+36 26 560 043
Utazás módja
Ország
Dátum
Utazás módja
Térség
Hajótársaság
Hajó
Dátum
Rugalmasság
Utazás időtartama
Ár (tól-ig)

Velencei karnevál EXTRA

Olaszország, Észak-Adria

Szállás típus: Hotel ***
Ellátás: Reggeli
Utazás módja: Busszal
Időtartam:
Típus: Körutazás
Indulás:
1. nap: Budapest-Padova-Garda-tó
Kora reggel megkezdjük utazásunkat Olaszországba, ahol egy programokban gazdag hétvége vár ránk. Veneto tartomány híres egyetemi városába, Padovába a kora délutáni órákban érkezünk. Gyalogos városnézésünk a Prato della Valle téren kezdődik, mely Európa egyik legnagyobb tere és egy szoborpark is egyben, ahol a város történelméhez kapcsolódó személyek szobrai találhatóak. Látogatás a kereszténység egyik legpompásabb bazilikájában, ahol Szent Antal ereklyéit is megtekintjük. A szegények védőszentjének tiszteletére épült Bazilika megtekintése után, gyalogosan keressük fel a város további nevezetességeit. Sétánk alkalmával érintjük a város legendás alapítójának, Antenore-nak a jelképes sírját is, majd az 1222-ben alapított híres Egyetem, a Városháza és a híres Pedrocchi kávéház épületével folytatjuk programunkat. A Piazza delle Erbe e Frutta terén az Igazságügyi Palota épületével zárjuk városnézésünket. Búcsú a Brenta folyó mentén fekvő várostól és utazás a szállásra. Érkezés a Garda-tó közeli szállásra az esti órákban
 
2. nap: Garda tó-Sirmione-Verona-Velence
Reggeli után a Garda tó gyöngyszeméhez, Sirmione hangulatos kisvárosába utazunk. Az egykori kis halászfalu legfőbb látnivalója az 1250-es években épült erődítmény, a Scaligeri vízi vár. Rövid belvárosi séta a Garda- tóba nyúló félsziget lombard városkájában, majd folytatjuk utunkat Veneto egyik legromantikusabb városába. Látogatás Rómeó és Júlia városában, Veronában. A Piazza Bra, az Aréna , Júlia háza és a Piazza delle Erbe nevezetességeinek megtekintése után utazás a szállásra. Szálláshely elfoglalása Lido di Jesoloban a délutáni órákban. Mai programunk legizgalmasabb része következik: az esti fényekben pompázó Úszó városba látogatunk. A velencei karnevál világszerte ismert, hagyománya ősi alapokon nyugszik és minden évben több ezer embert csábít a csillogás, a fantasztikus ruhaköltemények és álarcok végtelen sora. Punta Sabbioni kikötőjéből bérelt hajóval utazunk Velencébe. Rövid gyalogos városnézés a legfontosabb nevezetességek megtekintésével (Sóhajok hídja, Szent Márk tér), részvétel a karneváli programokon, majd félpanzió esetén vacsora egy belvárosi étteremben. Visszautazás a szállodába a késő esti órákban. (Hajójegy: 25 EUR/fő)
 
3. nap: Velence-Burano-Murano
A mai napon folytatjuk a lagúnák világának felfedezését. Utazás a kikötőbe, majd hajókirándulás a lagúna két legszebb szigetére. Első megállónk a télen is lenyűgöző színpompás Burano, ahol a bájos városközpontban a csipkekészítés rejtelmeibe is betekintést nyerhetünk. Programunk Murano szigetén folytatódik, ahol egy rövid bemutatót is megtekintünk az egyik üvegfújó műhelyben, és vásárlásra is lesz lehetőségünk.  A Szent Márk öbölbe érkezve, folytatjuk városnézésünket (S.Maria dei Miracoli, San Giovanni e Paolo, Rialtó stb.) illetve részt vehetünk a Karnevál programjain. Visszautazás a szállodába az esti órákban. (Hajójegy: 45 EUR/fő)
 
