+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

Graz adventi hangulatban 2023

Ausztria, Steiermark

Szállás típus: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: Busszal
Időtartam:
Típus: Adventi program, Ausztria-Németország-Svájc, Közönségkedvenc, Új Program, Városlátogatás
Indulás:

A program tervezett útvonala:

1. nap: Zotter csokoládégyár és Graz karácsonyi díszben adventi orgonazenével (360 km)

Elutazás Szegedről a kora reggeli órákban. Utazás Budapest-Győr-Szombathely-Bucsu útvonalon át a stájer csokoládé fellegvárba. A Zotter csokoládégyárban bepillantást nyerhetünk a csokigyártás kulisszatitkaiba (helyszínen fizetendő). Alkalom nyílik a kóstolásra is. A „csokoládé színház” 8 állomásán nem fogunk unatkozni. Mini libegők szállítják a csokoládé italokat, óriás lemezjátszó prezentálja a csokitáblákat, majd vásárolhatunk kedvünkre. A stájer tartomány fővárosába, Grazba érkezünk, ahol a karácsonyi díszbe öltözött Európa egyik legnagyobb összefüggő középkori óvárosában sétálhatunk, mely nem véletlenül része az Unesco Világörökségnek. A belváros hangulatos utcácskái, romantikus belső udvarai várnak bennünket. Az óváros nyolc különböző adventi vására más-más specialitással, kézműves termékkel várja látogatóit. A megfáradt kíváncsiskodó mindezt kisvonattal is körbejárhatja. Nem szabad kihagyni a sokféle ízben kapható puncsot, vagy a tradicionális stájer forralt bort és a forró mustáros virslit sem. A délutáni szabadidő során kedvére vásárolhat, a Mariahilfer templomban pihentető karácsonyi orgonazenét hallgathat, majd megkóstolhatja a sokfele ízben kapható puncsot, tradicionális stájer forralt bort és a sajtos kolbászt. Az árusoknál stájer finomságok mellett lehetőségünk van egyénileg ízletes ételeket fogyasztani, étterembe beülni melegedni és közben finomságokat fogyasztani. A napunk végére jóllakottan térünk a szálláshelyünkre.

2. nap: A Schlossberg és Graz történelmi belvárosa | Thal Swarovksi kristály temploma és Arnold Schwarzenegger múzeuma! (340 km)

Reggelinket elfogyasztva Graz történelmi belvárosában folytatjuk sétánkat. A Dóm és a főhercegi rezidencia, Jezsuita Rendház, a Művészetek Háza a Mura folyónál, vagy a „Pokol”, a „Bermuda Háromszög” a sok-sok látnivaló közül csak néhány melyet megtekintünk. A Tartományi Székház hangulatos reneszánsz udvarán ügyes jégszobrászok minden év decemberében elkészítik a világon egyedülállónak számító jégbetlehemet, melyet mi is megtekintünk. A híres üveglifttel pedig könnyedén jutunk fel a hegy gyomrában a Schlossbergre (felvonódíj). Az óratoronytól páratlan kilátásban lehet része a városra. Bátrabbak akár a világ legnagyobb földalatti csúszdáján érkezhetnek vissza a belvárosba (170 méter hosszú, melyet kb. 45 mp alatt tehet meg). Szabadidő, majd Thal községben meglátogatjuk a Swarovski kristályokkal díszített méltán híres Szent Jakab templomot, amely csodálatos példája a bécsi fantasztikus realizmus stílusának. Thalban töltötte gyermekkorát Arnold Alois Schwarzenegger is és innen indult útnak, hogy meghódítsa a világot. A thali házban ma múzeum működik, amelyet utunk során megtekintünk. A délutáni órákban hazafelé indulunk. Érkezés Budapestre a késő esti órákban, tovább utazás Szeged felé.

Találatok - /

Indulás

Időtartam

Szobatípus

Ár

Adat / lap
/

Árak és felárak magyar forintban és euróban (1 főre)
2023. 12. 02., 12. 09.
Eurós áraink árfolyam garanciával - További információért kattintson IDE!

