
- Síoktatás
- Sportolási lehetőség
- Szafari program
- Szilveszteri út
- Témaparkok
- Tengerpart
- Természetbarát
- Természeti csodák
- Tópart
- Valentin nap
- Vallási utak
- Városlátogatás
- Városlátogatás egyénileg
- Velencei karnevál
- Vidéki felszállással
- Wellness