4. nap: Miramare kastély-Trieszt-Budapest
Reggeli után a romantikus szépségű Miramare kastélyhoz látogatunk. Trieszt belvárosától mindössze pár kilométerre fekszik a  XIX. századi romantikus kastély, mely Habsburg Miksa osztrák főherceg és felesége, Sarolta hercegnő részére épült. Trieszt gyöngyszemét, a hófehér márványból épült különleges szépségű palotát 1856 és 1860 között emelték Carl Junker tervei alapján. Séta a kastély gyönyörű parkjában, majd rövid városnézés Triesztben. Hazautazás rövid pihenőkkel Szlovénián keresztül. Érkezés Budapestre a késő esti órákban.
 
BEUTAZÁSI FELTÉTELEK: Szlovénia Olaszország
 
Találatok - /

Indulás

Időtartam

Szobatípus

Ár

Adat / lap
/

Utazás: autóbusszal Szállás: ***szálloda Ellátás: reggeli

Részvételi díj: 79.900,-Ft/fő, Egyágyas felár: 18.000,-Ft/fő Félpanzió: 16.000,-Ft/fő
Biztosítás: 2.280,-Ft/fő Sztornó biztosítás: 2%

Tájékoztató a helyszínen fizetendő költségekről, belépőkről:
audioguide1.200 Ft/ fő
Sirmione motorcsónakozás (szabadidőben)kb. 10 EUR (létszám függvényében)
Bazilika/Pala d'Oro 2 EUR (25 felnőtt főtől 1,5 EUR)
Vízitaxi a Canal Grandén (szabadidőben)16 EUR
Gondolázás (szabadidőben) 20-25 EUR (létszám függvényében)
Campanile 8 EUR (25 felnőtt főtől 6 EUR)
Dózse palota (egyénileg, szabadidőben)25 EUR
Templombelépők:3-3,5 EUR/templom
Hajójegy60 EUR
Hajójegy 14 éves korig 45 EUR
Hajójegy 10 éves korig30 EUR
Miramare kastély (egyénileg)10 EUR
 
Felszállási lehetőségek:
Budapest-Déli pu. Koronaőr köz:05:30
Székesfehérvár-Shell kút-M7 59 km: 06:20
Siófok – Kiliti TABOL benzinkút (Vak Bottyán u. 34.) 06:40
Balatonlelle-Marche: 07:35
Nagykanizsa-TESCO parkoló: 08:20

Érintett desztinációk:

Olaszország

A FŐVÁROS

Aki először jár Rómában, annak feltétlenül érdemes részt vennie egy szervezett városnéző túrán, melyen megszerezhetjük az első benyomásokat, és eldönthetjük, hogy mi az, amit alaposabban is szeretnénk megismerni - akár egy későbbi látogatásunk alkalmával is. Mivel a város kulcsát történelme jelenti, feltétlenül szükségünk lesz egy részletes útikalauzra, ha valóban értékelni akarjuk az itt látható emlék- és remekműveket. Az is fontos, hogy a számunkra érdekes helyeket fontossági sorrendbe rakjuk, melyet szigorúan tartsunk is be. Ebben segítségünkre lehet e könyv egyszerű rangsorolási jelrendszere. Aki mégis útikönyv nélkül vág neki Rómának, az ne feledje, hogy a legtöbb helyen belépődíjat kérnek, és hogy hétfőn általában minden nevezetesség zárva van.