Részvételi díj: 56.800 Ft / 156 EUR
1 ágyas felár: 14.000 Ft / 24 EUR

Utasbiztosítás (Classic): 1.400 Ft
Utasbiztosítás (Prémium): 1.820 Ft 
Utasbiztosítás (Privileg): 2.300 Ft
2021.01.01-től a megrendeléssel egyidőben igényelt BBP biztosítással az Ön kalkulált útlemondási biztosítása önrészmentessé válik. Részletek itt.

Utazás: autóbusszal
Elhelyezés: 1 éj modern szálloda***, 2 ágyas tus/wc-s szobákban
Ellátás: 1x reggeli

Útlemondási biztosítás: az alapár 2,8%-a. Részletek itt.
Felhívjuk figyelmét, hogy az útlemondási biztosítás kötése nem kötelező, de javasolt! 

Fakultatív programok (25 főtől) Kérjük előre jelezni szíveskedjenek!
Zotter Csokoládégyár látogatás kóstolóval 20 EUR

Belépők és jegyek tájékoztató árai: 20 EUR
Egyéb helyszínen fizetendő költségek: 10 EUR

A belépők ára tájékoztató jelleggel került feltüntetésre, előzetes tájékoztató nélkül módosulhatnak!
Az árak bizonyos esetekben nem csak a belépőjegyeket, hanem járulékos költségeket is tartalmaznak (adminisztrációs díj, helyi idegenvezető, szervezési költség, csoportbejelentés, transzfer, egyéb költségek, stb.)

Minimális létszám: 35 fő

Az előzetesen meghirdetett részvételi díj a fenti minimális utaslétszám esetén érvényes. A részvételi díj nem tartalmazza a létszám felárat. 20-35 nappal az indulás előtt amennyiben az utaslétszám nem éri el a meghírdetett minimális létszámot, abban az esetben létszám felár fizetendő, melynek mértéke:

25-34 fő esetén: 4.500 Ft / 13 EUR/fő

Ezen "létszám felár" az előzetesen meghirdetett minimális indulási létszám alatti csoportok esetében kerül csak érvényesítésre. Természetesen amennyiben a csoport tényleges indulása az előzetesen meghírdetett minimális utaslétszám alapján valósul meg (időközben megrendelések érkeztek az adott utazásra) úgy a befizetett "létszám felár" az utas részére visszafizetésre kerül.
Ezen felár nem tartalmaz árrést, ezen felár megfizetésével nem célunk hasznot képezni irodánknak. Egyetlen célunk van csak, hogy a minimális létszámmal is meg tudjanak valósulni a Z(s)EPPELIN Programok, a tervezett utazások és az élmények valóra váljanak!

Csatlakozási lehetőség: Szeged - Kecskemét - Budapest - Győr - Szombathely autópálya útvonalon. Transzfer csatlakozás lehetőségeiről információ a programfüzet elején! A részvételi díj útlemondási biztosítást tartalmaz. Utasbiztosítás (BBP) megkötése utazási feltétel!

 A részvételi díj tartalmazza:

- utazást korszerű, kényelmes, légkondicionált autóbusszal

- 1 éjszaka jó minőségű szállodai elhelyezést 2* kategóriában /modern Gasthof , 2 ágyas zuhanyzós / WC-s szobában

- 1x reggelit 

- alap program szerinti programokat és városnézéseket 

- magyar nyelvű idegenvezetést a programokon

A részvételi díj nem tartalmazza:

- az étkezésekhez ital fogyasztást (helyszínen fizetendő)

- 1 * vacsora felárat 

- fakultatív programon való részvételt

- az alap programon felül teljesítésre kerülő programok költségeit

- belépőjegyek és az audioguide/fülhallgató árát (helyszínen fizetendő)

- idegenforgalmi adót (helyszínen fizetendő)

- kötelező jellegű helyi idegenvezető költségeit

- kedvezményes csoportos baleset-betegség-poggyász biztosítást

- minimális induló utaslétszám hiányában a létszám felárat 

- valamint az egyéb, a fentiekben nem említett, az utazás során felmerülő költségeket (pl. személyes jellegű kiadásokat)

- útlemondás biztosítást

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Érintett desztinációk:

Ausztria

Bécs, a főváros igen mozgalmas történelemmel, nagy tradíciókkal rendelkezik. Európa egyik legjelentősebb zeni központja. Ha Bécsben járunk, nem mulaszthatjuk el megnézni a Hofburgot, amely egykoron a a Habsburg uralkodók palotája volt. Itt található a Királyi Kápolna, ahol a híres Bécsi Fiúkórus énekel, itt tekinthető meg a Nemzeti Könyvtár, és az Öreg Hangszerek Gyujteménye. A Szépművészeti Múzeumban számos híres festő képe megcsodálható. A város nevezetes barokk kastélya, a Schönbrunn, amely Mária Terézia egykori otthona volt, itt játszotta Mozart élete első koncertjét.

Salzburg Mozart szülővárosa. A német határtól nem messze, csodálatos hegyekkel övezve, a Salzach folyó völgyében terül el. Az óváros a barokk művészet igazi remeke, csodaszép templomaival, házaival, szökőkútjaival. A város felett, egy 120 méteres szikláról néz le Hohensalzburg Kastély. Itt található a Történeti Múzeum és a Szent István kolostor. Semmiképp ne hagyjuk ki Mozart szüloházát!

Az Eisriesenwelt barlang a világ legnagyobb jégbarlangja. Több mint 40 km sétaúton lehet gyönyörködni a ritka természeti kincsben.

A Grossglockner út Zell am See és Heiligenblut között, a Hohe Tauern Nemzeti Parkon vezet át. 50 km hosszú út, gleccsereivel és hegycsúcsaival csodálatos élményt nyújt az arra járónak.

Időeltolódás:     CET 0 óra (GMT +1 óra)

Osztrák Köztársaság
Németül: Republik Österreich
Főváros: Wien (Bécs).
Államforma: szövetségi köztársaság.
Közigazgatási beosztás: 9 szövetségi tartomány (Bundesland).
Terület:  83 859 km2
Népesség:  7 796 000 fő
Hivatalos nyelv:  német, szlovén, horvát, magyar

Európa szívében, központi fekvésének köszönhetően évszázadok óta számtalan vendéget vonz Ausztria.

Éghajlat:
Az éghajlat az ország nagy részén kontinentális. A hegyekben a hőmérséklet a magassággal arányosan változik, közel -6 fokot kilométerenként. Nyáron átlagosan 20 °C körül van, tavasszal és osszel körülbelül 10 °C. A turistáknak ajánlatos a hegyekben óvakodni az erős napsütéstől, mivel ilyen magasságokban jóval erősebb a napsugarak UV tartalma.

Mikor utazzunk?

Ausztriában az ország adottságai miatt két főbb szezont különböztethetünk meg. Az egyik a nyári szezon májustól októberig, a másik a síszezon pedig decembertol áprilisig. A turisták igényeinek megfelelően Ausztria az év minden szakában rendelkezik turisztikai látványosságokkal, programokkal. A nyári szezonban a városokat nagyobb turistatömegek látogatják meg, mint télen. A téli szezonban a síelok látogatják az országot, akik idejük nagyrészét nem a városokban, hanem Ausztria csodálatos, és nem utolsó sorban hóbiztos lejtőin töltik. Mindkét szezonban a turisztikailag kiemelt helyeken nagyon magasak az árak. Érdemes nyáron is ellátogatni az Alpok lejtőire, hogy ne csak fehéren lássuk az Alpokat.

Borravaló:

A szállodai és éttermi árak tartalmazzák a borravalót, de azért a pincéreknek nyugodtan adhatunk 10% körüli borravalót, ha elégedettek voltunk a kiszolgálással.
A szállodai portások, a takarítószemélyzet és az étteremi pincérek, elvárják, hogy kapjanak valami pluszt a szolgáltatásaikért.

Fizetés, vásárlás

A valutaváltás és az utazási csekk beváltása nem okoz problémát. Nem minden étteremben és üzletben fogadják el a hitelkártyát, viszont még a legapróbb falvakban is találhatók bankjegykiadó automaták. Az országban nem szokás alkudozni.