Terület:  301 302 km2
Népesség:  57 517 000 fő
Főváros:  Róma
Hivatalos nyelv:  olasz
Pénznem:  Euro
Időzóna:  CET 0 óra (GMT +1 óra)
Áramforrás:  220V
Magyar Követség:  Róma, Via dei Villini 12-16, 00161 Tel: 39-6-442-30598. Fax: 39-6-440-3270
Vízum:  Nem szükséges
Útlevél szükséges:  Igen
Országhívószám:  + 39

VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGEK RÓMÁBAN
Aki kedveli az eleganciát, az egyetért azzal, hogy Róma a világ talán legigényesebb üzleteivel és legkiválóbb minőségű áruival várja a luxuscikkek iránt érdeklődő vásárlókat. Az olasz stílus és az olasz mesterek ügyessége messze földön híres, de az összes nagy európai márka is képviselteti magát. Aki minőségre vágyik - és meg is tudja fizetni -, annak itt a helye, bár árleszállítást, akciót nehéz kifogni.
Érdemes körülnézni a Via del Tritonén, a Trevi- kút körüli utcákban, a Tiberis túlpartján a Via Cola di Rienzón, a Lucina városrészben fekvő Piazza S. Lorenzón és a Piazza Campo de-Fiori környékének utcáiban.

ÉJSZAKAI ÉLET ÉS SZÓRAKOZÁS

Róma esténként korábban elálmosodik, mint mondjuk Párizs vagy New York, és nem törekszik arra sem, hogy a hamburgiakhoz hasonló olcsó és közönséges klubok várják az éjszakai életre vágyókat - még ha Fellini filmjei néhol ennek az ellenkezőjét sugallják is. Persze ez nem jelenti azt, hogy itt senki nem mulat az éjszakába nyúlóan, és hogy a város híján lenne az olyan kluboknak és diszkóknak, melyekben hajnalig szól a zene. Ráadásul egy-egy színház és étterem is sokáig nyitva tart, a kávéházak és bárok szintén nem zárnak egy vagy két óra előtt - még hétköznap sem.
Rómában sötétedés után is mindenki megtalálja az érdeklődésének megfelelő szórakozást, de mivel a város főleg kulturális nagyhatalomnak számít, az igényesebb programok - opera, balett, szólóestek, koncertek és színház - határozottan túlsúlyban vannak.

Mare Adriatico ez az a hely, ahol gondtalanul élvezhetik a pihenést a homokos tengerpartokon. Az adriai üdülőhelyeken megismerhetik, milyen a dolce vita és a divertimento, nyugodt pihenés, szórakozás és kulturális programok jól kiegészítik itt egymást. Köszöntsék ciaoval az egyébként is barátságos, temperamentumos olaszokat, kóstolják meg az igazi pizzákat és pastakat, hűtsék le magukat gelatoval. Buon viaggio!.
Lido di Jesolo: A Velencéhez legközelebb eső észak-adriai üdülőhely kellemes, finomhomokos strandjai és remek hangulata miatt a magyar turisták körében rendkívül népszerű. A bárokkal, éttermekkel és diszkókkal teli utcáktól nem messze, keleti irányban csak néhány kilométeres távolságra található a kevésbé ismert, éppen ezért nem olyan lármás és nyüzsgő partszakasz: Cavallino, ahová valamelyik délután, egy nyugalmasabb strandolás reményében érdemes ellátogatni.
Bibione: Olaszország leghosszabb strandja (több mint 8 km) az Adria modern, nyüzsgő üdülővárosainak egyike. Különösen ajánljuk azoknak, akik szeretik a tiszta, nyugodt tengert és a finomszemcséjű homokkal borított tengerpartot. A várost körülvevő sűrű pinea fenyőerdők és a tenger felől érkező hűsítő szellők enyhítik a nyári forróságot. Termálfürdői messze földön híresek. Kényelmes szállodák és apartmanházak, sportcentrumok, szórakozóhelyek, különböző rendezvények és ünnepségek fogadják Önöket, ha ellátogatnak ide.

Rimini: Nyüzsgő, színes forgatagával az észak-olasz partvidék egyik legkedveltebb, legkeresettebb üdülőparadicsoma. Talán egy vendég sem akad, aki ellen tudna állni a nyáron turistákkal benépesülő part pezsgésének, az éttermek, bárok vagy diszkók mediterrán hangulatának. A sokféle vízisport a strandolás örömeit teszi teljessé: a vízi-ejtőernyőzés, a motorcsónak vagy a vízibiciklizés fiatalok tömegeit vonzza ide.

Cattolica: Emilia Romagna tartomány gyöngyszeme az Appenninek lábánál helyezkedik el. Finomhomokos tengerpartját lankás dombok övezik. A 100 m széles, 3 km hosszú strand minden évben elnyeri az Európa Tanács Kék zászlóját, melyet a legtisztább strandok kapnak. A lassan mélyülő tenger a kisgyerekek számára is biztonságos fürdési lehetőséget nyújt. A városközpontban csodálatos szökőkutas park várja az odalátogatókat. Remek szórakozási lehetőség a városi kisvasút, melyet napközben ingyenesen lehet használni. Este sokszínű programok, utcabál, tűzijáték, hal- és borkóstoló közül választhatnak Vendégeink.

A turista joggal várja el, hogy Rómában kiváló olasz ételeket ehessen, és a saját konyhájukat a rómaiak is mindennél jobban kedvelik. Ezért - jóllehet számtalan nemzet konyhaművészei képviseltetik magukat a városban - a legtöbb római étteremben olasz stílusú ételeket főznek, melyek hagyományos tájjellegű fogások vagy családi specialitások lehetnek.
Róma nem csupán az ország, de egy tájegység fővárosa is, és specialitásai a paraszti eredetű ételektől - ezek a legegyszerűbb alapanyagokból, csirkéből, borsóból, pacalból, sózott tőkehalból, borjúmirigyből és pastából készülnek - a fényűzőbb étkekig terjednek, mint pl. az abbacchio (zsályával, fokhagymával, rozmaringgal és szardellapasztával fűszerezett bárányhús) vagy a capretto al forno (sült gida). Érdemes még megkóstolni a következő római ételeket is: carciofi alla giudia (olívaolajban és citromlében sült, virágként szétnyílt articsóka), stracciatella (rántás nélküli leves, tojással, búzadarával és sajttal behabarva), saltimbocca alla Romana (zsályalevélbe és sonkába csomagolt natúr borjúszelet) és piselli al prosciutto (pármai sonkával és kockára vágott szalonnával lassan puhára főzött borsó).

A rómaiak a laktató ételsort általában valami könnyű fogással zárják, ami gyakran friss gyümölcs vagy egy macedonia gyümölcskehely. A friss sajt szintén az itteniek kedvence; sokan rendelnek cukorral megszórt ricottát (juhtúrót) vagy apró mozzarella-gömböket. A legtöbben egyetértenek abban, hogy a legjobb olasz desszert azért mégiscsak a gelato (fagylalt) - Róma különösen híres a fagylaltjáról.

VELENCE

A Canal Grande
A folyó természetes folyását követve a lagúna mocsaras szigetei között a kanyargós csatorna két nagy ívet ír le a Santa Lucia vasútállomástól a San Marco-öbölig. A folyó szélessége 40 és 70 m között van, legnagyobb mélysége 5,5 m. Három híd - a Scalzi, a Rialto és az Accademia - és hét traghetto(komphajó-) vonal szeli át.
Sok illusztrált útikönyv kizárólag a Canal Grandéról szól, mások az egész várost próbálják bemutatni (pl. Danilo Reato Velence c., magyarul is megjelent könyve), a jobb útikönyvek pedig részletesen írnak a legfontosabb épületekről is.