Ausztriában az üzletek általában hétfotol péntekig 6.00-19.30-ig, szombaton 17 h-ig lehetnek nyitva. Hetente egyszer lehetséges - szombat kivételével - 21 h-ig a nyitva tartás. Ezen előírásokon belül a nyitva tartások üzletenként változhatnak, mert ez saját döntésükön alapul. A nagyobb üzletek a városokban (önkiszolgáló boltok, szupermarketek, áruházak) többnyire folyamatosan nyitva tartanak, a kisebb üzletek gyakran déli szünetet tartanak 13 és 15 óra között, némelyik a hét valamelyik délutánján is zárva van. Az élelmiszer üzletek hétfőtől péntekig általában 6.00-19.30-ig, szombaton 13.00-ig vannak nyitva. Az üzletek nyitva tartása ettol eltéro is lehet, mert ez saját döntésen alapul. Egyéb üzletek általában 9-18 óráig tartanak nyitva. Minden hónap elso szombatja bevásárlónap, amikor az üzletek hosszabbított (ez a hét közbeni nyitva tartásnak felel meg) nyitva tartással - általában 17 h-ig üzemelnek. A nyitva tartás külön szabályozása nagyobb üdülöhelyeken: hétfőtől péntekig 20.00 h-ig (nyáron 21.00 h-ig) szombaton 18.00 h-ig.

A bankok hétfőtől péntekig 8-12.30 és 13.30-15.30 között tartanak nyitva. Csütörtökön 17.30-kor zárnak.

Térség: Steiermark

Graz az Alpok középső részének keleti lábánál fekszik, Stájerország tartományi fővárosa.A várost a Mura szeli ketté. Graztól északra, a Mura völgyének két oldalán mészkőből és palából képződött hegyvidék magasodik. Az UNESCO szakértőire olyan hatást gyakorolt a városrész sok apró részlete, hogy Graz Óvárosát Világörökségként ismerték el.

Város: Graz

Stájerország osztrák tartomány székhelye. Ma már nem használt magyar neve Grác, a 17. században Gréc, még korábban Gerec volt.[1] Ausztria második legnépesebb városa és második legfontosabb egyetemvárosa (négy egyetemén összesen 35 000 hallgatóval). 2003-ban Európa kulturális fővárosa volt. Schlossberg: ide vezet fel Európa legmeredekebb siklója (kábel vontatású hegyi vasútja). Érdekességei: Harangtorony (1588), Szabadtéri Színpad, Mesevasút, Óratorony (1561, 80 mázsa, Graz jelképe), Török-kút. Belváros: Városi Múzeum, Városháza (1888-1893), főtér, Erzherzog Johann szobra, Landhaus, Fegyvertár, Johanneum Tartományi Múzeum, Mária-oszlop, Operaház, Kanonok-ház, Jezsuita kollégium, Városi Park (Stadtpark), Dóm (1438-1462), II. Ferdinánd mauzóleuma Eggenberg – kastély: a város egyik legnevezetesebb műemléke, három emeletes gyönyörű barokk reprezentációs épület fényűzően berendezett termekkel. 1623 – ban Hans Ulrich von Eggenberg birodalmi herceg építtette, mérete: 80 m x 65 m, épült 1525-1656. Dóm (Szt. Ägidius) Színház Művészetek háza Ferences-rendi kolostor és templom Evangélikus templom a Ferenc József téren (1824) Szt. Leonard templom Jézus szíve templom Botanikus kert (forrás wikipedia)

Térség: Körutazás Ausztriában

Látnivalók: UNESCO világörökség része (8 látnivaló) Schönbrunn Bécsben;Schönbrunni Kastély és Park;Salzburg óvárosa;Salzkammergut hallstatt–dachsteini kultúrtája;Semmeringi vasút;Graz óvárosa;Wachaui kultúrtáj;Fertő tó és környéke;Bécs óvárosa.

Város: Körutazás Ausztriában

Városlátogató és Körutak gyűjtőhelye, a szállás pontos megnevezését vagy helységét mindig az adott programon belül lehet megtalálni.
Válogasson útjaink közt téma szerint!