Sétányok és terek
A Riva degli Schiavoni (Szlávok partja) az egyik legnépszerűbb sétánya Velencének, a Dózse-palotától a Ca- di Dio csatornáig vezet, ahol megváltozik a neve; majd folytatódik tovább a Giardiniig (közpark). A Dózse-palota és a hozzá csatlakozó városi börtön után a Hotel Danieli és más nagy hotelek sora következik, ezek mind a Szt. Márk-öbölre néznek. A széles, kikövezett parti sétány, melyet hidak sora szabdal, kávézókkal, szuvenírárusok bódéival zsúfolt, nyugati végén a part vaporetto- mólókkal van tele, a kiránduló- és vontatóhajók is itt kötnek ki. A Rivát elhagyva észak felé sikátorok és boltívek sora vezet a város útvesztőjébe és néhány terére, nevezetesen a Campo San Zaccariára és a Campo Bandiera e Moróra. A csatorna mögött az Arsenale felé haladva a Giardini, a közpark található, meglehetősen piszkos és rendetlen, de gyönyörű magas fái között a Biennale, a képzőművészeti kiállítás pavilonjait találjuk. Ez a szinte egyedülálló szabad tér Napóleonnak köszönhető, aki leromboltatta az épületeket, hogy védelmi fegyvereit helyezze ide.

FESZTIVÁLOK, ESEMÉNYEK

Velencében egész évben rendkívül gazdag a kulturális élet. A Teatro la Fenicében télen operákat mutattak be, ezenkívül koncerteket és hangversenyeket rendeztek, augusztus kivételével, amikor is a Fenice zárva volt (a múlt idő sajnos azt jelenti, hogy a színház 1996 januárjában leégett). De három másik működő színházat találunk a városban: a L’Avogariát, a Goldonit és a Ridottót. Hangversenyeket időnként templomokban is tartanak, nevezetesen a Pieta, az Ospedaletto és a San Stae falai között. Számos mozi is van Velencében, de a filmeket mindig olasz nyelven vetítik. Különleges kiállításokat láthatunk az év folyamán a legfontosabb múzeumokban: a Dózse-palotában, a Szt. György-szigeten és a Palazzo Grassiban. Ezeket a tárlatokat gyakran a Canal Grande feletti hidakról függő óriási, arannyal átszőtt, velencei mattpiros színű zászlókon, transzparenseken hirdetik. A nyár a különböző fesztiválok időszaka. A modern művészetek Biennáléját minden második év nyarán rendezik meg a Giardini Publiciban található 40 állandó pavilonban, illetve a különböző galériákban városszerte. A Táncfesztivált júliusban, a Nemzetközi Filmművészeti Fesztivált pedig augusztusban és szeptember elején rendezik.

Térség: Észak-Adria

Az Adriai-tenger északi partvidéke, Friuli-Venezia Giulia és Veneto régiókban számos ismert nyaralóhely (Velence, Bibione, Lignano, Lido di Jesolo, Grado, Aprilia Marittima, Caorle, Porto Santa Margherita, Duna Verde, Cavallino)  Hosszú homokos tengerpartok, kellemes időjárás, művészeti és kulturális kincsek. Ezenfelül sok tematikus és szórakoztató Park. A konyha művészetről nem is beszéltünk...

Város: Velence

Velence 117 kis szigetre épült. A belváros autóval nem közelíthető meg, csak vonattal és hajóval. A város központja a Szent Márk tér, ahol a Dózse Palota és a Szent Márk Bazilika található. Híres a Galleria Dell'Accademia, a Peggy Guggenheim Galéria, a San Giorgio Maggiore és a del Redentore templom.

Térség: Körutazás Olaszországban

Olyan utazások gyűjtő régiója ez melyek bármilyen szinten akár egyetlen nap során is érintik Olaszország nagyobb városát vagy városait. Részletes program ismertetőt mindig az adott Utazás alatt található.

Város: Körutazás Olaszországban

A városlátogató és körutazások gyűjtőhelye, minden Olaszországi utazást e fogalom alá gyűjtöttük össze, a szálláshelyek pontos leírásai és helyszínei a programok leírásaiban olvashatóak.
Válogasson útjaink közt téma szerint!